Templom helyett bevásárlóközpont

Különvélemény | 2010. November 16.
Közértet nyitottak egy három éve üresen álló templom helyén. Az egykori lelkész elkeseredetten, a környék lakói örömmel fogadták az átváltozást. S mit gondol minderről Soma Mamagésa? Különvéleményéből kiderül...

A hír: Templomból bevásárlóközpont
Vasárnap délelőtt immár nem harang és orgona szól a templomban, hanem a kasszák csilingelése, prédikáció helyett az áruház hangosbemondója, az énekelendő zsoltárok számai helyett pedig az akciós árak lesznek jól láthatók.
A volt metodista templom Bournemouthban van. Egykori lelkésze szomorú a változás miatt, de mivel egyháza eladta az épületet, nincs többé beleszólása, hogy mi történjen vele. Emlékeztetett a kézenfekvő bibliai jelenetre, amelyben Jézus kiűzi a kufárokat Isten házából. A könyék lakói azonban inkább üdvözlik a „profilváltást”.
„Az emberek mai igényeit mutatja. Fontosabb, hogy nem kell mérföldeket utazniuk a kenyérért, mint az ima és a vallás” – idézett a brit Metro újság egy közelben lakó 36 éves könyvelőt.

Különvélemény Soma Mamagésától
Több mindent megmutat ez a jelenség. Egyrészt, hogy fontosabb, hogy nem kell mérföldeket utazniuk a kenyérért, mint az ima és a vallás. Másrészt azt is, hogy a kenyérben már eleve benne van maga az Isten, a teremtő szellem, amit aztán a testünk templomába rakunk, hogy éljünk, hogy ünnepeljük vele az életet. Elképesztő ez a radikális dualitás, ahogy szétválasztjuk az anyagot a szellemtől! Holott a cél épp az, hogy az anyagot szellemmé tegyük (pontosabban ráébredjünk a szellemiségre, ami már eleve ott van benne), a szellemet pedig anyaggá (ez maga a manifesztáció, a mágia, a gondolat teremtő ereje). Stílusosabb lett volna, ha nem Tesco, hanem csupa egészséges élelmiszert árusító üzlet nyílik a templomban, de mint üzenet, hogy az egyház bűntudatkeltő hatalma kihunyóban van, így is eljutott az emberekhez. Épp a napokban olvastam a boszorkányüldözésekről. Európában több mint 200 éven át kínozta a „szent” egyház beteg, perverz módon az embereket, „boszorkányokat” és eretnekeket, hogy generációkon át beleégesse a lelkükbe a félelmet, amin keresztül manipulálhatta (és még most is manipulálhatja) őket. A szigorú, büntető apa léleknyomorító, mételyező képe szép lassan, reméljük, le fog omlani, valahol ez a Tesco-templom is ebben segít. (Egyébként már többször jártam Angliában pub-templomban, úgyhogy azután ez sem lepett meg.) Az én elképzelésem, hitrendszerem szerint Isten egyaránt mindenütt és mindenben jelen van. Tehát a templom nem az Isten háza, hanem azoké az embereké, akik nyitottak arra, hogy az egyház szervezésének a keretein belül elmélkedjenek róla. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az „elmélkedések”, prédikációk, imák adott esetben mélyebbek, igazabbak, szeretettel telibbek lennének, mint egy kávéházban vagy konyhában.
De az biztos, hogy annak van ereje, amikor koncentráltan jelennek meg energiák. Ugyanis az energia a szándékot szereti. A templom pedig mégiscsak arra épült, hogy az emberek Jézusról, Istenről, szentekről, vallásról, és mindez által a lelkükkel való kapcsolatról halljanak, és mindezzel foglalkozzanak. (És itt valóban akaratlanul is beugrik a jelenet, amikor Jézus kiűzi a kufárokat a templomból.)
Úgyhogy ez a hír igen vegyes érzelmeket kelt bennem. Az egyháztól és általa keltett bűntudattól való elfordulást ünneplem, de az anyag istentelen dicsőítésének a túlzása mindenkit lehúz. Még jó, hogy a Tescóban is ott van Isten.

 

Exit mobile version