– Hát persze! Ez az alap, mindig dúdolok, ha együtt vagyunk, vagy énekelek. Tudom, most azt akarod hallani, hogy ha elénekelek egy altatódalt, az megnyugtatja és abbahagyja a sírást. De egyáltalán nem sírós baba. A fotózáson is láthattad, mennyire jól viselte a felhajtást.
– Te hogyan viseled, hogy ennyire megváltozott az életed?
– Férjhez mentem, szültem, most pedig itt vagyok az X-Faktorban, ez az elmúlt évem mérlege. Hidd el, sokkal jobb ez így egyszerre, mintha külön-külön történne. Így időm sincs megrettenni, mondjuk az anyaságtól vagy a versenytől.
– Mennyi időd van a kislányodra?
– A próbaterem és az X-Faktor-lakás egypercnyire vannak egymástól, a szüleim tíz percre laknak. Liza jön velem minden próbára. Két olyan nap van, amit nagyon okosan meg kell szervezni: a pénteki főpróba és a szombati verseny az, amikor hosszabban távol kell lennem tőle. Előre fagyasztok neki anyatejet. A párom és anyukám vigyáznak ilyenkor a kislányomra, de ők rengeteget segítenek hét közben is. Nélkülük bele sem vágtam volna a műsorba. Nappal mindig rohanásban vagyunk, a nap legszebb része, amikor este hazamegyek és Liza fent van még, egy kicsit együtt vagyunk vele, a szüleimmel, a párommal. Most ez a boldogság.
– Erre gondoltál, amikor a Boldogság, gyere haza című dalt énekelted a döntőben?
– Ott, abban a pillanatban mindez előjött. Arra gondoltam, hogy mennyit segít a családom, a párom mennyi mindent tesz meg értem, mennyire szeret, és persze az is eszembe jutott, hogy mennyire fontos ez a verseny… Ezek miatt csuklott el a hangom. Egyébként a szülés előtt soha nem voltam hamis, de most olyan furának hallom a hangomat. Mintha nem tudnám kezelni.
– Maximalista vagy?
– A verseny tett azzá. A párom találta ki, hogy benevez, én meg azt mondtam, ne vicceljen, nyáron szülni fogok, nem próbákra járni. Mégis beküldte a nevemet. Az első válogatásra úgy mentem el, hogy mindenki azt mondta, úgyse sikerül. Sikerült. Utána meg én gondoltam azt, hogy a másodiknál úgyis kiesem. Vagy majd a harmadiknál… Végül amikor bekerültem a legjobb ötvenbe, akkor fogtam fel, hogy mi történt, hogy most már tétje van a válogatónak, hogy keményen rá kell kapcsolnom. De például korábban a suliban nem voltam maximalista. Most meg minden héten azzal futok neki a daloknak, hogy jobbnak kell lenni, többet kell gyakorolni!
– Mindig visszakanyarodunk a párodhoz. Hogyan ismerkedtetek meg?
– Kimentem Bécsbe a barátnőimmel, ő pedig ott ült a sétálóutcában a barátaival. Szerelem volt első látásra. Rögtön megakadt a szemem rajta, rámosolyogtam, de mentem tovább. Ő utánunk jött, megszólított, beszélgettünk, megadtam a számom. És persze arra gondoltam, hogy este hazamegyek és elfelejtem. Ehhez képest még aznap felhívott, egy hét múlva pedig találkoztunk. Hol én mentem Bécsbe, hol ő jött. Végül összeköltöztünk itthon, és összeházasodtunk.
– A családod viszont nem támogatott…
– De nem azért, mert ő nigériai. Egyszerűen nem azt tervezték, hogy a lányuk tizenkilenc évesen férjhez megy. Azt kérték, gondoljam át, mit csinálok. De én nagyon szerelmes vagyok, ezért sem hallgattam rájuk. Sok boldogságot kívántak, ám nem jöttek el az esküvőre. Most már nagyon jó a viszonyuk a férjemmel. Sokat nevetnek, viccelődnek együtt.
A közös nyelvről, rasszizmusról, családról és kislányáról még többet mesélt Dorka az eheti Nők Lapjában!
Az eheti szám tartalmából:
– Túlterhelt gyerekek
– Vágatlanul Frei Tamás – Mégis, mit keres Nizzában?
– 1 csapatban táncolnak – Gyógyultan a kegyetlen rák után
– Hálószobatitkok
– 10 tipp az egészséges étkezéshez
– D. Tóth Kriszta: Játszani is engedd
– Ezotéria – Vonzzuk be a jót!
Ha előfizetnél a lapra, itt megteheted!