| Naomi Alderman |
Az írónő a mű írásakor még ortodox zsidó hívő volt, mára azonban nem az ortodox irányelvek szerint éli mindennapjait.
– Számos dolog van a zsidó hitben, amely számomra is elfogadható, amelyet szeretek, de számos olyan pontja volt az ortodox követelményeknek, amelyeket nem szerettem, nekem nem működtek. A zsidó vallás, akárcsak számos más vallás, a világon kettészakadni látszik: kialakul egy szélsőséges kemény vonal, illetve az elszakadó többség. Ami szégyen. A két oldal – minden esetben – rengeteget tanulhatna egymástól.
A könyv történetével az ortodox zsidó vallás azon elképzelését állítja középpontba, mondhatni kezdi ki, mely szerint a homoszexualitás bűn.
Az ortodox zsidó vallás a homoszexualitást bűnként ítéli meg, maga a bűn azonban nem azonos azzal az emberrel, aki a bűnt elköveti. Ismert a mondás: szeresd a bűnelkövetőt, vesd meg a bűnt. A zsidó vallású melegek számára ez a felfogás természetesen még mindig okoz gondokat, de az is tény, hogy az ortodox zsidó papok nem prédikálnak olyan támadóan a homoszexualitásról, mint némely jobboldali papok Amerikában. A zsidó vallás homoszexualitáshoz való viszonyáról ma, 2010-ben minden ugyanúgy igaz, mint 2006-ban volt, amikor a regényt írtam. A négy év alatt semmi sem változott.
Hogyan fogadták zsidó körökben a regényt, illetve milyen fogadtatása volt a homoszexuálisok között?
A zsidók között sokkal több barátot nyertem vele magamnak, mint amennyit veszítettem. Persze a Zsidó Krónika különösen kegyetlenül írt róla. Más vallások hívei között is jól fogadták a könyvet, az emberek pedig a homoszexualitás kérdése mellett arról is beszélnek, hogy a regény segítségével megismerhették a zsidó vallás részleteit, a hozzá tartozó életmódot. A homoszexuálisok között remek fogadtatása volt a műnek.
| Ha megvennéd a könyvet, katt ide! |
Mennyire szól az ön életéről a könyv?
Minimálisan, mondhatni, semmi sem az én életemről szól benne. Lehet, hogy a könyv témája miatt sokak számára meglepő: de nem vagyok leszbikus. Nem kizárt, hogy csalódást okozok ezzel – de a férfiakat szeretem. Viszont Hendonban nőttem fel, ortodox zsidó családban, és éltem Manhattanben is. Ma már nem az ortodox elveknek megfelelően élek, de a könyv írásakor még ortodox zsidó voltam. Soha nem volt viszonyom nős férfival vagy nővel, az édesapám sem rabbi.
Az olvasók a könyvtől nemcsak egy regényt kapnak, hanem egy ismertetőt is, a zsidó vallásról. Kezdetektől célja volt, hogy egyfajta „oktatókönyvet” is írjon?
Pontosan! SY Agnon műveit akkor olvastam, amikor a héber nyelvet tanultam: az ő munkássága inspirált. Ő használta az írásait arra, hogy elmondja az embereknek, milyen volt az élete a shtetlben, de szintén az ő munkásságából számos dolgot megtudhatunk az egyes rituálékról, imákról is. Az „oktató” részeket azért is éreztem fontosnak, mert az olvasónak különben nehéz lett volna megértenie, hogy miről is szól valójában az ortodox élet.
Az édesapja úgy nyilatkozott: „az ortodox judaizmus nem vallás, hanem életmód.” Egyetért ezzel?
Igen, hiszen ahogy a könyvből kiderül, az ortodox judaizmus szabályai az életünket, az életmódunkat is meghatározzák. Ebben az esetben nem csak valami szabályról van szó, amely csupán a szombatokra érvényes. Mindenre és minden egyes napra kiterjed a hatása. Amely egyrészről jó, másrészről viszont rossz.
Ön ma már nem az ortodox életmód szerint él. Mit tartott meg a szabályaiból?
Kóser konyhám van, és annak a szabályai szerint étkezem, illetve részt veszek a fesztiválokon is.
Mi a legfontosabb mondanivalója a könyvnek?
Bízom benne, hogy ez egy olyan mű lett, amely a hit és a hit hiányának bonyolultságáról, sokrétűségéről szól. Egyik állapot sem könnyű, mindegyiknek megvan a maga problémája. Azt hiszem, a kötet egyik legfontosabb üzenete az, hogy mindannyiunknak tisztelnünk kell a mások álláspontját, érzéseit. Vagy ez túl elcsépelt?