A hír: Félmillió forint kártérítést köteles fizetni egy élelmiszerlánc egy férfinak, akit nem engedtek a boltba vakvezető kutyájával együtt. A cég nyáron fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, de másodfokon is a férfinak adtak igazat,a céget pénzbüntetésre és bocsánatkérésre kötelezték. A vak férfit képviselő Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint nem ritkák az ehhez hasonló esetek. Bence, a vakvezető kutya több mint 5 éve vigyáz gazdájára, mindenhová együtt mennek. Szilárd 9 éve, 18 évesen zöld hályog miatt vesztette el a látását. Tavaly ősszel egy olyan élelmiszerboltba akartak bemenni, ahol egyébként gyakran vásároltak együtt, de az őr az egyik nap váratlanul nem engedte be őket.
Különvélemény Für Anikótól
E sorok írója egyfolytában azt találgatja, hogy vajon melyik áruházlánc üzletében történhetett meg ez az elképesztő eset, ugyanakkor azon drukkol, hogy inkább legyen valamelyik nemzetközi, mint bármelyik magyar, mert honleányi szíve ripityára törne, ha mégis az utóbbi lenne, arról nem is beszélve, hogy honleányi képéről lesülne a bőr szégyenében.
Az egész nonszensz! Talán a biztonsági őr volt újonc ezen a poszton? Dehát attól, mert új, nem kellett volna ilyen hülyének és lelketlennek lennie! Jó, tudom, hogy biztonsági őrnek nem a kvantummechanika vagy a filozófia tudományok nagydoktorai szegődnek – de ha mégis, akkor tőlük külön bocsánatot kérek! –, de hát ennyire ostoba mégsem lehet valaki! Mégis, mi járhatott az ő kis fejében? Hogy: „Hoppá, itt van má’ megin’ ez a szemüveges srác ezzel a kutyával! Milyen frankón adja a vakot! Nézmá’, piros keresztes plecsnit is rakott a dogra! Jó kis trükk, mondhatom, hogy így ketten mindenfélét elemelhessenek a polcokról! De én nem dőlök ám be!”
Vagy „csak” a kutya ellen volt kifogása? Igen, a labrador valóban unintelligens, vérengző vadállat, különösen a gyerekeket szereti miszlikbe szaggatni!
Netán nem „magánszorgalomból”, hanem főnökei utasítására viselkedett ilyen könyörtelenül? Hát ez még szomorúbb lenne! És a legesleginkább az, hogy a fiatalember rendszeresen járt ebbe a boltba, és egyik napról a másikra eszelték ki számára ezt a kis „tréfát”! (Ám élek a gyanúperrel, hogy az ominózus nap nem április 1. volt!)
Tényleg nagyon kíváncsi lennék, hogy mi hangozhatott el indoklásként ott és akkor – ha egyáltalán indokolták a döntést. Esetleg elvi alapokon nyugszik? Semmilyen fogyatékkal élő nem léphet be az áruházlánc boltjaiba? (Mert a kutya zavaró, esetleg elemel valami finom falatot a polcról – aki kicsit is tisztában van vele, mit egy vakvezető kutya feladata, és látta valaha, hogy hogyan vannak ezek az állatok kiképezve, ember létére megirigyelhette nyugalmukat, fegyelmezettségüket –, a hallókészülék besípol, a kerekes szék meg összepiszkítja a csillogóra suvickolt padlót, esetleg az ép fogyasztók pompás vásárlási közérzetét rontják – eszükbe kellene juttatni, hogy egy szerencsétlen baleset vagy betegség folytán akárki átkerülhet ebbe az embercsoportba…) Talán ki is volt írva az ajtón: pech, hogy Szilárd nem látta! Milyen remek, hogy volt, aki elmondja neki!
De a szarkazmust félretéve ha az őr látta, hogy a belépni akaró fiatalember valóban vak, hogy nem jutott az eszébe, hogy a kutya a társaságában nem éppen sétálni lehozott házikedvenc, hanem a vak férfi SZEME? És ha mégis eszébe jutott, hogy történhetett ez meg?!
Úgy vélem, félmilló forint „gyógyír” erre a sérelemre egyáltalán nem sok, sőt! (Az meg aztán mindennek a teteje, hogy a cég még fellebbezett is! Képzelem, ezek után milyen szívből jövő lesz a bocsánatkérés!)
Gyanítom tehát, hogy a szóban forgó humánus áruházlánc nem támogatja az esélyegyenlőség érdekében munkálkodó alapítványok egyikét sem, bár jól tenné, hiszen leírhatja az adójából!