Mi jó történt veled 2010-ben?

Koronczay Lilla | 2011. Január 05.
Mindenütt azt hallani, rossz évet hagytunk magunk mögött. Mi mégis szeretnénk azt hinni, hogy az ember a legnehezebb helyzetekben is képes meglátni a jót az életében. Ezért olvasóinkat arra kértük, osszák meg velünk tavalyi legszebb, legreménykeltőbb élményeiket.

NŐK Lapja Felvetés Mi jó történt Veled 2010-ben?

Két legyet egy csapásra!

„Talán ez az év indult a legnehezebben az utóbbi tíz évben, most mégis azt mondom, a nyertese vagyok. Üresen maradt szekrények, tátongó fiókok között vártam a tavaszt: házasságunk megmentése érdekében férjem elköltözött az otthonunkból. Mindketten tudni akartuk, hogy hiányzik-e a másik, vagy valaki más hiányzik az életünkből. Kétségbe ugyan nem estem, de nem volt túl sok elképzelésem a jövőről. Legfeljebb abban voltam biztos, hogy másnap lecsót főzök, hétvégén pedig meghívom a barátnőimet egy spagettira. A magánéleti válságot tetőzte, hogy nem volt stabil munkahelyem, csak megbízásaim. Nyár végén aztán meghirdették azt az állást, amelyre vágytam, és ahová hónapok után, több száz jelentkező közül engem választottak. Nyár közepén pedig azon kaptam magam, hogy a férjemre vágyom. Újra elkezdtünk randevúzni. Reggelente ő ébreszt, hogy el ne késsek a munkahelyemről.”

(Laura, 42 éves)

 

„Imádunk, Márta néni!”

„Tavasszal hetekig gyötörtük magunkat a férjemmel, hogy középső, „elvarázsolt királyfi” gyermekünket melyik osztályba írassuk. A nyílt napon ő maga döntötte el a kérdést, amikor kijelentette: Márta nénihez fog járni. Nem terveztük bevonni a döntésbe, de szerencsére hallgattunk a megérzésére. Mára Miki lelkes iskolás lett, buzgón tanul, szereti az osztálytársait, és persze továbbra is imádja Márta nénit.”

(Rita, 32 éves)

 

„Átléptem a felnőttkor küszöbét!”

„2010-ben átléptem egy lélektani határvonalat a felnőtté válás útján: lekvárt főztem. Mivel anyukám rendszeresen ellát házi remekekkel, eddig eszembe sem jutott, hogy befőzzek. Öt kiló eperrel kezdődött, majd belelendültem, és most a pince polcain sorakoznak a barack-, sárgabarack- és meggylekvárok is. Összesen 81 üveg készült, és a gyerekeim szerint az enyém a legfinomabb!”

(Gabi, 29 éves)

 

„Megtanultam fotózni!”

„Az idei év legnagyobb élménye az volt, hogy elkezdhettem fotózni tanulni. A fényképezés olyan kreatív energiákat ébresztett fel bennem, amelyeket az élet szinte minden területén tudok kamatoztatni. Másfajta látásmódot kaptam, így a saját életemre is másképp tudok tekinteni. Ha a fényképezőgép a kezemben van, egyfajta módosult tudatállapotba kerülök, és csak az alkotásra tudok koncentrálni. Nem is gondolnánk, hogy az alkotás mennyi örömöt, boldogságot tartogat!”

(xxxxx?)

 

„Semmi különös, de jólesett!”

„Egy kora nyári szabadnapomon szépen sütött a nap, és bár hűvös volt, kimentem az egyik nagy budapesti strandra. Hát, voltunk vagy tízen. Egyedül voltam a napozóban, egyedül a nagymedencében, mintha enyém lett volna az egész strand! Ráadásul, amikor másodszor mentem az egyetlen nyitva tartó büféhez, mint „törzsvendégnek”, 20 százalék kedvezményt adtak – ez a kedvesség is rendkívül jólesett. És bár nem történt semmi különös, erre, mint az év egyik legörömtelibb napjára emlékszem vissza.”

(Ágnes, 56 éves)

 

 

„Mama-mama!”

„Tavaly született ikreim mellett elvégeztem egy továbbképzést, amelyet nagyon élveztem. A befektetett munka megérte, segítségével valóra vált egy régi álmom, és sikerült több helyen publikálnom. Persze az év leginkább azért volt jó, mert kis családunk egészségben és boldogságban töltötte el. Tudtunk közösen pár hetet eltölteni a Balatonnál, volt időnk egymásra, és ki tudtunk jönni a kis pénzünkből. És számomra a legfontosabb: az ikrek idén mondák először »mama-mama«!”

(Andrea, 30 éves)

 

„Végre felmondtam!”

„Egy multinál dolgoztam trénerként, és évek óta szenvedtem attól, ahogy ott a dolgok mentek. Azt hiszem, az bántott legjobban, hogy csavarnak tekintenek, és bármikor lecserélhetnek, ahogy körülöttem sokakkal meg is tették. Úgy éreztem, ennél többre vagyok hivatott. Ennek ellenére hónapokig halasztgattam a döntést, hiszen egyedül nevelem a kislányomat, szükségem van az anyagi biztonságra. Aztán egyszer csak, nem tudnám megmondani mitől, betelt a pohár. Bementem a főnökömhöz, és csendesen azt mondtam: én ezt nem csinálom tovább. Óriási megkönnyebbülés volt! Még akkor is, ha most a legkisebb kiadáson is gondolkodnom kell.”

(Piri, 34 éves)

 

„Állásom van. Hurrá!”

„A múlt évünk kataklizmák sorozata. Év elején elköltöztünk vidékre, mert a férjem ott kapott munkát építészmérnökként. Én közben gyesen voltam a két kislányunkkal. Aztán nyáron vége szakadt a szerencsénknek, a férjem, friss munkaerőként áldozatul esett a leépítésnek. Most merre? Budapestiek vagyunk, visszaköltöztünk hát édesanyámékhoz. Se állás, se lakás, se pénz. Mégse élhetünk az öregek nyakán örökké! Végre novemberben találtunk állást, a párom is, én is, a gyerekeknek került bölcsőde, óvoda. Most úgy tűnik, a lakás is megoldódik. És a slusszpoén: újra várandós vagyok!”

(Erika, 35 éves)

 

„Sikerült a műtét!”

„Megműtötték a kisebbik fiamat nyolc hónapos korában. Mire kiderült a betegsége, mire elértük, hogy megoperálják, ráment az egész tavaszunk és nyarunk. De úgy néz ki, meggyógyul! Eladtuk a házunkat, amely régi, lelakott volt már, ráadásul nem csak a mienk, és mára megtaláltuk és lefoglalóztuk álmaink lakását. És ami a legnagyobb dolog: nem lesz lakáshitelünk! A férjem megkapta végre azt a pozíciót, amelyet évek óta próbált megszerezni, én pedig fogytam tizenöt kilót. (Az »idegtől« persze, de akkor is pozitívum.)”

(tengerész22/nlcafe)

 

„Megtaláltam a nagy Ő-t!”

„Megvettem álmaim autóját, túltettem magam egy talán soha nem is létezett szerelmen, és megtaláltam azt, aki mellett tényleg boldog vagyok. A tesóméknak pedig jövőre lesz az esküvőjük (idén volt a lánykérés), és egy meseszép ruhában lehetek majd a koszorúslányuk! Tudom, hogy ez nem ebben az évben aktuális, de én már most örülök!”

(beusxy/nlcafe)

 

„Záróvizsga: jeles!”

„Én mostanság annak örülök legjobban, hogy a gyerekeim megállták a helyüket a „záróvizsgán”. Egy fiú, egy lány, mindkettő egyetemista két különböző, távoli országban. A fiam olyan érettségről és bölcsességről tett tanúbizonyságot, amit nem is reméltem. Kiválóan alkalmazkodott egy idegen kultúrához, napról napra többet okul, szépen berendezkedett, és jól teljesít. A lányom, bár néhány évvel fiatalabb nála, mégis magabiztos felnőttként lakást keresett, szépen alakítja a kapcsolatait, és úgy tűnik, boldog ott, ahova a sors vetette. Kell ennél nagyobb bizonyíték egy szülőnek arra, hogy élete legnagyobb projektjét, a gyereknevelést sikerrel zárta?”

(István, 50 éves)

 

„Klikkelj rá, nagyi!”

„Régóta irigykedtem a fiúunokámra, aki úgy kezeli a számítógépet, mintha már a lányom hasában is ezt csinálta volna. A gyerekeim megszimatolhatták ezt, mert tavaly karácsonyra azzal leptek meg, hogy beírattak egy számítógépes tanfolyamra. A helyi könyvtárban rendezték, kizárólag nyugdíjasoknak. Két örömet is találtam benne. Egyrészt abban a csapatban mérnökemberként én voltam a legügyesebb, másrészt ma már a saját (a fiamtól kapott) laptopon írhatom az élettörténetemet. Azért persze az unokámra időnként még rászorulok.”

(Lajos, nyugdíjas, 70 éves)

 

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. A legfrissebb szám tartalmából:

 Ha előfizetnél a hetilapra, katt ide!

 

Exit mobile version