A út
A Badár–Kőváry duó roppant felkészülten vág neki az útnak. Néhány napja már működő GPS-t is láttak – a verseny kategóriában megadott koordinátákon kell feladatokat teljesíteniük a csapatoknak – és napról napra jobban bánnak a szerkezettel. A vezetéssel nem lehet sok baj, hiszen Barna nem itt száll először versenybe, a sivatagi körülményekhez pedig már edzik magukat, Badár például – aki a vasútnál eltöltött hosszú évek során bármilyen testhelyzetben megtanult elaludni – napok óta összecsukható tábori kempingágyon éjszakázik. De arra a kérdésre, hogy miért visznek magukkal a sátron, gigantikus hálózsákon, gázfőzőn kívül halfüstölőt is a sivatagba, nem tudtak elfogadható választ adni.
A vidám csapatot egy operatőr is gazdagítja, aki végigfilmezi majd az utat. Ő már sajtótájékoztatón bebizonyította, hogy remekül képes feltartani bárkit, ezúttal az Isuzu-importőr épülete mellett sikerült úgy parkolnia, hogy a villamos hosszú ideig nem tudott tőle továbbmenni. Bamakósok, figyelem, ha őt látjátok, meneküljetek! De ha a munkáját jól végzi, akkor hamarosan vidám filmet láthatunk a két hős főszereplésével, amint egy autó kabinjában összezárva megpróbálják az afrikai utakat és persze egymást is túlélni.
Cél?
Persze a túrának a gondtalan ökörködésen, homokban csapatáson kívül komoly célja is van, méghozzá a roppant szegénységben élő helyiek megsegítése. Idén a szúnyogháló a divat, az alig tízdolláros készséggel rengeteg gyermek menthető meg az évente kétszázmillió embert megfertőző és közel egymillió halálos áldozatot követelő maláriától. De szinte minden másnak is örülnek, amivel kicsit könnyebbé válnak a helyiek napjai, így kaptak már kutat (!) és Európában már nem használható mentőautót is.
Miután kidörzsöltük a szemünk sarkából azt a könnycseppet, amit a Teréz anyának beöltözött, a kiadós jótékonykodásba beleizzadt Badár–Kőváry duó képe csalt oda, akkor nézzük meg, mivel vágnak neki a 8468 kilométeres kalandnak.