Drága Tanár Úr!
Jókedvű névnapi vacsoráról értem haza március tizedikén este, majd precízen összeírtam magamnak a következő nap intézni valóit. A hosszú lista második pontja ön volt, kedves tanár úr! Mert én bizony arra készültem, hogy másnap felhívom, és megkérem, hogy tartson előadást egy veresegyházi szülőcsapatnak. Magam már voltam vendége a fiatal anyákból-apákból álló rokonszenves közösségnek, akik régóta vágytak arra, hogy a dackorszakról és az óvodai beilleszkedésről „a Ranschburg” beszéljen nekik. Ki más?
Épp elkészült a telefonlistám, amikor felharsant a szomszéd szobából a férjem döbbent kiáltása. „Most olvasom a neten, meghalt Ranschburg Jenő!” Mire én kiejtettem a kezemből a gondosan összeállított listámat, és úgy fakadtam sírva, mint egy ötéves gyerek. „Drága tanár úr, nem erről volt szó, amikor utoljára találkoztunk! Annyi tervről, örömteli feladatról mesélt nekem! És miért ilyen hirtelen? Pont a nevem napján…!?” Aztán bőgve hívtam sorra a barátaimat, akik hasonló megdöbbenéssel reagáltak, hiszen ön február közepén még válaszolt az internetes oldalán a tanácsot kérő szülőknek, nyilatkozott rádióknak, megjelent egy új könyve…
Kedves Tanár Úr!
Ugye, egyetért azzal, hogy mi kiváló munkakapcsolatban voltunk? Ugye, emlékszik, hányszor fordultam önhöz tanácsért, amikor nehéz témáról írtam, vagy olyan keserves sorsú gyerek került az utamba, akivel nem tudtam egyedül boldogulni? Ön mindig szívesen-készségesen adta a tudását… Bevallom, büszke voltam, hogy öntől kaphatok segítséget! Az is gyermekded büszkeséggel töltött el, hogy a kérésemre vállalta: hetente válaszol szülői levelekre az általam szerkesztett lapban. Mindig időben adta le az írásait, és nem tűrte, hogy bárki belejavítson. Igaza volt, nem volt a munkáiban javítani való!
És hány interjút készíthettem önnel az 1990-es pályakezdésem óta! Jól emlékszem a mátyásföldi családi házában folytatott első beszélgetésünkre, amikor olyan kedvesen válaszolgatott, hogy percek alatt elszállt a kezdő újságíró szorongása. És az utolsó interjúnk..!? 2010. január 19-én látogattam meg a zuglói otthonában, amelynek légköre éppolyan barátságos volt, mint a mátyásföldié. Ültem a nappaliban, mellettem egy gyönyörűséges, ősöreg telefon…
Ez a tavalyi találkozás velem lesz, amíg élek. Mert végre önről volt szó! Arról, hogy jóval több könyvet ír, mint régen, mert a tudását, a tapasztalatait nem akarja magával vinni… Arról, hogy egy bölcs lélekgyógyásznak is vannak szörnyű emlékei. Egy szorongó, megfelelni vágyó (túl) jó kisfiúról, akit kilencéves korában az óbudai téglagyár felé terelnek a nyilasok, akibe alaposan belerúgnak… A rúgás helye még mindig ég. De önben nem maradt gyűlölet! Mert az 1944-es rémségek előtt, alatt és után olyan meleg szeretetburokban tartották a szülei, hogy a borzalmas élmények sem tették sérült emberré. De azt megtanulta, hogy óriási a szülők hatalma! Keserves körülmények között is nevelhetnek boldogságra képes embert a gyerekükből, de azt is elérhetik, hogy soha ne találjon lelki békességet a szeretettelenségben cseperedő fiuk-lányuk.
Kedves tanár úr, biztosan emlékszik, mennyit beszélgettünk arról, hogy én hiszek a folytatásban, és abban, hogy nekünk, földieknek segítenek odafentről, az égi világból. Tehát nem lepődhet meg azon, hogy az első nagy sírás után azt kívánom, hogy továbbra is végezze a munkáját odafönt, és segítsen nekünk. Miben is? Erre csak önt idézve, „ranschburgosan” tudok felelni: „Az a legfontosabb, hogy a gyerekeink ne legyenek mindenkinek megfelelni vágyó jófiúk! Vállalják a véleményüket, és váljanak autonóm, szabad felnőttekké!”
Drága tanár úr, megszámlálhatatlanul sok szülő, gyerek, pedagógus és a magam nevében köszönök mindent!
Öleli: V. Kulcsár Ildikó
| Névjegy Született: 1935. december 19-én Családja: felesége Farkas Zsuzsanna gyógypedagógiai tanár, három felnőtt gyermekük van. Pályafutás: gyógypedagógus, tanár, az MTA Pszichológiai Intézetének tudományos munkatársa, később tudományos osztályvezetője, az ELTE Bölcsészettudományi karának docense, egyetemi tanár a Szolnoki Főiskolán, a Károly Róbert Főiskola professor emeritusa. Művei: közel negyven pszichológiai tárgyú könyv szerzője, de megjelent verseskötete is. Különös ismertetőjele: ismeri az egész ország. Élt: 75 évet. |
Cikkünk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Kipróbáltuk, milyen az élet internet, mobil és közösségi oldalak nélkül
- Az 5 legjobb állás
- 1000 bross a boltból
- Megverték a gyerekemet az iskolában
- Tamással sülve-főve
- Virágzik-e Bálint gazda kertje?
- Kambodzsai dzsungelből magyar egyetemre
Ha előfizetnél a hetilapra, itt és most megteheted!