65 milliárd forint munkahelyteremtésre

Durbák Ildikó | 2011. Március 25.
A munkanélküliek aránya még mindig nem csökken, pedig 80 pályázatot írtak ki és jelentős mennyiségű pénzt áldoztak az ügyre. Vajon elég lesz?
50 ezer munkahely keresi gazdáját

Egyszerre több területen kell átfogó változtatásoknak történnie, hogy megvalósulhasson a kormány egyik fontos terve: a foglalkoztatás növelése. Ennek elengedhetetlen feltétele az új munkahelyek létrehozása, ami nem megy egyik napról a másikra. Több dolognak kell egyszerre teljesülnie a foglalkoztatás növeléséhez.

Többek között vonzóvá kell tenni hazánkat a külföldi tőke előtt, segíteni kell a kis- és közepes vállalkozások fejlődését, növekedését, illetve az embereket anyagilag motiválni kell a munkavállalásra, hogy ne meneküljenek az inaktivitásba – áll az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT). Emellett fontos a képzéseknek az új gazdasági igényekhez való igazítása, de újra kell gondolni a vidéki, falusi közfoglalkoztatás alapjait is – hiszen nagyon sok helyen már 20 éve hiányoznak a munka feltételei, az intézmények, valamint a munka kultúrája.

Az ÚSZT foglalkoztatási pályázataival (http://ujszechenyiterv.gov.hu) azok munkába állását támogatják, akik képesek a munkavégzésre. Ez így nagyon egyszerűen hangzik, ám sokszor ezek az emberek tartósan munkanélküliek, szakképzetlenek, vagy épp elavult a szakmájuk. Sajnos előfordul, hogy nem is akarnak dolgozni, épp ezért paradigmaváltásra van szükség, az emberek szemléletét, a munkához való hozzáállásukat is próbálják megváltoztatni.

Milliárdokat osztanak szét

Olyan pályázati rendszer indult útjára 2011 januárjától, amelyben vállalkozás- és közlekedésfejlesztésre, valamint a foglalkoztatás területén induló konstrukciók támogatására lehet anyagi forrást szerezni. Februárban csaknem 80 pályázat jelent meg közel 510 milliárd forint keretösszeggel (ebből a munka világának projektjei 65 milliárdot kaphatnak). Március elejétől véglegesítették a kiírásokat: vállalkozás-, zöldgazdaság-, közlekedésfejlesztésre, valamint a foglalkoztatásra, egészségipari és tudományos területre lehet uniós pénzt igényelni.

A foglalkoztatás területén a hátrányos helyzetű munkanélküliek munkaerőpiacra való belépését és tartós beilleszkedését próbálják segíteni. Így például lesz olyan támogatás is, amely a munka világába visszatérő kismamákat, az érettségizett, de szakképesítéssel nem rendelkező álláskeresőket segíti, hogy hiányszakmákat tanulhassanak. Az eszközbeszerzést, a technológiai fejlesztést, illetve a kiegészítő tevékenységeket segítő pályázat hosszú távon orvosolhatja a tartósan munkanélküliek problémáit, de azokat is felkarolja, akik nemrég veszítették el a munkájukat.

A kis- és közepes vállalkozások (kkv) esetében munkahelyi képzésekre is lehetőség nyílik. A vállalkozásfejlesztésen belül a legkisebb cégek vissza nem térítendő támogatással és kedvezményes kamatozású hitel kombinálásával juthatnak fejlesztési forráshoz. Emellett az egészségipar és a turisztika területén működő vállalkozások is részesülhetnek a pályázatok előnyeiből. (Ők azonban nemcsak munkahelyteremtésre, hanem más célokra, például fejlesztésre is nyerhetnek pénzt.)

A cikk folytatásáért kattints!

Exit mobile version