„A család a legbiztosabb kapaszkodónk” – Szakácsék – Kriszta, Attila, Barbara és Szabolcs
– Elég időt töltöttünk kettesben ahhoz, hogy tudjuk, életünk végéig együtt akarunk élni – mondja Attila. – A családunkban az a jó, hogy mindent megbeszélünk. Esténként, miután a gyerekeket lefektettük, elmeséljük, hogy aznap mi történt velünk, megosztjuk egymással az érzéseinket. A gyereknevelésről alapvetően egyformán gondolkodunk, a gyerekek előtt mindig ugyanazt képviseljük.
Szerencsés találkozás volt a miénk: hasonló értékeket képviselő családból jöttünk. A gyerekeknek azt tanítjuk, hogy tiszteljék az idősebbeket, becsüljenek meg másokat és saját magukat is. Mi abban nőttünk fel, hogy a legbiztosabb háttér a család, és szerencsére ezt a mi gyerekeink is tapasztalják már. Imádják a nagyszülőket, a dédmamákat, sok időt töltünk velük, így reméljük, a kicsik is megtanulják, hogyan kell megőrizni ezeket a kapcsolatokat. Bízom benne, hogy a jövőben mindez a gyerekeknek tartást ad, kapaszkodót nyújt.
– Vannak terveink, álmaink – folytatja Kriszta. – Társasházban élünk, ennek vannak előnyei, de vágyunk egy családi házra, ahol a magunk urai lehetnénk, és kevesebbet kellene alkalmazkodnunk másokhoz. Több helyünk lenne, a kertben játszhatnának a gyerekek, de mindezért nem szeretnénk túl nagy terhet a nyakunkba venni, ezért a lehetőségeinkhez mérjük a vágyainkat is. Annak is örülnénk, ha a nagyszülők közelebb lennének, így több időt tudnánk kettesben tölteni. Az utóbbi években a mozifilmekről csak a reklámokból értesülünk, szeretnénk újra színházba járni, vagy csak elmenni sétálni. Egyszer-egyszer már sikerült néhány órára meglógni, de tervezzük, hogy ha Szabolcs is kicsit nagyobb lesz, elmegyünk kettesben valamelyik európai nagyvárosba. Remélem, ezek már nem olyan távoli tervek.
„Remek kis csapat vagyunk” – Oláh Anikó, Diána és Peti
– Mindig két gyermekre vágytam, de talán nem pont így… – kezdi Anikó, aki a válása után volt férjével heti váltásban nevelte a kamaszodó Danát. – Aztán rám talált egy gyermekkori szerelmem, és én hittem a kitartó udvarlásnak. Amikor azonban teherbe estem, meggondolta magát, és egyedül hagyott. Pokoli nehéz volt elfogadni a helyzetet. Furcsa módon azonban ebben a családban mégis mindannyian megtaláltuk a boldogságot. Én végül kétgyermekes anya lettem, a nagylányom pedig megkapta a régóta áhított kistestvért. Szinte napra pontosan 12 év van köztük. Érzékenyek, ragaszkodóak, imádják egymást. Nagyokat viháncolnak kettesben, de annak is örülök, hogy már hármasban is szervezhetünk programokat. Nagyokat sétálunk együtt, úszni járunk, otthon játszunk, babakocsival kocogunk a Margitszigeten, pár napos kirándulásokra megyünk, legutóbb például a Mátrába.
Anyukám is sokat segít, így van időnk Danával igazi lányos kikapcsolódásra. Ketten elmegyünk vásárolni, kávézókat tesztelünk, járunk salsázni, romantikus filmeket nézünk a moziban, színházba is eljutunk. Ő érzelmileg nagyon érett, sok mindent meg tudunk beszélni. Remekül működő kis csapat vagyunk, akik figyelnek egymásra, és tiszteletben tartják egymás apró rigolyáit. Annak ellenére, hogy embert próbáló feladat egyedülálló, dolgozó anyának lenni, megpróbálok időt szakítani a munka és a gyerekeim mellett magamra is. Tornázni járok, futni és néha egyedül megyek salsázni. Megtérül a sok szervezés és nagyszülői segítség, mert ha én jól vagyok, akkor tudnak a gyerekeim is energiát meríteni belőlem.
Azt hiszem, én egy boldog családanya vagyok, de azért tudom, hogy az életem, az életünk úgy lenne teljes, ha találnék olyan társat, aki nemcsak az én párom lenne, hanem a gyermekeim életét is szebbé tudná tenni.
„Saját csatakiáltással indul a napunk” – Bíró Tibor, Bíró Bernadett, Anna, Sára, Eszter és Boldizsár
– A férjem és én szerelemmel szeretjük egymást, szeretetben, békességben élünk, egyetértünk a nevelésben is. A legidősebb kislányunk tíz-, a legfiatalabb négyéves, Boldizsár pedig másfél éve született – mondja Bíró Bernadett; a másik szobából robaj hallatszik, majd gurgulázó nevetés. – Most, hogy már van egy kis férfi is a családban, újratanuljuk a dolgokat. Amíg a kislányok szép csendben eljátszogattak kiskorukban, addig Boldizsár mindent szétszed, eltesz, magára borít. Családi szokás nálunk, hogy reggel, induláskor megfogjuk egymás kezét, majd mindenki elmondja, mit vár a naptól, mi nyomja a szívét, mitől boldog. Ezután mondunk egy áldást, majd hozzátesszük a családi csatakiáltásunkat, hogy jól induljon a nap. Nem szeretném, hogy a gyerekek úgy siessenek el reggel, hogy egy búcsúpuszira se legyen idő. Anna ügyesen rajzol, divattervező szeretne lenni, kreatív kislány.
A hétéves Sára nagyon jószívű, mindig békességre törekszik. Eszter, a legkisebb, nemrégiben megijedt egy mesétől, azóta nincs rajzfilmcsatorna, mi szerezzük be a régi filmeket, ezeket nézhetik a megszabott tévézőórában. De inkább mesélünk nekik – például egy farmról, ahonnan mindig új állatok bukkannak elő. A nagyobbakat most már inkább a kalandregények érdeklik, de ha Boldizsár megnő, újra megelevenedik a farm. Törökbálinton egyébként jó nagycsaládosnak lenni, nagyon erős az egyházi közösség. Összetartunk, ismerjük egymást. Születés után az első hat hétben még az ebédet is a barátok hozták, minden nap más, és persze mi is nézzük a neten a listát: ha jön az örömhír, beosztjuk, melyik nap melyik család főzzön a kismamára.
– Talán az időbeosztásunk lehetne jobb – gondolkodik el Bernadett. – A férjem a tőle telhető legtöbbet van a gyerekekkel, de ez így is kevés nekik. Jobb lenne, ha a munkahelye mellett még több időt tudna szánni ránk.
„Nagyon jól megvagyunk” – Ozsváth Miklós, Halmos Éva, Réka Mária és Halmos Terka
– Tapintható a nyugalom, az összetartozás a családunkban – kezdi Halmos B. Ágnes. Informatikus-síoktató férje kislányukkal játszik a szobában. – Anyukám velünk lakik, a lányom, a kis Réka Mária egy éve érkezett. Nyugodt baba. Magunkkal vittük, amikor Miklós egy síoktató rendezvényen vett részt, ahol én a sajtós feladatokat láttam el, és a 10 órás autóúton meg sem mukkant. Azért misére még nem visszük: Réka ugyanis igazi kis hordószónok, a plébános urat állandóan „túlbeszéli” a szószékről. Érdekes, hogy édesanyám sosem szeretett főzni, de amióta ideköltözött hozzánk, egyre többet süt-főz. A minap kijelentette: „Úgy tűnik, szeretek főzni.” Sose hittem volna, hogy látni fogom szakácskönyvet olvasgatni.
Édesanyám egyébként is óriási segítség. Rengeteget foglalkozik Rékával, így én is tudok napi négy órát dolgozni. Egyébként neki a kert a kedvence, és van egy hallgatólagos megállapodásunk: kint ő a főnök, bent meg mi. Ő dönti el, hova milyen virágot ültessünk, ő gondozza az óriási veteményest. Sokkal jobb lett az életünk, mióta vidékre költöztünk. Zöldséget termesztünk, hogy tudjuk, mit eszünk meg. Réka rengeteget alszik odakint, akár mínusz tíz fokban is, ez csak takaró kérdése. Így néz ki egy napunk: hatkor kelünk, elolvassuk a híreket a neten, közben Réka az ölünkben ül, aztán reggeli, öltöztetés, dolgozunk kicsit Miklóssal, édesanya főz, közös ebéd, délután pedig kialakul, ki vigyáz Rékára. Nagyon jól megvagyunk.
Ha valamin változtatnék, az az, hogy ne éljünk ennyire egymás hegyén-hátán. Akár a régi kabarétréfában: a szalon a konyhában van, a konyha pedig a hálóban. Nincs külön gyerekszoba, Réka is azt nézi a tévében, amit mi, már most nagy reklámzabáló. És persze azt hallgatja, amit mi: Jethro Tullt, Emersont és Tankcsapdát. Nagy hippi lesz belőle. Szeretnénk tehát bővíteni a házat, ha lesz rá pénzünk. Ha ez sikerül, akkor még jobb lesz az életünk.
„Boldogok vagyunk, nálunk nincs feszültség” – Tóth Eszter, Babucs Zoltán, Sándor, Anna és Ádám
Eszter és Zoltán júliusban költözött össze. Eszter a hétéves Sándort, Zoltán a nyolcéves Annát és a hatéves Ádámot „hozta a házhoz”. Az új családi ötös kéthetente hétvégén van együtt, a másik két hétvégén a gyerekek a másik szülőjükkel vannak.
– Mindegyik gyereknek van saját zuga a lakásban, helye a szekrényben, naptára, amelyben látja, mikor mehet a másik szülőjéhez – mondja Eszter. – Megmaradt a jó kapcsolat a nagyszülőkkel is. Sanyika és Anna egy napon születtek, volt közös szülinapi buli, és mindenkinek saját is. Este mindenkinek elmondjuk a kedvenc meséjét, a fiúk óriási pancsoló partikat rendeznek. Általában hármasban vagyunk, olyankor Sanyika sokszor hiányolja a fogadott testvéreit és a féltestvérét is, aki az apukája második házasságából született. Mindig számon tartja, mikor találkozik velük. A változásokat nyilván ő fogadta legnehezebben. Ráhagytuk, milyen tempóban tud Zolihoz közeledni. A családunk boldog, nálunk nincs hazugság, feszültség. Azért vagyunk együtt, mert szeretjük egymást, nem csak a gyerekek miatt. Amikor elváltam, rosszul éreztem magam, mert nem tudtam megadni a fiamnak, hogy legyen egy apja itthon, aki karácsonykor hazahozza a fát, és belefaragja a talpba. És azt sem, hogy legyenek még testvérei. Nagyon jó érzés, hogy most mindezt megkapta.
A legnehezebb feladat az exek kezelése, a tágabb családhoz és a múlt árnyaihoz való viszonyulás – mondják. – Egészen apró problémák fölmerülnek, például, hogy mit csináljunk a régi fényképekkel, melyik maradjon elöl, amelyik a másik érzelmeit nem sérti.
Attól lehetne még teljesebb a boldogságunk, ha a gyerekeim hetes váltásban lehetnének velünk – fűzi hozzá Zoltán. – Mivel mindkettőnk családja kudarcnak éli meg, ami történt, nem nagyon tudnak velünk örülni, és nehezen fogadják el az új gyerekeket. Jó lenne, ha az ő szívükben is megsokszorozódna a szeretet.
Cikkünk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Mikortól vagyunk család?
- Schell Judit – kisfiát az egész család kényezteti
- Vilmos herceg párja, Kate Middleton – ő lesz az új Diana?
- Rakott finomságok zöldségből, húsokból
- Jogszerű lett az otthon szülés
- Összeillünk? A grafológiai elemzés segíthet a párválasztásban
- Tisztánlátás, jósálmok, jövőérzékelés
Ha előfizetnél a hetilapra, itt és most megteheted!