Első nap – Hiszek a szememnek
Kicsit pironkodom az első feladatnál, amikor a kezemet kell lerajzolnom, de folytatom az asztalra helyezett kávédarálóval, majd a saját arcképemmel. Nem vagyok túl büszke, de ez csak arra kell, hogy az utolsó nap lássuk majd a fejlődést. Különböző gyakorlatokkal megkezdjük elcsendesíteni a racionálisabb bal agyféltekénket. Anna elmagyarázza, hogy felnőttként nem azt rajzoljuk, amit látunk, hanem amit tudunk, és ez a tudás becsapja a kezünket. Elég szkeptikus vagyok, amikor egy Picasso-rajzot kell papírra vetnünk.
Azzal kezdjük, hogy fejjel lefelé tartjuk a lapot, és egyszerre csak egy részletre figyelünk, így könnyebb a szemünknek hinni. Amikor tudatosodna, hogy épp egy kezet rajzolok, vagy széklábat, akkor máshol folytatom, és egyszer csak a kisebb darabokból összeáll a kép. Egy másik feladat során a negatív térre csodálkozunk rá, vagyis könnyebb a vasorrú banyát lerajzolni, ha nem a banyát rajzoljuk, hanem a hátteret figyeljük.
Második nap – Mérek
A bevezető feladatok megismétlődnek, a ráhangolódás sokkal könnyebben megy, mint előző nap. Profilból megfestett, lefotózott arcképekkel folytatjuk. Azzal kezdjük, hogy a portrét egy függőleges és egy vízszintes egyenessel négy részre osztjuk, és ezek, valamint a keret mentén mérünk. Vonalzóval. Ez valami egészen új, az iskolában szigorúan tilos volt. Nem csalás ez?
Anna megnyugtat, és megmutat egy metszetet, ami Michelangelót ábrázolja rajzolás közben: előtte egy négyzethálós lap és vonalzó. Ha neki lehet, nekem is – gondolom, és hozzálátok. Először az egész rajzlapot besatírozom, majd megrajzolom a körvonalat, de ügyelek rá, hogy ne az arcra koncentráljak, hanem a negatív térre. A homlok-orr-áll rész a legnehezebb, ezért ezt fejjel lefelé rajzolom, majd a fény-árnyék viszonyokat vizsgálom, kicsit radírozok, kicsit satírozok, és ez a játék megadja az arc főbb szerkezetét. A szemöldököt háromszor is megmérem, nem hiszem, hogy oldalról ilyen kicsi, nagyobbnak akarom rajzolni, de a vonalzó meggyőz, az eredmény magáért beszél.
Harmadik nap – A háromdimenziós világ
A fotóról, képről való rajzolás technikáját már értem, de a valós tárgyak, arcok esetében nem használhatom ugyanúgy a vonalzót, a távolság és a háromdimenziós tér egyelőre zavaró tényezőnek tűnik. Egy roppant egyszerű trükkel oldjuk meg a problémát: az egyik szemünket becsukva a vizsgált tárgy – jelen esetben újra a kávédaráló – kétdimenzióssá válik, vonalzó helyett pedig a ceruzát használjuk mérőeszköznek. Később állatokról készült képek közül válogathatunk.
Nehéznek tűnik, hiszen a szőrük miatt nincsenek is kontúrok, de kiderül, hogy a fény-árnyék technika és a megfelelő radírhasználat csodákra képes. Az utolsó feladat az önarckép rajzolása, fényképről. Amennyire tartottam tőle első nap, most annyira várom, hogy megbirkózzam vele. Nem kapkodok, két óra alatt készülök el vele, és roppant büszke vagyok az eredmény láttán. Először kicsit kerek fejűnek látom magam a képen, de a fényképpel összehasonlítva megállapítom, hogy ez nem a rajz hibája…
Tudomány, nem varázslat
Egy háromnapos tanfolyamot követően nyilván nem lesz senkiből festő, sem illusztrátor, de megtanulhat valami olyat, amiről eddig azt hitte, nem képes rá. Az eredmény meggyőző, látványos, és nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy a módszer működjön, egyszerűen azt kell tenni, amit az oktató kér. Három nap alatt megértettem, ha akarok, tudok rajzolni, büszke voltam egy-egy jól sikerült kép láttán, és hihetetlenül feltöltött, hogy mással foglalkoztam, mint a hétköznapokon.
Otthon az egész család rávetette magát a rajzokra. A férjem álmélkodott, a nagyobb fiam állította, hogy Dóra nevű osztálytársa még ennél is jobban rajzol, a középső háromszor visszakérdezett, hogy tényleg én rajzoltam-e ezeket, a kicsi pedig követelte, hogy rajzoljak neki macskát. Furcsa, de amikor a lányom az ölemben ülve magyarázott, akkor a fényeket, a világosabb, sötétebb foltokat nézegettem rajta, azt, hogy az orra alatti részt hogyan lehetne szépen megrajzolni. Éjszaka pedig a rajzolással álmodtam…
Mit mond az oktató?
Felföldi Anna, grafikus Érdemes kis létszámú csoportba jelentkezni, mert így jut elég idő és figyelem a különböző egyéniségekre. Itt nem számít, kinek mi a foglalkozása, és honnan jött, fél nap után mindenki maga mögött hagyja a hétköznapi problémákat, helyükbe az örömteli kikapcsolódás lép. A tanfolyamot követően megvan a lehetőség, hogy az alkotás élvezetét bárki otthon is megélje, hiszen az alapokat már elsajátította. Természetesen tovább is lehet lépni, akár a portrérajzolás, akár a színes technika irányában. Három nap alatt a tanulók elsajátítják, hogyan lehet kiaknázni a jobb agyféltekéjüket: jobban hallgatnak a megérzéseikre, ötleteik merészebbé, kreatívabbá válnak. |
A cikk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Mi lesz az ukrán béranyától született gyermekek sorsa?
- Candida – mítosz és valóság
- Böjtös ételek
- Szerinted mitől esnek szét a házasságok?
- Egy élet szerelme, egy élet sikere – Címlapon Elizabeth Taylor
- Rajzoljunk a jobb agyféltekénkkel!
Ha szeretnél előfizetni a hetilapra, itt és most megteheted!