3. Rahu: Ikrek, Kétu: Nyilas

nlc | 2011. Április 17.

 

Előző életben: Hajlamos volt mindent eltúlozni, és nem állt távol öntől a hazudozás sem. Minderre azért volt szüksége, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, fontosnak tartsák. Olykor megrészegült a saját hangjától, és leginkább önmagára figyelt, mások problémája, azok meghallgatása annyira nem volt fontos. Inkább szellemi, mint szexuális partnerre volt szüksége, ezért nagyon nehezen talált társat.

Jelen életben: Jól ismeri embertársai gyengéit, és ki tudja használni azokat. Erősen erotikus, de meg van hozzá az önuralma és mértékletessége, vagyis nem leng ki. Még mindig fontos számára, hogy a középpontban álljon, aki mindent jobban tud, de ez már nem olyan erőteljes, mint az elmúlt életében.

Jövő életben: Remekül közvetít, simulékony és alkalmazkodó, mert tudja, hogy ilyen viselkedéssel érheti el mindazt, amit szeretne. Kissé ideges, izgő-mozgó ember, aki mindent tudni akar, és mindig képben szeretne lenni. Hűséges lenne, ha a partnere is az lenne. De általában olyanokat választ, akik erre képtelenek, így aztán ön is kalandokba keveredik.

Exit mobile version