 |
A hír: A leginkább saját maguktól, egész pontosan a tükörképüktől félnek a középkorú nők
Nem úgy a fiatalabb generáció, amely a „tükörtől való félelem”-szindrómát még csak hírből sem ismeri: 43%-uk elégedett, mi több, boldog, ha tükörbe néz. A középkorú nők félelmét egyébként nemcsak a megváltozott külső, az öregedő bőr vagy a szarkalábak okozzák, persze ezek is nagyban hozzájárulnak – állítják a szakértők.
Különvélemény Karafiáth Orsolyától
Mit nevezünk fiatalabb korosztálynak? Mert ha a harmincon felüliekről beszélünk, bizony nem ilyen pozitív a kép. Az elmúlt egy hét alatt több barátnőmmel beszélgettem a külsőségekről, és bizony, mindegyik csak a parákat sorolta. Vera (a neveket megváltoztattam) arra panaszkodott, hogy bár neki a teste feszes és erős, ez ruhában nem érvényesül, mi több, egyenesen robusztusnak hat, ami ijeszti a férfiakat. És meztelenül mégsem ülhet le egy bár pultjához, hogy hódítson. Linda állandóan attól retteg, hogy amúgy sem dús haja az évek folyamán még ritkásabb lesz minden bizonnyal, ami egyenesen oda vezet majd, hogy megkopaszodik. Kata az elhízástól retteg, négyzetcentiméterenként végig kellett vizslatnom, hogyan szélesedik a csípője, ami ugye megállíthatatlan folyamat.
Én állandóan a nyakamat és a kezemet figyelem, mindkettő az ékességem, attól tartva, hogy javíthatatlanul beindul rajtuk az öregedési folyamat. Múltkor kissé összerándultam, amikor a húgom öregedés elleni kozmetikumcsomaggal lepett meg. Semmi rossz szándék nem volt benne – derült ki utólag –, tényleg csak meg akart lepni valamivel, de bennem megállt az ütő. „Úgy. Tehát egy vén banyának tűnök” – könyveltem el magamban.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne szeretnék a tükörbe nézni, úgy általában. Bár hálát adok a sorsnak, hogy kissé rosszul látok, így nem ugrik a szemembe elsőre az összes hiba. Negyven–ötven évesen nem tudom, mi lesz. Azt természetesnek tartom, hogy egy fiatal ember örül magának: a feszes bőrének, az egyben tartott testének, annak a hihetetlen vonzerőnek, ami szinte mindahány tizen- és huszonévesből árad.
Egy másik barátnőm nemrég azt mondta, ő kifejezetten szereti a ráncait, az idő lenyomatait magán, mi több, úgy érzi, jót tettek neki az évek, az arckifejezése árnyaltabbá, érzékenyebbé vált, így sokkal inkább önmaga. Másik negyven feletti barátnőm évekig nem tudott intim kapcsolatba kerülni senkivel, mert a három szülés utáni megváltozott testképe zavarta. Aztán ez – mintha elvágták volna – akkor szűnt meg, amikor újra valóban szerelmes lett.
Nagyon nehéz manapság azt hinni, minden oké velünk. Közhely, de ezt tényleg a magazinvilág és a tévé is sugallja, ahol többnyire gusztusos (már akinek) testeket látunk, és ahol a külalak, a csomagolás emelkedik egyetlen etalonná. Én magam is csak azokat a képeket szeretem magamról, amin „meg vagyok csinálva”, remek sminkkel, hajjal, netán jótékony photoshoppal kikorrigálva.
„Te elhiszed, hogy ez valóban te vagy?” – kérdezte tőlem egy ismerősöm, épp mikor a magamról készült, hatalmasra nagyított felvételt akasztottam a falra. Nem, nem hiszem el, de kell ez az erősítés, ez a tünékeny illúzió, ez a játék a valósággal. Hogy igenis lehetnék én ez a nő, és hogy néha vagyok is. Annak könnyebb, aki jó kapcsolatban él.
Múltkor találkoztam egy ismerősöm férjével. Ez az ismerősöm szerintem a legrondább nők egyike, kövér, haja mindig zsírosan csüng, idétlen cuccokban jár. Nos, a férje, akivel már tizenöt éve együtt vannak, ezeket mondta róla: „Állandóan féltékeny vagyok! Ha arra gondolok, hogy Juci bemegy dolgozni a sok fiatal fiú közé… Az udvartartása megőrül érte! Nézem néha a szép hattyúnyakát… Finom arcát, nem tehetek róla, a mai napig odavagyok érte…” Nos, Juci hattyúnyakát maximum egy víziló irigyelhetné meg… De mit mondjak, ezek után cseppet sem csodálkoztam már azon, hogy Juci mindig úgy vonul, mint egy igazi femme fatale, hogy zsírpárnák, ráncok ide vagy oda, a legjobb nőnek érzi magát. Míg másik barátnőm, akinek valóban hattyúnyaka és sudár formái, helyes arca van, a nagy magányában odáig jutott, hogy a létező lények legocsmányabbika. Negyven- és ötvenéves kora között sok nő lesz magányos, vagy éppen laposodik el a házassága/kapcsolata. A megváltozott test és a visszacsatolások hiánya könnyen vezet odáig, hogy a külsőnket okoljuk. De vigyázzunk: minden meglátszik az arcon, az életünk belealakul a vonásainkba, és ha nem szeretjük magunkat, nagy eséllyel veszítjük el a környezetünk tetszését is…