Neked ki az első? A partnered vagy a gyereked?

Koronczay Lilla | 2011. Április 20.
Kérjük, írjátok meg nekünk legégetőbb problémáitokat, közérdekű megfigyeléseiteket, orvoslásra váró panaszaitokat, vagy szóljatok hozzá cikkeinkhez! A legszellemesebb leveleket igyekszünk közölni.

Talassa: Nálunk még nincs gyerek, de én úgy látom, a gyerekesek az ismeretségi körben 1-2 kivételtől eltekintve nem töltenek kettesben semmi időt (az alváson kívül). Csak a gyerekek léteznek számukra. Néha magam is csodálkozom, hogy egy-egy pár még mindig együtt van, ismerve, hogyan élnek. Viszont a lakáshitel minden másnál nagyobb kötőerő.

Csibelány
: Nálunk is a gyerek volt az első, aztán a férjem kiakadt, átbeszéltük, és változtattunk. Jól tettük. Most született kislányunk, vele már másképp lesz. Nem „gyógyítom” annyira magamra, mint a fiamat. Kell a kettesben eltöltött idő, program, még ha nehéz is elintézni a gyerekek elhelyezését, mert különben hosszú távon szétmegy a párkapcsolat.

Ardian:
A gyerekek valóban nagyon sok időt, energiát kivesznek az emberből. Ennek ellenére én nem fogalmaznék úgy, hogy ők az elsők, vagy a párom az első. Az attól függ, ki szorul rá nagyobb figyelemre. Én pl. nemrég súlyos beteg voltam, szép, nem szép, akkor én voltam az első. A magam számára is, a párom számára is. De voltak az életünkben időszakok, amikor a férjem lelkét kellett ápolni, vagy éppen érte kellett aggódni. Akkor meg ő lépett előre. Ez így természetes, nem?

Juco72: Én az új párommal nevelem az előző házasságomból született gyerekeimet, ezért nálunk más a helyzet: kéthetente hétvégén van időnk egymásra, nyáron el tudunk utazni kettesben is, amikor a fiaim az apjukkal vannak. Viszont van egy barátnőm, aki nagyon ügyesen egyensúlyoz gyerekek és férj között: ők is elutaznak évente egyszer kettesben, megtanították  a gyerekeknek, hogy hétvégén reggelente anyáék szeretnének kettesben lenni a hálószobában… Mindenképp fontos, hogy egymásra is legyen energia!

Elza: A régi nagy családoknál nem volt kérdés, ki a fontosabb. Én is hallottam gyerekkoromban azt a mondást: a gyereknek Hallgass a neve! Persze ez túlzás. De a gyerek egészséges lelki fejlődésének szerintem sem tesz jót, ha teljes mértékben ő a világ közepe. Emiatt van rengeteg viselkedészavaros gyerek. Ha nincsenek meghúzva a határok, akkor állandóan feszegeti, ezzel ő is kínlódik. A gyereknek természetesen mindent meg kell adni, de el is kell várni, hogy ő is alkalmazkodjon, különben szétbombázza a szülők kapcsolatát.
 
kivi39: Sokszor lehet olyan tanácsokat hallani, hogy a gyerek mellett is figyeljünk a párunkra, ne csak a gyerek körül forogjon a világ. Ahhoz azonban, hogy ezt meg lehessen tenni, kell egy bizonyos háttér. Vagy egy vállalkozó nagymama, aki hajlandó a gyerekre vigyázni, miközben a szülők moziba mennek, vagy egy bébiszitter. Nálunk a nagymama egyértelműen kimondta, hogy akinek gyereke van, ne járjon moziba, ezért hiába laktunk egy házban, nem volt hajlandó vigyázni az unokájára. Bébiszitterre meg nem bíztam volna a gyerekemet. Tehát sutba dobtuk a tanácsokat, és a kettőnk kapcsolata legjobb esetben is a gyerekkel való kapcsolatunkkal egy szintre került, de inkább háttérbe szorult.

Ardian:
Azért a férjen is sok múlik. Akkor jó, ha megérti, hogy az első pár év meghatározó a szülő-gyermek közötti kötődés kialakításában, ami megalapozza a későbbi kapcsolatot is. Szerencsére ebben a férjem remek partner, és nem azon siránkozik, hogy neki kevesebb figyelem jut, hanem segít abban, hogy kielégítsük a gyerekek igényeit. Egyébként is olyan gyorsan felnőnek, és 15 évesen majd örülünk, ha odavetnek pár szót az ősöknek…

Következő heti feltevésünk: Lehet-e két férfit szeretni?

                                                                      Szóvá teszem

Tisztelt szerkesztőség!
Évek óta rossz közérzetet okoz nekem, hogy a várost ellepik az oszlopokról felénk lengedező hirdetések. A külső kerületekben cetli-plakátok csúfítják el a várost. Volt, hogy egy csendes kis utcában az utca mindkét oldalán, minden egyes fára körben három darab hirdetést ragasztottak. Mióta nagy üzlet az ingatlanpiac, hirdetnek fűn-fán, szó szerint az élő fákat is körberagasztják. Van azután költöztető, kárpitos, autósiskolai, épület-karbantartó, fogyást ígérő stb. hirdetés is. Remek hely erre a célra a villanyoszlop, a kuka, a buszmegálló, a közlekedési tábla, az aluljáró fala, az esőcsatorna, a házfal, minden. Holott én úgy tudom, bármilyen hirdetés kiragasztása tilos!

Több helyen is érdeklődtem, hogy ki tudna intézkedni ez ügyben (Közterület Fenntartó Vállalat, Országos Környezetvédelmi Tanács, önkormányzatok stb.), de sajnos senki nem illetékes. Csak azzal szemben lehetne fellépni, mondják, akit tetten érnek. Ez elég vicces. Nem akarom elhinni, hogy ez a városcsúfítás egyedül csak engem zavar, de engem nagyon.
Köszönettel: B. Nebehaj Anna 

                                                                   Találkozzunk újra!

1. A Komádi Általános Iskola 1961-ben végzett 8. B osztályos diákjai számára 50 éves osztálytalálkozót szervezek!  A köv. telefonszámon várom osztálytársaim jelentkezését: 06-54-438-026 vagy 06-70-248-55-97 Gombos Lászlóné (Fekete Ida).

2. Figyelem! A Szombathelyi Gyermekápolónő-képző gondozónői osztályában 1971-ben végzett diákok számára 40 éves osztálytalálkozót szervezek. Jelentkezéseteket a 06-30-908-0592-es telefonszámon vagy aptiac@invitel.hu e-mail címen várom: Murai Antalné Mekler Valéria

                                                                     JOGI TANÁCSUNK

Tisztelt Ügyvédnő!
2007-ben házasodtam össze a férjemmel. Eleinte boldogok voltunk, de aztán elkezdett inni, és most ott tartunk, hogy többször meg is fenyegetett, sőt meg is vert. Kértem, hogy költözzön el, de erről hallani sem akar, nekem nincs hova mennem. Hallottam azt, hogy bíróságnál lehet kérni, hogy kötelezzék arra, hogy ne jöhessen a közelembe.

Dr. Magyari Csilla válasza:

Amiről ön hallott, az a távoltartás intézménye. Ennek két fajtája van.

1. Az egyik az a büntetőeljárás során alkalmazott kényszerintézkedés, amely szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény alapos gyanúja esetén rendelhető el. Csak akkor, ha feltehető, hogy az illető a sértett sérelmére újabb bűncselekményt követne el, esetleg befolyásolni akarná a sértett tanút és ezzel megnehezítené a bizonyítást. A távoltartást a bíróság rendelheti el, de büntetendő cselekmények esetében – a hozzátartozó sérelmére elkövetett 8 napon belül gyógyuló testi sértés ilyen – magánindítványra is megteheti. A távoltartást csak a magánindítvány benyújtása után lehet elrendelni. Ennek megtételére az eset után 30 napig van lehetőség. A távoltartás elrendelését tehát a nyomozó hatóságokon kívül Ön is indítványozhatja az elkövetés helye szerinti bíróságnál. Ez esetben a távoltartás időtartama 10-től 60 napig terjedhet. Ha ennek szabályait a férje megszegi, akkor előzetes letartóztatásba vehető.

2. A távoltartás másik fajtája az ideiglenes megelőző és megelőző távoltartás. Ehhez nem szükséges a büntetőeljárás folyamatban léte, mivel nem annak során alkalmazandó kényszerintézkedés. Az ideiglenes megelőző távoltartást – melynek tartama 72 óra – nem a bíróság, hanem a rendőrség rendelheti el. Érthetően csak akkor, ha alapos a gyanú, hogy a hozzátartozók között bántalmazás történt. A rendőrség az erről szóló határozatot a felek meghallgatása után, még a helyszínen meghozza, és megteszi a szükséges intézkedéseket a megelőző távoltartás elrendelésére a bíróságnál. Ezt maga a bántalmazott is kérheti a lakhelye szerinti illetékes bíróságnál. A bíróság a megelőző távoltartást 30 napra rendelheti el. Amennyiben a bántalmazó ismét a bántalmazott ellen fordul, úgy mindkét intézkedés ismételten elrendelhető ellene, bár ekkor már valószínűleg inkább előzetes letartóztatásba veszik.
Szakértőink – jogász, adótanácsadó, hitelügyintéző, fogyasztóvédő – várják kérdéseiteket!

A cikk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:


Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Exit mobile version