– Elterjedt – magam is megerősíthetem –, hogy Varró Dániel sosem veszi fel a telefont. A hívás kizökkenti, de gyereksírásban gond nélkül dolgozik?
– Ezt nem mondanám. Szerencsére nem annyira sírós a kisfiam. Esténként sokáig dorbézol, úgyhogy én néha előbb fekszem le, mint ő, de éjszaka nyugodt, és olykor reggel 9–10-ig is alszik. Ez azért is jó, mert én hajnalban és reggel dolgozom a legintenzívebben.
– Ezek szerint az altatás és az esti mese nem az apuka feladata?
– Hát, inkább ő altat engem. Eleinte a fürdetést vállaltam magamra, de mivel sokat dolgozom otthon, nincsenek leosztva a feladatok.
– Mit szól egy kakis pelenkához?
– Nem ijedek meg tőle. Amúgy is van közöm a maszatossághoz, fő művem is a Túl a Maszat-hegyen címet viseli, és elég sok „pisi-kaki humorral” is operál – ezek az élet természetes velejárói.
– Úgy tűnik, mintha írói szempontból egész életében az apaságra készült volna – gyermeki látásmódjára gondolok.
– Amikor az első kötetem megjelent, „komoly” versekkel, megírták róla, hogy gyerekes, és a „posztinfantilizmus” képviselője vagyok. Aztán írtam egy gyerekkönyvet, arra azt mondták, túl felnőttes, sznob óvodásoknak való. Pedig én csak a bennem élő gyermeknek szántam. Amúgy nem nagyon tudok hangot találni a gyerekekkel, nem vagyok egy „Csukás István bácsi”. A sajátommal persze elboldogulok.
| Varró Dániel kisfiával, Misivel és feleségével, Gelencsér Zsófiával |
– Hány „korszerű mondókát” tud már az a gyermek?
– Még nem tud beszélni. Írtam neki altatót, hosszan kellett mondogatni, de amikor végre elaludt, azt nagy sikerként éltem meg. Legjobban a kerekecske-gombocskát kedveli, olyankor nagyon vigyorog, mert tudja, hogy mindjárt szalad a nyulacska. Azért persze traktálom versekkel is, amikor még a pocakban lakott, már a Toldi szerelmét olvastam föl neki, amit a feleségem enyhe túlzásnak érzett. De azt gondoltam, jobb, ha szokja a gyerek a költészetet.
– Kifejezetten gazdag a magyar gyerekköltészet, lett volna miből válogatnia.
– Ez így van, de végül is mindegy, mit mondogatunk neki, csak legyen megnyugtató ritmusa. Én egyébként Nemes Nagy Ágnest szerettem a legjobban gyerekkoromban. A kortársak közt is nagyon sok jó van, a kedvencem Kiss Ottó, meg Kukorelly Endrétől a Samunadrág.
– Sok költőnk írt nagyszerű gyerekirodalmat, akinek egyébként nem volt gyereke: Zelk Zoltán, Weöres Sándor…
– Igen. Olyan a szülőség szerintem, mint a szerelem, az embernek megzavarodik tőle a feje. Sok gyerekverset olvastam már, amelyek nyilvánvalóan saját élményen alapultak, de annak, aki azt nem látta, vagy nem ismeri magát a gyereket, nem tűnnek átütő versanyagnak. Nehéz hátralépni a személyes élménytől. Sok kezdő költő mutatja meg a verseit, és kínosan úgy érzem, mintha naplót olvasnék.
– Mi lesz, ha a kis Misi 12 évesen verset ír, ahogyan az apukája tette?
– Nyilván büszke leszek rá, de azért normálisabb és biztosabb pályát szánnék neki.
– Nehéz híres ember gyerekének ugyanazzal próbálkoznia, mint az apja. Ezek sokszor kudarcos történetek a magyar irodalomban is.
– Igyekszem hagyni szabadon virágozni őt, persze óhatatlanul is megfertőzöm azzal, ami nekem élvezetet okoz. Vicces látni, mennyire az érdekli a legjobban, ami minket. Szereti a számítógép billentyűit nyomkodni, megtanulta feloldani a telefonomon a billentyűzárat, és a könyveket is élvezettel lapozgatja. Gondoltam már arra, milyen lesz neki, hogy ismert ember vagyok, és talán nem fog örülni, ha nagyobb lesz, hogy megírtam róla: lepisili a szüleit. Sajnos a költők ilyenek: nemcsak magukról fecsegnek ki mindent, de a szűk környezetükben élőkről is. Ezzel nekik meg kell tanulniuk együtt élni.
– Amikor érettségi tétel lett Varró Dániel költészete, kapott az internetes blogokon hideget-meleget. Az egyiket idézem: „Nem nevetséges, hogy az egyik ember megtanulja a nagy Adyt a másik meg a kis csicska Varrót!?”
– Ezeken én jót nevetek, pedig kaptam fenyegető levelet is. Ha elválasztom a kérdést a személyemtől, jónak tartom, hogy van kortárs szerző a tételek közt, sőt többnek kellene lennie. A mai irodalom nyelvileg közelebb áll a gyerekekhez, mint mondjuk a Szigeti veszedelem. A veretes nyelvű klasszikusok inkább elijesztik a diákokat az irodalomtól, mintsem hogy megszerettetnék.
– De ön még nem része az irodalmi kánonnak – ahhoz előbb néhainak kell lennie.
– Szerintem nem feltétlenül kell nagy költőnek lenni ahhoz, hogy valaki tananyag lehessen. Az iskolában azt sugalmazzák, hogy a költészet valami elvont, komor, érinthetetlen valami. Pedig nagyon is élő és izgalmas, és tud vicces is lenni.
– Olvasta már valamelyik versének az elemzését?
– Sőt olvastam kidolgozott érettségi tételt is magamról. Nagyon jól mulattam, amikor az elemzés szerint a Maszat-hegyen lakó Szösz néne, a 90-es évek kisnyugdíjasának megtestesítője, akit ellep a szösz, és nem is próbál kimászni alóla. Rossznak tartom azt a szemléletet, mely szerint feltétlenül kell valami társadalmi tanulságot keresnünk a versekben.
– Ön nem az a „tipikus művészlélek”, például póker-, foci- és sorozat-rajongó. Ezek a függőségek fenntarthatók a gyerek mellett is?
– Nem igazán. A pókert szinte teljesen le kellett építenem. A sorozatokkal úgy állok, hogy amikor déltájban elalszik Misi, akkor a feleségemmel gyorsan megnézünk valamit. Azért is nagyon jó a szülőség, mert tudatosságra szoktat: föl kell állítani a fontossági sorrendet, kirostálni, ami elhagyható.
Varró Dániel babanaplóját kéthetente olvashatjátok a Nők Lapjában!
A cikk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Készíts húsvéti díszeket – Adunk sablont hozzá!
- Neked ki az első? A partnered vagy a gyereked?
- Szerintem a magyarok…
- Húsvéti percek
- A pelenkázást is szívesen vállalom
- Az első randevútól az esküvőig
- Elhidegült tőlem a párom. Mit tegyek?
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!