Lehet-e két férfit szeretni?

Koronczay Lilla | 2011. Április 27.
Kérjük, írjátok meg nekünk legégetőbb problémáitokat, közérdekű megfigyeléseiteket, orvoslásra váró panaszaitokat, vagy szóljatok hozzá cikkeinkhez! A legszellemesebb leveleket igyekszünk közölni.

anci67: Szerintem az ember azért keres házon kívüli kapcsolatot, mert valami hiányzik. Vagy elkopott az idők során, vagy nem is volt, és csak a „rózsaszín köd” oszlása után került felszínre. Ám ez nem ok arra, hogy felrúgják a kapcsolatot, hiszen egyébként jól működik.

Hanna: Ha szeretem a férjem, nem csalom meg, mert eszembe sem jut. Ha szembejön velem egy lehetőség, simán elmegyek mellette. Amikor már megállok, és gondolkodóba esem, na akkor már nem vagyok szerelmes. De végül is a monogámia nincs a génjeinkben. A természet sokszor teret követel magának.

Zanthia:
Én úgy vagyok összerakva, hogy nekem nem való: a párválasztásos időszakomban megesett, hogy egy időszakban volt kettő „szerelmem”, de akkor már egyik mellett sem éreztem önazonosnak magam.

Lola: Húsz éve élek együtt a párommal. Mint minden házasságnak, ennek is van dinamikája: egyszer fent, egyszer lent. De újra és újra beleszeretek, és ez mindig igazolja egykori döntésemet. Azonban hazudnék,  ha azt mondanám, ez alatt az idő alatt egyetlen más férfi sem érintett meg. És igen, némelyiknél volt olyan érzésem: akár ő is lehetne az oldalamon. Ilyenkor, ha csak napokra is, mindig azt éreztem, kettőt szeretek. Csak mindegyiket másképp. A szerelem egy illúzió, magadnak építgeted. És előfordul, hogy egy tartós együttélésben hirtelen hiányozni kezd az a kellemes kezdeti bizsergés… Aztán a tudatunk eldönti, lesz-e folytatás. (Ez persze a párkapcsolat nyitottságán is múlik.)

Fahéjasnarancs:
Attól függ, mit nevezünk szerelemnek? Nálam a szerelem szó azt az érzést takarja, ami egy párkapcsolat kezdetén van jelen. Sem előtte, sem utána nem volt és nem lesz olyan többé. Túlságosan benne van a frissesség, az újdonság, a titokzatosság, a láz, a rajongás, az álomszerűség, az illúzió és mindenekelőtt a kizárólagosság. Így el sem tudom képzelni a szerelmet egy többéves párkapcsolatban, illetve kettő vagy több ember között megosztva. A szeretet osztható, vagyis inkább sokszorozható, míg a romantikus szerelem nem.

Bogárka79:
Én is voltam ebben a helyzetben, igaz „csak” fél évig. A pasi, akiről szó van, már volt életem része több évig a házasságom előtt. Hihetetlen erővel tört ránk a régi-új ismerős érzés. Mire ráeszméltünk, hogy mit is csinálunk, már nyakig benne voltunk. Rájöttünk, kevesek vagyunk harcolni önmagunkkal. Élveztük azt a lopott pár órát, ami jutott nekünk 2-3 hetente. Aztán jöttek a gondok. Mikor kimondtuk a végét, azt hittem, belehalok, de amilyen gyorsan lobbant lángra ez az érzés, olyan gyorsan ki is aludt… Hogy lehet-e két férfit szeretni? Lehet! Én szerettem egy időben két férfit, az egyiket mélyen, végtelen szeretettel, tisztelettel, és megbecsüléssel, a másikat pedig őrjítő vággyal és hatalmas szerelemmel.

Következő heti feltevésünk: Miről tudnál lemondani a takarékosság jegyében?

                                                                     Szóvá teszem

Tisztelt Szerkesztőség!

21 éves budapesti srác vagyok. Bár a témáról számtalanszor olvashattunk már a magazin hasábjain, a fiatalok migrációja mintha új irányt vett volna. Úgy fest, a politikai helyzet rendeződni kezd, a barátaim mégis kart karba öltve hagyják el az országot (csupán ebben a hónapban négyen). Idáig abból a megfontolásból szálltak fel a legelső gépre, hogy mihamarabb megtanuljanak egy idegen nyelvet és megismerjék a nyugati kultúrák valamelyikét.
Manapság a megfogalmazás lényegesen egyszerűbb: kiköltözünk. Ami azt jelenti, hogy nemegyszer a család minden vagyonát kockára téve indulnak útnak. A jövő mibenlétét nem firtatják, hiszen a végtelenségig reménytelennek látják az itthon fennálló helyzetet. Szívből remélem, hogy hasznát veszik történetemnek. További munkájukhoz sok sikert kívánok:
Fehér István Gergely

                                                                  Találkozzunk újra!

1. A mátyásföldi Corvin Mátyás Gimnázium 1961-ben érettségizett 4. D osztálya részére (osztályfőnök Cserne  Tiborné) 50 éves érettségi találkozót szervezünk. Jelentkezéseteket Bencze Mihályné (Szabados Piri) várja. Telefonszám:  06 28 551155

2. A gyulai Munkácsy Mihály Szakközépiskolában asztalos és kötő-hurkoló tagozaton 1981-ben végzett 3/A osztály számára találkozót szervezünk! Időpontja: 2011. május 21., Gyula. Osztályfőnökünk Arató István volt. Érdeklődni a tanár úrnál lehet a 30-65-20772-es telefonszámon.

                                                                          Jogi tanács

Tisztelt Ügyvédnő!

Régi iskolatársammal és egy ismerősével közösen alapítottunk egy kft.-t, amelynek én lettem az ügyvezetője. Sajnos a kft. nem fejlődött úgy, ahogy szerettük volna, és ez egyre több veszekedést szült közöttünk. Odáig fajult a helyzet, hogy a harmadik tag megvádolt azzal, hogy biztos elsikkasztottam a kft. vagyonát és állandóan kimutatásokat követel tőlem, utasítgatni akar, hogy kivel köthetek üzletet és kivel nem. Én mondtam neki, hogy nem csinálom tovább az ügyvezetést és lemondok. Ő azt mondta, hogy azt nem tehetem, mert nem fogják elfogadni a lemondásomat. Megtehetik?

Dr. Magyari Csilla válasza:

A gazdasági társaság a tagok által kinevezett ügyvezető irányítása alatt, a tagjaitól teljesen elkülönülten működik. Ez azt is jelenti, hogy a tulajdonosoknak – kevés kivételtől eltekintve – nincsen beleszólási joguk abba, hogy milyen üzleti stratégiát követ a kft. vezetése. Ezért is fontos olyan személyt választani ügyvezetőnek, akiben a tulajdonosok megbíznak, és akinek szakértelmét, vezetési képességét elismerik. A törvények a gazdálkodás körében nem biztosítanak utasítási jogot a tulajdonosnak. Két eszköze mégis van az ügyvezetés ellenőrzésére. Az egyik a visszahívhatóság, a másik pedig a folyamatos ellenőrzés, az üzleti könyvekbe való betekintési jog. Ez az ellenőrzés azonban nem fajulhat zaklatássá, nem eredményezheti azt, hogy a vezető tisztségviselő ne tudja ellátni a napi feladatait.
Nemcsak a tagság vonhatja meg az ügyvezetőtől a megbízást, hanem az ügyvezető maga is lemondhat a tisztségéről. Ezt vagy a saját maga által összehívott taggyűlésen jelentheti be, vagy pedig megküldheti a lemondó nyilatkozatát a tagoknak. Ennek érvényességéhez nem kell sem a tulajdonosok, sem pedig a taggyűlés hozzájárulása, elfogadása. Egyedüli korlátja az, hogy ha a lemondás a társaság gazdasági érdekeit súlyosan érintené. Ez esetben csak a bejelentéstől számított 60 nap múlva lép hatályba, addig a „régi” ügyvezető köteles eljárni a cég érdekében. A 60. napot követően azonban ilyen kötelezettség nem terheli. Ettől függetlenül is azonnal hatályba lép a lemondás, ha a tagok gondoskodtak már az új ügyvezető személyéről. Az ügyvezető-változást a cégbírósághoz az új ügyvezetőnek kell bejelentenie. Ha a tagok nem választanak új ügyvezetőt, akkor a cégbíróság – észlelve a régi ügyvezető megbízatásának lejártát – fel fogja erre szólítani őket.
 
Szakértőink – jogász, adótanácsadó, hitelügyintéző, fogyasztóvédő – várják kérdéseiteket!

Cikkünk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg.

A legfrissebb szám tartalmából: 

 Ha előfizetnél a hetilapra, itt és most megteheted!

Exit mobile version