 |
A hír:
Vasárnap este Bécsben volt a SozialMarie díjátadó gálája. A meglehetősen magas pénzjutalmakkal járó fődíjakra pályázni lehet, olyan projekttel, ahol valamilyen eredeti, innovatív, kreatív ötlettel, a szokásostól eltérő módon közelít egy szervezet egy szociális problémához.
Különvélemény Winkler Nórától
A kétórás gálán minden nyertes csapat bemutatkozott, a zsűri tagjai a színpadon mesélték el, milyen érzéseik voltak a projektek hallatán, mi nyűgözte le őket a leginkább. Noha a Sozialmarie bécsi központú, működésüket kiterjesztették Csehországra és Magyarországra is, munkatársaik minden díjazott szervezetet felkerestek és élőben is megnézték, hogyan, milyen eredményekkel működnek. Azon felül, hogy gyönyörű, friss virágcsokrok lepték el a színpadot – amiből egyet én is megkaptam –, és lazításképpen egy hiphopzenekar is fellépett, ott a székemben ülve kaptam egy kis Európa-körképet. Hihetetlenül helyes, jó szándékú emberek váltották egymást a mikrofonnál; volt, aki bevándorlókat és helyieket ültetett össze közös vacsorára egy helyi család asztala köré, hogy előítéletek helyett inkább egyenek és beszélgessenek egy jót, miközben valóban megtapasztalják, milyen is a másik.
Egy projektben egy olyan gyerekkönyv született, ahol nem rózsaszín hercegnők szaladnak a happy end felé, hanem egy intézetbe adott, majd örökbe fogadott kislány él meg benne jót és sokféle nehezet. Ezt például az hívta életre, hogy az intézeti gyerekek újra meg újra csak számkivetettséget éreznek, ha folyton boldog meselényekről olvasgatnak, akik mintacsaládokban játszanak színes szép játékaikkal. Voltak, akik művészeti terápiát fejlesztettek ki, mások pszichiátriai betegekkel foglalkoztak, és volt egy kreatív gyerekjáték is, ahol a résztvevőknek arról kellett vitázniuk, majd dönteniük, hogy egy adott történet szereplője egy fordulatnál gazdag-e vagy szegény.
Szóval megható volt ott ülni, megelevenedett az Európa-térkép, és ismeretlen kisvárosaiból és településeiről megérkeztek az idegenek, akik évek óta dolgoznak azon, hogy valaki másnak könnyebb, emberibb, méltóbb, egyenrangúbb, biztonságosabb élete legyen.
Tapsvihart kapott a fődíjas magyar csapat – a szociális építőtáborban egyetemisták és önkéntesek állapodtak meg az önkormányzattal, hogy Nagykanizsa gettósodó telepén a bérlőkkel együtt felújítják a romosodó lakásokat, cserébe a munka értékével csökken azok lakbérhátraléka.
Díjat kapott a Helsinki Bizottság STEPSS projektje is. Ők rendőrök és romák között szerveznek beszélgetéseket, konzultációkat, hiszen mindkét oldal számos előítélettel viseltetik a másik iránt, ami tetten is érhető mindennapi érintkezéseikben. A közös beszélgetéseket szakember vezeti, segíti, kíséri, az eddig lezajlott találkozókat mindkét oldal fontosnak, hasznosnak, folytatandónak érezte.
A STEPSS egy nagyon aktuális és összetett problémán igyekszik segíteni. Közben pedig arra gondoltam, minden nap mindenkivel szemben fennáll az esély, hogy félreértsük, rosszul értelmezzük a szándékait, szavait, mozdulatait. Egy sima reggeli elindulás is lehet aknamező, ahol a kialvatlanságtól vagy türelmetlenségtől a jó szándék is végül valami dühös vitában végződhet. Konzultálni, mediálni – az életünk szinte minden területén szükség lehet időről időre. Próbáljuk felmérni, mekkora jelentősége van olyan felek között, ahol hosszú évek óta forrongó haragok, türelmetlenség, elkeseredettség, indulat és magukra hagyottság jellemzi a terepet. Fontos tehát a STEPSS munkája, drukkolok, hogy sikerrel folytassák tovább.