Nálunk készül a világ második legjobb csokija

Eredetileg vegyésznek készültem, mert jó tanulóként ezt tanácsolták nekem, de két hónap után elmenekültem a szakról. Ezután két évig néptáncoltam, utána pedig jelentkeztem az Iparművészeti Egyetemre, ahol rajzfilmrendező szakon tanultam. Négy év után Manchesterben folytattam és fejeztem be a szakot, itt tanultam grafikát is. Öt-hat évig rajzfilmek készítésével foglalkoztam, főleg reklámokban. Változatos feladataim voltak: figurák kitalálása, fázisolás, azaz a film rajzolása és rendezés is, több munkatárssal együtt. Miután megszülettek a gyerekeim, 3-4 évig csak velük foglalkoztam és kiestem a szakmából, és noha a grafika továbbra is érdekelt, az animáció már nem annyira, éppen mert nem egyszemélyes műfaj. Nem volt kedvem visszatérni erre a területre.

Vándorúton a világ csokoládéműhelyeiben

Miért éppen a csokoládé? Őszintén szólva, már nem tudom pontosan megmondani, hogyan is jött az ötlet. Volt egy francia gasztronómiai könyvem, ami nagy hangsúlyt fektetett a csokoládéra. Másrészt nagyon tetszett, hogy a csokoládé mint anyag sokféleképpen használható. Akár művészeti anyagként is fel lehet fogni. Mindegyik érzékszervükre hat, és magával ragadott a sokoldalúsága. Magyarországon akkoriban hiány volt belőle, legalábbis nem találtam olyat, amiért rajongani tudnék, miközben tudtam, hogy fantasztikus alapanyag.

A férjemmel elhatároztuk, hogy jó magyar csokoládét fogunk létrehozni. Elkezdtem tanulni, egy francia, majd egy toszkán, végül egy San Franciscó-i mester mellett. Nem volt egyszerű hozzájuk bekerülni, mert a szakma elég zárt. Írtam vagy harminc levelet francia csokoládékészítőknek, ebből a harmincból három válaszolt vissza, és egy írta, hogy mehetek, ő volt Lionel Gauvin, akinek Párizs külvárosában van a műhelye és a boltja. A toszkán Roberto Catinarihoz már sokkal képzettebben mentem, nála más oldaláról lehet megtanulni a csokoládékészítést, főleg pralinékat.

A San Franciscó-i Michael Recchiute-hoz szinte már nem is tanulóként, hanem egyenrangú társként mentem ki, leginkább inspirációért. Ez a tanulási folyamat máig nem fejeződött be, hiszen számos felfedezetlen oldala van a csokoládénak. Azért műhelyeket, és nem iskolákat kerestem fel, mert itt nemcsak a csokoládékészítést magát tanultam meg, de arról is benyomást kaptam, hogyan szervezik meg az életet, az üzletmenetet, hányan, hogyan dolgoznak. Egy jó csokoládékészítő számomra nemcsak az anyagot használja fel mesterien, de megbirkózik azokkal a feladatokkal, hogy egyáltalán létre tudja hozni. Volt egy negyedik állomásunk is, amit azonban a férjem járt végig, aki Venezuelába ment kakaóbabokat felkutatni, az ott megismert ültetvényesektől szerezzük be a kakaóbabot.

Soha nem reklámoztuk magunkat

Először egy műhelyt építettünk a házunk alatt, ahonnan éppen most költöztünk el, mert már kakaóbabot is feldolgozunk, sokkal nagyobb mennyiségben, és a gépek miatt nagyobb helyiségre van szükség. A műhely mellett a boltunk csak sokkal később nyílt meg, előbb más csokoládéboltoknak szállítottunk árut, majd 2008-ban saját üzletet is nyitottunk. Kezdetben azonban csak bonbonokat készítettünk, ezekkel kerestem fel azt a néhány csokoládéboltot, ami akkoriban volt Magyarországon, szerencsére nagyon lelkesen fogadtak. A hírünk gyorsan terjedt, így aztán soha nem is reklámoztuk magunkat.

Fejlődés, nem váltás

A csokoládék csomagolását magam tervezem. Ez egyrészt azért fontos, mert ismerem a csokoládét, tudom, hol van szükség támasztó részekre, bizonyos csomagolóanyagra, így az egész termék összhangban van, másrészt itt nyilvánvalóan grafikusi végzettségemet is jól tudom kamatoztatni. Éppen ezért a pályamódosítást is kevésbé váltásnak, mint inkább fejlődésnek fogom fel. Az ember belekezd valamibe, de nem ugyanott fejezi be, hiszen gyűlnek az élményei és kiteljesednek valamiben. Sok mindent élvezek a munkámban. Szeretek a saját fejem szerint újat alkotni, de az is izgalmas kihívás, ha megbíznak valamivel, és sikerül az eredmény. Jó érzés, ha egy nagyon finom kakaóbabból sikerül megtartani az ízt a csokoládéban.

Nagyon szeretném, ha sokkal több kézműves lenne itthon, ha többen választanának kézműves szakmákat. Az ilyen alkotó szakmák nagy örömmel töltik el az embert, és jó lenne, ha pályaválasztáskor a belső sugallatra is hallgatnánk, megpróbálnánk felfedezni, miben vagyunk tehetségesek, és nemcsak az aktuális felvételi trendekkel sodródnánk. Ha szeretjük a munkánkat, azzal egész életünkben tudunk foglalkozni.