Minden horoszkóp rossz?

Dr. Janák Lajos, asztrológus | 2011. Május 17.
Tényleg létezik tizenharmadik állatövi jegy? Senki nem sorolhatja már magát abba az állatövi jegybe, amelybe eddig tartozott, mert minden horoszkóp rossz! Ehhez hasonló címekkel és témákkal gyakran találkozhatunk mostanában az írott és elektronikus sajtóban. Mi ennek az oka?

A nagy felhajtás oka röviden és tömören: a szenzációhajhászás. Kihasználni az asztrológia iránti nagy érdeklődést és azt, hogy hívőként vagy tagadóként, de ez a téma szinte mindenkit érdekel. Vannak olyanok, akik valamit konyítanak hozzá, vagy egyáltalán semennyit sem, csak vonzza őket a csillagfejtés tudománya, és annyira vakmerőek, hogy sarlatánságokat állítanak, esetleg azt gondolják, eljött az ideje az asztrológia megreformálásának, és erre ők hivatottak.

A Kígyótartó nem tartozik a sorba

Ilyen például a Minnesotai Planetáriumi Társaság egyik tagja, aki azzal állt elő még 1994-ben, hogy figyelembe kell venni egy 13. jegyet, a Kígyótartót. Rövidesen akadt olyan követője, aki már a Nimród (Orion) csillagképet is az állatövi jegyek közé sorolta volna. Majd eltelt tizenhat év, és ismét téma lett az állatövi jegyek idejének megkérdőjelezése, valamint a 13. jegy bevezetésének lehetősége az egész világon!

Persze sokakban megfogalmazódik: ha egy planetáriumi társaság állítja ezeket, annak tagjai biztosan értenek ahhoz, amit mondanak. Nem árt tudni, hogy egy planetáriumi társaságnak nemcsak tudósok lehetnek a tagjai, hanem jó szándékú érdeklődők is, akik nem feltétlenül értenek az asztrológiához. Ezek a 13. jegyre, illetve az állatövi jegyekre vonatkozó újfajta megállapítások annyira igazak, mint az egyszeri tudós felfedezése, aki kitépte egy bolhának két lábát, tapsolt, és mondta, hogy bolha ugorj, az ugrott is. Majd kitépett még kettőt, ismételte, hogy ugorj, s a bolha ugrott. Miután az utolsó kettőt is kitépte, hiába csapott zajt, a bolha mozdulatlan maradt. Feljegyezte a szenzációs felfedezést: „ha a bolhának kitépjük mind a hat lábát, megsüketül”.

A tétel tudományosan is helytálló, mert a kísérlet ismételhető. És hol marad a logika? Egyébként akár beiktathatnánk még egy további zodiákust is. Ugyanis július 18-án a Nap elhalad a Kiskutya csillagkép fő, Alfa csillaga mellett. Innen ered egyébként a kutya meleg, illetve kánikula kifejezés. Így tehát, aki ez idő tájt születik, nem is Rák állatövi jegyű, hanem Kutya jegyűnek tekinthető? – tehetnénk fel a kérdést. Csak nehogy valaki komolyan vegye ezt!

Kíváncsi vagy a cikk folytatására? Vedd meg a Nők Lapja Ezotéria legújabb lapszámát! 

Exit mobile version