Kiakadtak az áldozatok a medencés luxusbörtönön

nlc | 2011. Június 22.
14 millió fontból épült börtön Nagy-Britanniában, kifejezetten fiatalkorú bűnelkövetőknek. Az eset óriási felháborodást keltett, amit valahol meg lehet érteni.

A vagyonokat érő angliai létesítményben fedett medence, konditerem, kosárpálya és büfé várja majd azt a 38 fiatalkorút, akik koruk ellenére visszaeső bűnelkövetőnek számítanak. Durham megyében nemrég szűnt meg ugyanis az az intézet, amely korábban fogadta ezeket a fiatalokat.

Az augusztusban megnyíló börtön nagy indulatokat gerjesztett. A bűncselekmények áldozatait és azok családját védő szervezetek képviselői nem értik, hogyan hozhatnak létre közpénzből egy olyan intézményt, ahol nem büntetés bezárva lenni, így nem éri el a börtönök célját. Szerintük az új börtön biztos nem rettent el senkit attól, hogy a bűnözést válassza, sőt.

Az intézet szóvivője elmondta: szeretnék megmutatni ezeknek a gyerekeknek, hogy másfajta életet is élhetnek, hogy bűnözés nélkül is megteremthetnek maguknak hasonló életszínvonalat. Kérdés, valóban ezt tanulják-e meg abból, hogy a bűnözést luxussal honorálják. Azoknak a fiataloknak, akik rossz körülmények között, nagy szegénységben élnek, ez a hely még inkább megoldásnak is tűnhet, hiába hívják börtönnek.

 

 

 

 

 

Exit mobile version