Ki segít, ha dönteni kell?

Fejős Éva | 2011. Július 13.
Boldog lehet, akinek van igazi "mestere", vagy legalábbis mentora, aki segít az életben eligazodni. Ha nincs, akkor is érdemes néha "külső szemet" keresni, hogy könnyebben megoldjuk a problémáinkat.

Bár azt mondják, mindent magunknak kell megtapasztalnunk, önállóan kell megbirkóznunk a problémás helyzetekkel, sokszor önmagában az is segít, ha mellettünk áll valaki. S csupán a jelenlétével, a biztatásával támogat. Dr. Somogyi Andrea pszichiáter szakorvos is azt mondja, a tanulási folyamat része, ha megtapasztaljuk, hogyan küzdünk meg a gondjainkkal, mégis áldás, ha van valaki, aki „megtanít” az életre.
A legelső „mentor” a szülő. Ám amikor a gyerek – már kiskamaszként – elkezd leválni róla, korlátozottabbá válik a szülő tanítási lehetősége. Önálló életünk során pedig már számos olyan helyzettel találkozhatunk, amelyben a szülő nem feltétlenül tud segíteni.

– A szülő bölcsessége már nem mindig véd meg, míg egy független „mester” – aki természetesen szintén meg akar védeni – segíthet, hogy kívülről rálássunk, és megtaláljuk a saját megoldásainkat – vélekedik a pszichiáter.
– A „mester” persze bárki lehet: egy tapasztalt, jó beleérző képességgel bíró kolléga, egy tanár, de akár egy barát vagy barátnő is. A mester vagy mentor a tapasztalataival, bölcsességével segít. Nem szükséges, hogy idősebb legyen, inkább az a fontos, hogy a kérdéseivel, felvetéseivel, az új nézőpontok megmutatásával kiválts a „tanítvány” kreativitását, és inspirálja őt.
    
A barát lehet ránk dühös, a szakember nem

Esetenként persze nem elég egy barát, egy ismerős: hiába mondjuk el a gondunkat, mégsem találjuk meg a kiutat. Ilyenkor jöhet szóba a külső, független segítség. Ők ugyanis érzelmileg függetlenek, ezért rálátnak a helyzetre. Nem mondják meg, hogy mit kellene tennünk, hanem abban segítenek, hogy kiderüljön: mi lehet a hozzájuk forduló, tanácstalan ember saját megoldása.
– A barát érzelmileg bevonódik a helyzetünkbe, például együtt sír velünk, vagy éppen haragszik ránk, ha szerinte nem megfelelően cselekedtünk – mondja dr. Somogyi Andrea. – A pszichológus, pszichiáter, a coach és a pap viszont úgy áll közel a hozzá fordulóhoz, hogy mégis távolságot tart, és így az illetőt a saját megoldásaihoz tudja hozzásegíteni. A barát sokszor az ő megoldásait próbálja ránk erőltetni. Akkor is érdemes független szakemberhez konzultációra menni, ha többekkel beszélve, a problémát ezerszer átrágva sem találunk semmiféle „jó” megoldást, olyat, amivel azonosulni tudunk.

Mire jó a naplóírás?

A szakértő azt tanácsolja, ha gondban vagyunk, és nincs senki a környezetünkben, akihez fordulhatnánk, a naplóírás is segíthet. Nemcsak átgondoljuk és összegezzük így az adott napunkat, hanem azzal, hogy leírjuk a történteket, már kívülről is képesek leszünk rálátni. Egy adott élethelyzetből azért is nehéz megtalálni a kiutat, mert nyakig benne vagyunk, ám ha „kiírjuk” magunkból, akkor észrevehetjük, hogy van megoldás.

Kiss György Ádám coach (lelki tréner), a Rögtönzések Színháza megalapítója, a Nők Lapja Alkotótábor egyik mentoraként is azt segíti, hogy a hozzá fordulók kreatívabbakká váljanak a problémamegoldásban is, önállóan is képesek legyenek döntéseket hozni.
Példaként említi azt a középvezetőt (nevezzük Annának), akinek teljesítményorientált és tekintélytisztelő főnöke volt. Anna azt hallotta a cégnél, hogy tartani kell a főnökétől, és nem tisztázta vele, hogy mik az elvárásai, hanem csak találgatta. Végül egy beszélgetés során a felsővezető elmondta, hogy többször szeretne visszajelzést kapni tőle és kíváncsi az ötleteire. Anna meglepődött, hiszen az volt a „belső hiedelme”, hogy egy tekintélyelvű vezetőhöz nem lehet ilyen módon közelíteni. A beszélgetés után hónapok alatt szinte partnervezetővé vált, hiszen az ötleteivel rengeteget segített a főnökének, kiteljesedett, kreatívvá vált.
– Az ő esete is arra példa, hogy nagyon gyakran a belső hiedelmeink akadályoznak abban, hogy megtegyünk egy-egy lépést, mind a magánéletünkben, mind a munkánkban – magyarázza szakértőnk. – A párkapcsolatban is nehéz helyzetek alakulhatnak ki a belső hiedelmeink miatt, például a nők gyakran azt gondolják, hogy nem illik, nem szabad kérniük, ha valamire szükségük van, hanem azt várják, hogy a párjuk magától rájöjjön, mit szeretnének – holott pontos, világos fogalmazással sokkal többet elérnének. Rendkívül fontos, hogy általában nem a külső körülményeket (vagy a főnökünket, a párunkat) kellene megváltoztatni, hanem a mi viszonyulásunkat kreatívan átalakítani!

Amikor mást mond a testünk

Kiss György Ádám a munkája során tapasztalja, mennyire fontos, hogy harmónia legyen a testünk üzenete és a verbális üzenetünk között.
– Néha mást mond a test, mint amit maga az illető – kezdi a szakember. – Előfordulhat, hogy valaki magabiztosan beszél, ugyanakkor a gesztusai önbizalomhiányról árulkodnak. A foglalkozások során arra is törekszünk, hogy egység, harmónia alakuljon ki a kétféle üzenet között.
A sokat gondolkodó, „szellemi” emberek általában kevesebbet használják a testbeszédet. Ellenben másoknál pont ebből kell egy kicsit lefaragni, hogy megkapjuk az egységet: ha harmóniába kerül a testi és szóbeli üzenetünk, akkor jobban érvényesülhetünk egy-egy helyzetben.

Neked ki segített?

Anatta:
Igen, az egyik munkahelyemen történt. Beestem az első napon, mélyvíz, azt se tudtam, ki kicsoda, senki nem akart foglalkozni velem. Egy csodás idős asszony meg odajött hozzám, és megkérdezte, ki vagyok. Elmagyarázta a munkakörömet, mondott pár kedves mondatot, és ez a pár perc elég volt, hogy megnyugodjak. Sajnos csak 3 hónapot dolgoztam a cégnél, de örökké hálás leszek Líviának, hogy megkönnyítette a dolgomat.
winegoy: A legemlékezetesebb az első főnököm volt. Nemzetközi pályázat útján kerültem az intézetbe többedmagammal. Fantasztikus ember volt. Tudta, hogy a nagy távolságok miatt ünnepekre nem tudunk hazajutni, ezért valamennyi „ott rekedtet” meghívta az otthonába ünnepelni.
A munkaterületen mindent megmutatott mindenkinek, és bennünket is rendszeresen megméretett. Gyakorta küldött el például maga helyett konferenciákra, szakmai bemutatókra. Hihetetlenül jó iskola volt. A sikereinknek együtt örült velünk, a kudarcainkat vigasztalva tompította… Azt hiszem sokan, sokat köszönhetünk neki.
Bucimanci: A középiskolai osztályfőnököm példát adott emberségből, tudásból, mindenből. 33 gyereke volt, a szó legszorosabb értelmében. Volt olyan problémám, amiről előbb tudott, mint az anyám. A tekintélyét nem szigorral alapozta meg, hanem azzal, hogy emberszámba vette a diákjait. Törődést és szeretet kaptunk tőle. Hálával emlékszem vissza rá.
Csupakéz: Az az idősebb munkatársam, akit a munkahelyen kívül is mentoromnak tekintettem, csak akkor került elő, ha valami gondom volt. Mentálisan segített túljutni a dolgokon… Talán mindegy  is volt akkor, hogy ki, csak ott legyen valaki. Most fordult a kocka. Én lettem mentor. És már tudom, hogy milyen jó érzés az, ha más bizalommal fordul hozzám. Szeretek segíteni – mindenben.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

Exit mobile version