Nem véletlen, hogy közvetlen családtagjainkkal szemben nem vagyunk kötelesek terhelő tanúvallomást tennünk – a család támogató funkcióját a jog is elismeri. Más esetben azonban épphogy felelőssé teszik a szülőt azért, hogy gyermekük eljuthatott egy tragikus tettig. Megfogalmazódik a kérdés: hogyhogy nem látták előre a bajt, hogyhogy nem előzték meg? És egyáltalán… mit csináltak rosszul azok a szülők, akiknek gyermeke szembekerül a törvénnyel? Okolhatók-e utóduk tettéért?
Látszólagos rend
A kriminológia a családot tekinti a fő helyszínnek, ahol eldől, kiből lesz bűnelkövető és kiből nem, még ha a személyiségbeli tényezők és a tágabb környezet (barátok, média, iskola) hatásai is közrejátszanak. A családi viszályok, az otthon előforduló alkoholizmus, a nehéz szociális helyzet és a nevelési ismeretek hiánya mind negatívan befolyásolhatják egy gyermek fejlődését, ám hallunk olyan eseteket is, ahol – legalábbis látszólag – minden rendben volt.
Egy pártfogó felügyelő számol be egy Szabolcsban történt esetről az Igazságügyi Minisztérium honlapján: hét fiatalkorú bántalmazott egy idős, mentálisan is beteg férfit a saját otthonában. Korábban közülük mindössze egy került összeütközésbe a törvénnyel: lopással gyanúsították, s ennek eredményeképp egy évig pártfogói felügyelet alatt állt. Ő azzal védekezett, hogy nem akarta bántani a férfit és be sem lépett a lakásba, csak a többiek nyomására tartott velük. Később kiderült, hogy a fiú zsarolja tettestársait, hogy ugyanezt állítsák. Úgy gondolta, mivel neki van egyedül „múltja”, ha kiderül, hogy aktívan részt vett a bántalmazásban – sőt ő volt az ötletgazda –, biztosan börtönbe kerül.
A pártfogó szerint ez a fiú nem rendelkezett problémás családi háttérrel. Anyja vállalkozó, apja postai kézbesítő, jól megélnek és demokratikusan nevelték. A családból azelőtt senki nem ütközött össze a törvénnyel, ezért a szülők megdöbbentek gyermekük tettein. Világosan látszik tehát, hogy a szülői kontroll elveszett, a baráti társaság nagyobb hatással volt a fiatalra. Az édesanya a fia igaza mellé állt, nem tudni, hogy a súlyosabb büntetés elkerülésének reményében, vagy mert ő maga is elhitte fia szavait.
Erőszak iskola után
|
Éretlenek Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium legfrissebb adatai szerint 2009-ben (a 2010-es adatok még nem nyilvánosak) a regisztrált bűncselekmények száma 394 034, a regisztrált bűnelkövetők száma pedig 112 831 volt. Közülük minden tizedik, 10 029 fiatalkorú, azaz 14–17 éves. |
Hasonló történet a 17 éves Richárdé. Barátjával, Péterrel az iskolából hazafelé menet erőszakkal bevitték egyik osztálytársukat, a 17 éves Nikolettet egy eldugott épülethez, ahol Péter a lány akarata ellenére annak ruhája alá nyúlt, megfogta a mellét és nemi szervét, Richárd pedig végignézte és nevetett a történteken. Ez talán lehetne kamaszbotlás, aminek nincs következménye, ha Nikolett nem tesz feljelentést. Péterből elsőrendű, Richárdból pedig másodrendű vádlott lett: a vád személyi szabadság megsértése és szemérem elleni erőszak kísérlete volt. Mindkét fiút elítélték – Péter két év letöltendő büntetést kapott öt évre felfüggesztve, Richárd pedig egy év tíz hónap letöltendőt négy évre felfüggesztve.
Richárdot kisebb korában, az óvodai és általános iskolai évek alatt a tanítói vezéregyéniségnek, igazi rosszcsontnak tartották. „Hát gyerek – minden rosszban benne volt… könnyű belevinni” – fogalmaz édesanyja, Éva.
A fiú sosem szeretett tanulni, de hároméves korától szertornázott, majd’ minden hétvégén versenyekre jártak. „Hetedikben úgy döntött, hogy abba szeretné hagyni – és ott rontottuk el. Hogy megengedtük neki. Utána elkanászodott” – mondja az anya.
A bűncselekményről Éva akkor szerzett tudomást, amikor fia kész tények elé állította. Anyja így emlékszik: „Azt mondta, anya, majd fog jönni a rendőrségtől egy papír, merthogy ez és ez történt. De akkor én még nem tudtam, hogy ez ilyen komoly… Akkor jött a papír, be kellett menni a rendőrségre, ujjlenyomatot vettek tőle, aztán jött a másik papír, hogy be kell menni a bíróságra… akkor már megijedtem. Az már nagyon rossz volt.”
| Fotónk csak illusztráció |
Richárd családjában sem történt korábban efféle eset. Bár szülei már több mint tíz éve nem élnek együtt, Éva elmondása szerint ez nem okozott traumát Richárdnak. „A nővérét megviselte, ő pszichológushoz járt. De őt nem.” Édesapjának azóta tartós kapcsolata van, amiből gyerek is született, és sokáig anyja is tartós kapcsolatban volt. Mind a szülők között, mind a külön élő apa és gyermekei között jó a viszony.
Éva minden adandó alkalommal védeni próbálja a fiát: „Azért… ez a kislány eléggé kihívó ruhákba öltözött. Meg engem hiába csal el két fiú, ha én nem akarok menni, akkor nem megyek. Én ezt az ítéletet nagyon keménynek tartom. Mert végül is Richárd nem csinált semmit, csak megfogta a vállát, és utána ott volt és végignézte. Egy jó viccnek tartották, csak aztán… túlmentek a határon.”
Egy év, tíz hónap
A dologból másfél éven keresztül zajló tárgyalássorozat lett, Éva nagyon nehezen beszél erről. „Azt nem lehet elmondani, hogy egy szülő mit érez ilyenkor… nagyon rossz volt. Főleg a tárgyalás, az utolsó. Egy szülőnek a fiát látni a vádlottak padján 19 évesen… Én el is ájultam, amikor kimondták az ítéletet, mert csak az egy év tíz hónapot hallottam, utána mondták, hogy felfüggesztik. Ha letöltendőt kapott volna, belehaltam volna. Bele se merek gondolni.” Richárdot is megviselte az ügy, az ítélethozatalkor sírt. Ez volt az első és azóta az utolsó eset is, hogy fia szembement a törvénnyel.