A hír: Visszatért a brit lemeztoplista élére Amy Winehouse Back to Black című albuma nyolc nappal az énekesnő halála után. Az ötszörös Grammy-díjas lemez bemutatkozásakor, 2006-ban vezette a ranglistát Nagy-Britanniában. A vasárnap közzétett eredmények szerint Winehouse debütáló lemeze, a Frank ugyancsak előkelő – ötödik – helyen áll. Az énekesnő számos meg nem jelent felvételt hagyott hátra, de azok forgalmazásáról még nem született döntés. Az önpusztító életmódjával hírhedtté vált 27 esztendős souldívát július 23-án találták holtan londoni lakásán.
Winkler Nóra kommentje:
Annyira szerettem ezt az énekesnőt! Illetve nem kell múlt időbe tennem, most is szeretem a zenéjét. Volt idő, mikor képtelen voltam más CD-t betenni a kocsimba, mint a Back to Blacket, amiről a Rehab című számot egymás után tizenötször is meg tudtam hallgatni. Odavagyok, ha valaki fiatal kora ellenére olyan mélységekből és megélt tapasztalatból énekel, mintha az élet vége felől összegezné már a dolgokat. És most már tudjuk, ez vele így is volt.
A hang adottság, fizikai dolog, szerencse kérdése, de azt, hogy közvetítsen is, nem adja csak úgy az élet. Lenyűgöző, ha valaki képes kiénekelni egy magas tartományt, ha ereje van annak, ami kijön belőle, de hogy ez megteljen élettel, borzongató legyen, az nincs minden nap. Zenei tehetségkutató műsorokban nagyon szemléletesen látszik a kettő közti különbség. Az egyik szereplő megold egy feladatot, teljesíti, megugorja – és ezzel máris fényévekre tőlünk –, a másik meg utánozhatatlanul jelen van, nemhogy megugorja szintet, hanem új tartományokat nyit. Ez utóbbit nem lehet betanulni, imitálni, szorgalommal elérni, ez a fajta tehetség vagy van, vagy nincs.
Londonban élő angol galériás haverommal, Tottal sokat vitatkoztam, mennyire tehetséges Amy. Tot, akinek nehéz lenne belőni a korát, reálisan ötven lehet, de amilyen tempóban szervezi az életét, vevőit, művészeket és kiállításokat, legfeljebb harmincnak érzem. Eredetileg zeneszerző, nagy amerikai filmeknek dolgozott, hol főcímzenét szerzett, hol jelenetekhez konstruált alapokat, irtó érdekes, összetett munka. Úgy tűnik azonban, még ezt is meg lehet unni, merthogy nyitott egy kortárs galériát a Sohóban. Fantasztikus lemez- és CD-gyűjteménye van, tud egyet s mást hangokról, tehetségről, de Amy nem ment át nála a teszten. Két házzal mellette lakott, folyton egymásba botlottak a sarki boltban, és én hiába lelkeskedtem neki, ő megőrült attól, mennyi hisztéria jön ebből a huszonéves csajból.
Tőle teljesen függetlenül én szerettem. Idén tavasszal, futás közben első, 2003-as lemezét, a Franket hallgattam, és még a legnyomorultabb, emelkedő szakaszokon is tudtam belül nevetni, olyan jók a szövegei. Viccesek, találóak, őszinték – olyan igazi minden sora, amit egy kapcsolatról, bénázásokról, szeretésről, bulizásról, más csajokról énekel.
Szörnyű lehetett a szüleinek végignézni, ahogy pusztította magát.
Halálhíre estéjén valamelyik magyar csatorna híradójában olyan hangnemben beszéltek róla, mint aki megérdemli a sorsát. Lám, lám, hát magára vessen, lecsúszott, drogos kis énekesnőcske, tessék, ez lett a vége, abba kellett volna talán hagyni.
Szeretem, amikor így távolról olyan egyszerűnek tűnnek dolgok és sommásan ki lehet mondani a nagy igazságot.
Kevesen olyan tehetségesek a szakmájukban, mint ő volt, viszont sokan buknak el naponta fogadalmakon, hogy holnaptól nem esznek édességet, elkezdenek sportolni, nem cigiznek, éjfél előtt ágyba kerülnek… úgyhogy maradjunk annál, hogy nyugodjon békében.