Szerencsét hozott-e a műsorvezetőknek a Szerencsekerék?

nlc | 2011. Augusztus 03.
1686 adásával a Szerencsekerék rekorder a magyar televíziós vetélkedőtörténelemben. A három műsorvezető elárulta nekünk, hogy néha még mindig azt kérdezik tőlük: mikor indul újra a műsor. Nos, nem kell már sokáig várnunk, ősszel a STORY4 tévécsatornán újra forog a Szerencsekerék!
Szerencsét hozott-e a műsorvezetőknek a Szerencsekerék?

Vízy András – Nem hiányzik a képernyő!

– A Szerencsekerék legfontosabb hozadéka úgy érzem az, hogy ma azzal foglalkozhatom, amit szeretek – mondja Vízy András, aki az utolsó években Gajdos Tamást helyettesítette a képernyőn. – Nekem azok voltak a legszebb pillanatok, amikor kicsit segíthettem a lámpalázas játékosoknak. Persze direkt módon nem súghattam, de indirekt módon könnyen rávezettem őket. Engem ezek a játékos pillanatok szórakoztattak a legjobban. Az pedig egy csoda, hogy a mai napig sokan a Szerencsekerékből emlékeznek rám, pedig utána vezettem több műsort is. Például a Százból egy címűt, a Fókuszt vagy a Reggelit.
S hogy miért hagyta ott a képernyő világát?
– Amikor a most tizennégy éves lányomat óvodába vittem, és nem Laura apukáját látták bennem, hanem a műsorvezetőt, akkor született meg bennem a gondolat: lassan abba kéne hagynom…
Érdekesség:
Vízy András színésznek készült, a Szerencsekerék vezetését is egyfajta játéknak tekintette.

Klausmann Viktor – Belpolitikai újságíróból lettem műsorvezető

– Már a Szerencsekerék előtt is a televízióban dolgoztam, többek között az Ablak riportereként ismerhettek a nézők. A vetélkedő műsorvezető-válogatására is ezért hívtak be – emlékszik vissza Klausmann Viktor, aki azt mondja, eleinte nem is volt kedve hozzá. – Nem akartam műsorvezető lenni, de végül Déry János rábeszélt, hogy tegyek egy próbát. Ma már örülök neki, hiszen a Szerencsekerék alapjaiban változtatta meg az életemet!
Ami nem is csoda, hiszen az adások felét Viktor vezette. Emellett a játék TV2-re való költözése után ő lett a műsor főszerkesztője is.
– Hogy miért volt nekem szerencse ez a műsor? Addig belpolitikai újságírónak készültem, ez a vetélkedő viszont teljesen más irányt adott a szakmai életemnek. Lehet, hogy sokan azt gondolják, komoly riporterből szórakoztató műsorok házigazdájává válni nem szakmai előrelépés. Én viszont úgy érzem, ennek köszönhetem, hogy kimaradhatok a politikai csatározásokból. Ráadásul a műsorral kapcsolatban rengeteg szép emlékem van, hiszen nyolc és fél évig dolgoztam benne. És tulajdonképpen azt is annak az időszaknak köszönhetem, hogy most én lehetek a skandináv lottó műsorvezetője, amit legalább akkora lelkesedéssel csinálok, mint a Szerencsekereket.
Érdekesség: Klausmann Viktor 840 adást vezetett.

Gajdos Tamás – Ma már híradót vezetek

– Velem pont fordítva történt, mint Viktorral, hiszen modellből lettem a Szerencsekerék műsorvezetője, ma pedig híradót vezethetek – nevet Gajdos Tamás. – Több szempontból is úttörő vállalkozás volt a Szerencsekerék: ez volt az első műsor, amelynek a műsorvezetőit castingon választották ki. A maga idejében vezette a nézettségi listát, és igen értékes volt a reklámideje is. Örömmel vállaltam a megmérettetést. A többfordulós válogatás végén ketten maradtunk Viktorral. Az én életemet is gyökeresen megváltoztatta a Szerencsekerék, nemcsak az övét. A TV2-ben elkezdhettem híradózni, Csisztu Zsuzsával felváltva mi olvastuk a sporthíreket a Tényekben.
Érdekesség: Gajdos Tamás a Szerencsekerékbe eredetileg válogatásszervezőnek jelentkezett.


Prokopp Dóra – Teljesen visszavonultan él

A Szerencsekerék kezdő hármasának harmadik tagját, Prokopp Dórát is szerencséssé tette a műsor. Mielőtt a vetélkedő háziasszonya lett volna, mentőorvosként dolgozott, eredeti szakmájához azonban nem tért vissza a média világából. Ő volt az első magyar híresség, aki reklámszerepet vállalt. A vetélkedő háziasszonyi feladatait évekig látta el, később pedig kábelcsatornákat alapított. A nevéhez fűződik a Filmmúzeum, a TV Paprika és a Pax is. Később éttermet nyitott, manapság viszont a nyilvánosságtól teljesen visszavonult, négy gyermeke, Sára, Vilmos, Rozi és Bori büszke édesanyja.

Exit mobile version