| Meixner Zsolt, a Budapesti Élet- és Vízimentő Szövetség elnöke, a DIB Rescue Team életmentésért felelős vezetője |
Hetente fulladnak vízbe felnőttek, gyerekek, mintha egyre több lenne a baleset. Miért?
Az emberek egyre felelőtlenebbek. Leginkább a bányatavaknál kell mentenünk. A parton horgászok, fürdőzők, a víz csábító, úgyhogy sokan beugranak lehűteni magukat. Csakhogy cirka minden huszadik csobbanásnál elfelejtenek bemosakodni. Manapság már a lépcsőről dobbantanak a srácok, és jön a fejes – amiből általában probléma van. Negyvenfokos test, húszas víz: az ilyen váltást rosszul viseli a testünk. Ráadásul az emberek egyre pocsékabb fizikai állapotban vannak, miközben a hidegsokk az edzett szervezetet is próbára teszi. Apró infarktus – és az illető elmerül. Vagy ott vannak a folyóvizek: az emberek zömének fogalma sincs, hogy lehet egy örvényből kikeveredni. Fölfelé! Persze, csakhogy egy darabig nincs fölfelé, tehát a kulcsszó a lefelé. Nagy levegő, mozdulatlanság, higgadtság – az örvény leránt ugyan, de az alján kivet magából oldalra. A szívóhatás ellen küzdeni viszont egyenlő a halállal.
Azt már sokszor hallottuk, hogy felhevült testtel nem szabad vízbe ugrani. De akkor miért javasolt a szauna utáni jeges fürdő?
A napból származó sugarak mélyen átmelegítik a testet, a belső szervekig. A finn szaunában – amelyben akár kilencven fok feletti a hőmérséklet – csak a felső egy-két centi hevül fel. A „szaunatréning” egyébként előnyös, mivel pszichés felkészülést ad a strandoláshoz.
Hány embert mentettetek már meg?
Felesleges mellébeszélni: sajnos általában a keresés a feladatunk – a tragédia után. A merülés csak az egyik kutatási technika, de manapság már hajóról, szonár, azaz egyfajta radar segítségével igyekszünk az eltűnt nyomára bukkanni. Amikor merüléssel, láncban keressük az áldozatot, mindig ott motoszkál bennem a gondolat: hátha nem én találom meg. Ha szonárral dolgozunk, nincs min morfondírozni, tudom, hogy mindenképp nekem, a búvárnak kell lemenni a testért. Az enyém a feladat – az összes lelki megpróbáltatásával együtt.
Legtöbbször mi szüli a tragédiát?
| Így biztonságos
– Bányatavakban tilos fürdeni, hacsak nincs kijelölt strandterület. |
Amikor a Balatonon dolgoztam, a háromezer fős keszthelyi strandra mindössze három vízimentő jutott. Sosem értettem, az emberek miért nem a bójával párhuzamosan úsznak? Miért igyekeznek a távoli vizek felé? Horvátországban vagy Görögországban csodálatosan működik a rendszer, a jelzésen túlra kevesen merészkednek – akik mégis, jó eséllyel honfitársaink. Egyszerűen felelőtlenek vagyunk, nem mérjük fel helyesen a határainkat. Az ösztönös veszélykeresés szinte magyar jellemvonás… A strandolók nem foglalkoznak például a viharjelzéssel, pedig nem véletlenül alkalmazzák: a Balatonon tényleg két pillanat alatt ránk szakadhat az ég. Vészjelzés esetén elvileg a parttól 500 méterig lehet bemenni, aki viszont ilyen távolságban úszkál, nem ér ki, ha lecsap a vihar. Egyszer fél óra alatt ezerötszáz embert parancsoltunk ki a partra. Nem történt semmi, úgyhogy tíz perc múlva a nyaralók visszamerészkedtek a tóba – na, akkor ütött be a mennykő. A Kárpát-medencei időjárás-előrejelzés egyszerűen nem működik. Nem én, hanem a meteorológusok mondják, hogy nagyjából fél órára előre képesek pontosan prognosztizálni…
Bármeddig beúszol egy emberért?
A mentőember a bójáig köteles elmenni. A vízimentő nem rendőr vagy tűzoltó, a saját testi épségünk veszélyeztetése nincs benne a munkaköri leírásban. Miközben persze rendszeresen veszélyeztetjük… A mentés utókezelés, a megelőzés kínálja a tényleges esélyt, hiszen hatalmas vízfelületet, akár egy négyzetkilométert kell belátnunk. Nem mellesleg aki bajba kerül, nem hadonászik, ahogy a filmekben szokás. Csak elmerül.
Olykor érthetetlen esetek történnek: meghalnak emberek alacsony vízben, gyerekek harminc centis medencében…
Egy hirtelen hőmérséklet-változás vagy vízinövény pánikot kelthet. Ha ilyenkor az illető levegő után kapkod, víz kerül a légutakba és a szerencsétlenül járt ember süllyedését nem veszik azonnal észre, bármelyik pillanatban megfulladhat. Az alkohol a másik kísértő: sokan simán fejest ugranak félméteres vízbe úgy, hogy nem ismerik a terepet – mert bátorra itták magukat. Megúszhatják a mutatványt, de minek kockáztatni?
Ha ellenőrzött strandon vagyunk, a vízimentők és mentősök is a közelben vannak, hány percen múlik az élet?
Négy perc után beáll a halál, azon túl borítékolható az agykárosodás. Persze vannak extrém szerencsés esetek. Minél fiatalabb valaki és minél edzettebb, annál jobbak a túlélési esélyei, de csak abban az esetben, ha nem laikusok, hanem profik kezdik meg az újraélesztést. Emlékszem egy olyan esetre, amikor egy ötéves gyereknek négyfokos vízben leállt a szíve. Durván fél óra után „jött vissza”. Mázli.
Mit csináljunk, ha fuldoklót látunk?
| A csapat gyakorlat közben |
Aki biztos magában, kezdjen el akár egy újraélesztést is, szívmasszázzsal, de tudja, hogy ha belevág, nincs megállás. Csak hát nehéz higgadtan reagálni olyan helyzetben, amikor hozzátartozó vagy barát kerül veszélybe. Korábban azt gondoltam, hogy azt a családtagot, aki menteni akar, ki kell kötözni egy fához… Az érzelmileg érintett személy a legrosszabb segítő, képtelen mérlegelni. Akárcsak az, aki alkoholt ivott. A Rukkel-tavon, Dunavarsány közelében történt az eset: motorcsónakverseny közben kiabálni kezdtek: egy baráti társaság egyik tagja eltűnt. Összedobtuk a cuccot, ám hamarosan azt az információt kaptuk, hogy semmi baja az illetőnek, csak kocsmába ment sörért. Letettük az eszközöket – megint szóltak: hú, mégis baj van, más sétált el sörért, a srác nincs meg. A hírhuzavona nagyjából húsz percig tartott. Az eltűnéstől számított harmincötödik percben találtuk meg, már nem volt esélye. Kiderült, hogy a társaság focizott, sörözött, aztán valaki kitalálta, hogy versenyezzenek: ki tud tovább úszni víz alatt? Szerencsétlen nyert – harmincöt perccel…