| Fotó: Sanoma Archív/Szabolcs László |
Néhány évvel ezelőtt mérnök barátommal azon keseregtünk, hogy a mobiltelefonok egységesen rosszak, sőt talán szándékosan azok. Hogy ha boltból vennénk meg egyesével azokat az alkatrészeket, amelyekből összerakható egy ilyen ketyere, akkor nagyjából annyiba kerülne, amennyiért megvehetjük ezeket az egy év alatt széteső megoldásokat a boltban. Más szóval: őrületes árréssel és sejtésem szerint direkte gyengén összeszerelt telókat vásárolgatunk, menetrendszerűen szomorodunk el rajtuk fél év, esetleg egy év múlva, aztán sóhajtva új után nézünk. Ebből a felismerésből aztán bármeddig el lehet jutni, a fogyasztói társadalom kritikájától a globalizáció kérdéseiig, de bennünket speciel csak a telefon érdekelt, őt a gépezet, engem a szoftver.
Addig dumáltunk, míg rájöttünk: mobilt fogunk építeni. Ő úgy rakja össze, hogy az életben ne essen szét, s ez pont annyira nem lehetetlen, mint ahogy léteztek már elpusztíthatatlan autók is. Néha javítják, néha tisztítják őket, de sohasem javasolják a kidobásukat. Én meg beleírom a szoftverbe mindazt a jót, ami már minden számítógépen ott van: e-mailek leválogatása, ennek mintájára SMS-ek csoportosítása küldőjük szerint, meg olyasmik, hogy be lehessen állítani, kinek mit jelezzen a készülék, esetleg valakinek mindig foglaltat, másnak kikapcsoltat, de a családnak mindig kicsörögjön. Mondjuk ez lehet, hogy csak az én becsípődésem.
Mindegy: ilyet akartunk létrehozni, csak aztán eszünkbe jutott, hogy pénz is kellene hozzá. Meg szervizhálózat. Meg egy baromi méretű cég. Meg pénz. Meg sok ember. Meg pénz. Meg még pénz. Azt is gondoltuk egyébként, hogy talán az emberek nem is vágynak ilyesmire, jó nekik az a vacakparádé, ami van. Rugalmasan elszakadtunk az ügytől, ahogyan a szovjet hadsereg visszavonulásait kommentálták anno. Aztán kaptam a barátomtól egy SMS-t ezzel a szöveggel: „megcsinálták”. Ez volt az első iPhone.
Tisztességesen összerakva, szépre, jóra tervezve, egy csomó hiányossággal, de egyértelműen nem azért, hogy félévente elromoljon.
Nekem Steve Jobs munkája ezt jelentette elsősorban – a számítógépek, amelyeket gyártottak, valahogy nem érintettek meg. S most sincs iPhone-om, ez az írás nem is annak reklámja. De sokkal jobb kedvem lett attól, hogy valahol valakik jót akarnak gyártani, piaci erőt látnak abban, hogy valami szép és tökéletesen működik – s felvidultam attól is, hogy igazuk lett.
Szerettem volna még száz évig látni, mit húz elő az öreg varázsló.