Megoldás, ha börtönbe zárnak gyerekeket?

„Brutálisan összevert egy 81 éves asszonyt két 13 éves fiú a Hajdú-Bihar megyei Nádudvaron. Az asszony gyümölcsöt adott nekik a kertjéből, de egy gereblyével ütni kezdték, majd megrugdosták, mobiltelefonját és lakáskulcsát pedig elvették. Szinte egyetlen ép rész sem maradt a testén, azonnal kórházba vitték. Az asszony bordája eltört, fejét összevarrták, agyrázkódása volt. A két gyereket szinte azonnal elfogta a rendőrség. Beismerték a verést, de a rendőrség nem vehette őrizetbe őket, mert még gyermekkorúak.”

Ez a legutóbbi eset, ami miatt sokan szigorítanának a büntethetőség korhatárán.

És az ellenpélda: tavaly három tizenöt éves lány egy belvárosi üzletben megpróbált ellopni néhány bizsut, pár ezer forintos cuccokat. A lányokat elkapták, rendőrt hívtak, majd a rendőrkapitányságra vitték és 72 órára bent is tartották őket. A fiatalok sokkos állapotba kerültek, az egyik lányt át kellett szállítani a Szent János Kórház pszichiátriájára. A három fiatal brahiból, társaik ugratására lopott, azelőtt nem kerültek összetűzésbe a törvénnyel.

Itt két szélsőségről van szó, ám nem biztos, hogy ritka példa, ami még inkább szembeállítja egymással a két oldalt. Azokét, akik szerint még időben kell fellépni mindenfajta törvényszegéssel szemben, akárhány éves is az elkövető, és azokét, akik úgy vélik: egy gyerek személyisége még kialakulatlan, szigorral nem, csak neveléssel lehet rá hatni. 

Nincs bocsánat

A törvény már egy éve lehetővé teszi, hogy tizennégy éves gyereket is intézménybe zárjanak, ám a kormány honlapján megjelent tervezet szerint még szigorúbb lesz a szabálysértési törvény. Ha a változások életbe lépnek, nem lesz értékhatár: már egy pár ezer forintos lopás, egy gyerekcsíny esetén is börtönbe lehet kerülni. Bár a felnőttek esetenként „ledolgozhatják” vagy pénzzel megválthatják a büntetési tételt (bár ők sem választhatják ezt szabadon), ez a lehetőség a legfiatalabbaknál egyáltalán nem adott, hiszen nincs önálló keresetük, illetve munkára nem foghatók. Csakhogy így marad a legszigorúbb szankció: a szabadságvesztés – méghozzá nem nevelőintézetben, hanem a büntetés-végrehajtás keretei között. Ha pedig valaki hat hónapon belül kétszer is szabályt sért (akár csak dohányzik a buszmegállóban), akkor az ismétlés már önmagában megalapozza az elzárás lehetőségét – a tett súlyától függetlenül. Kérdés persze, hogy hogyan helyeznek majd el ennyi embert, pláne ha nem akarják a tiniket a felnőtt elkövetőkkel összezárni.

Kell a kemény kéz?

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Magyar Helsinki Bizottság szerint mindez több ponton sérti az emberi jogok európai egyezményét és a magyar alkotmányt, ráadásul esetenként – mondhatni – jobban jár az, aki bűncselekményt követ el, mint aki szabálysértést. Mégis vannak, akik nemhogy túl keménynek nem tartják a jelenlegi állapotot, hanem még lejjebb szállítanák a büntethetőségi korhatárt: „Mi lesz azzal a gyerekkel, aki büntetlenül lép tovább egy ilyen ügy után, majd ugyanabban a környezetben folytatja nagyjából ugyanúgy az életét? Csupán rossz példát lát maga körül, senkitől semmiféle segítséget nem kap, egészen biztos, hogy a sorsa itt meg van pecsételve” – érvelnek. Szilágyi György képviselő, a szigorítás egyik híve azt mondja, az ötlet éppen hogy „európai”, hiszen „ha körülnézünk, a kontinensünkön is van jó pár ország, ahol a fiatalabbakat is előveszik”. „A nagy különbség viszont, hogy ott segítenek is ezeknek a gyerekeknek – hangsúlyozza. – Mi nem börtönért kiáltunk, hanem egy speciális intézményrendszert szeretnénk, ahol foglalkoznak ezekkel a fiatalokkal, esélyt kaphatnak, hogy más életet éljenek, s ne váljanak garantáltan bűnözőkké.”

Az egyik legnagyobb gond az, hogy az elvileg jól felépített gyermekvédelmi jelzőrendszer a valóságban nem működik kellő hatékonysággal. Vagyis a védőnők, háziorvosok, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok munkatársai, az iskolák vezetői, a rendőrök, a bírák és az ügyészek gyakran nem működnek összehangoltan. A javítóintézetbe, börtönbe került fiatalok iratanyagából derült ki: a szereplők többsége csupán a legszükségesebbeket végezte el. Nem kooperáltak, nem a gyerek sorsának javítása volt a cél, csupán az adminisztrációs előírások betartása.

Jogvédők szerint nem az életkorra kell helyezni a hangsúlyt. Szerintük már az is rossz döntés volt, hogy a fiatalkorúak is kaphatnak elzárást szabálysértésért, nemhogy a büntethetőségi korhatár leszállítása. Amúgy pedig nem mindegy, hogy milyen súlyú tettről van szó.

„Mi sem azt mondjuk, hogy szankciók és következmények nélkül ússza meg valaki a tettét, csak mert fiatalkorú – szögezi le Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke –, csak azt, hogy csekély súlyú jogsértéseket ne elzárással kezeljünk. Egy kisebb lopást elkövető gyerek bekerül a »börtönakadémiára«, és amit ott tanul, az biztos nem segíti a társadalmi visszailleszkedését.”

„Ez gyermekvédelmi kérdés”

Több kutatás azt bizonyítja, hogy – főleg szabálysértéseknél – a jóvátételi igazságszolgáltatás hatékonyabb. Ellopta a krumplit? Menjen, ássa fel a földet és veteményezzen! „Úgy nevelünk igazán, ha a fiatal látja tetteinek következményét, és megpróbálja jóvátenni, amit vétett. Mit várunk attól, ha betesszük másik tíz fiatalkorú közé, aki a konfliktusokra ugyanolyan rossz megoldásokat talál, mint ő?” – teszik föl a kérdést a szakemberek. A jogvédők a mediációban hisznek: „érthetetlen, hogy ha valaki pár ezer forint értékben lop, nincs lehetősége a kiegyezésre, míg ha mondjuk hatvanezer forintot emel el, már megállapodhat a károsulttal, hogy kifizeti és jóváteszi a kárt, amit okozott, mivel a büntetőeljárásban van lehetőség mediációra, a szabálysértési eljárásban viszont nincs” – vázolja a szerinte képtelen helyzetet a jogvédő, aki a korhatár kérdését is egészen másképp látja, mint a törvényalkotók. Szerinte mindez nem büntetőjogi, hanem gyermekvédelmi kérdés. A korhatár leszállításával pedig egy spirálba kerülünk, hiszen a végén akár hatéves korig is lemehetünk, akkor is lesz, aki kicsúszik a körből.

A tököli fiatalkorúak börtönének parancsnoka korábbi nyilatkozatában annyit mondott: ez a jogalkotók dolga, nem a végrehajtásé, ők arra készülnek fel, amit a törvény diktál. Az intézet igazgatója, Tóth Tamás ezredes szerint a jó minták hiánya a legnagyobb akadály. Aki szabadul, általában ugyanoda megy vissza, ahonnan a börtönbe vitt az útja. „Amíg itt vannak, égre-földre esküdöznek, hogy megváltoznak. Aztán sokukat viszontlátjuk pár év múlva a nagykorúaknál. Egy biztos: a társadalomnak elfogadóbbnak kellene lennie. Hiszen ha valaki, akkor a fiatalkorú elkövető még változhat. Sokszor kiderül, az elítéltek nincsenek tudatában annak, amit tettek. Még nem működik az önkontroll, nagy a tudatlanság, és jelentős lehet a kábítószer, az alkohol hatása. Akad fiú, aki egy buszbérletért kapott három évet. Csoportos rablás, elosztották a zsákmányt – a többieké lett a pénz, a mobil” – nyilatkozta korábban az igazgató.

A statisztikák szerint a fiatalok, főleg a fiúk döntő része kamaszkorban elkövet valamilyen kisebb szabályszegést. Ha erre túlságos szigorral reagálunk és elindítjuk őt a büntető igazságszolgáltatás útján, könnyen válik visszaesővé. A vizsgálatok eredményei azt jelzik, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők túlnyomó része 20-22 éves korára „kinő” a rizikós életkorból, és beilleszkedik a társadalomba. Tehát nem az a lényeg, hogy minél keményebb legyen a szankció, hanem az, hogy büntetés helyett a megelőzésre koncentráljunk: az illető ne essen vissza, amivel ő is és a társadalom is sokkal jobban jár.