„Már harmadik éve harcolunk Éva nevű unokámért. Az anya ezen idő alatt minden elképzelhetőt megpróbált, hogy a kislányt elidegenítse tőlünk, sajnos legtöbb esetben sikerrel. Most legutóbb feljelentést tett a rendőrségen. Beidézték a fiamat és vele engem. A fiamnak elmondták, hogy feljelentés érkezett ellene, pedofília vádjával.
A volt barátnője jelezte nekik, hogy a fiam a kis unokám »bugyijába nyúlkált«. Nehezemre esik még elképzelni is, hogy a fiam mit érezhetett! Ujjlenyomat, DNS-vizsgálat, vallatás és még fogdába is akarták tenni, de az ügyvéd, aki a láthatási perben évek óta ismeri a fiamat, el tudta érni, hogy ezt ne tegyék. A fiam az ártatlansága bizonyításáért mindent vállalt. Beigazolódott: az anya valótlant állított, hogy a láthatási perben el tudja érni, hogy a fiam, akinek ezt megítélték, ne láthassa a gyereket.
A fiam belebetegedett! A szívére ment a hercehurca. Az orvos azt mondta neki, ha továbbra is idegeskedik, öt éve lehet hátra. Már több embertől hallottam, hogy sok anya így tartja távol az apát a láthatástól.
Ez az új »módi«. Az anyának az első házasságából van egy 15 éves fia, annak idején őt is eltiltotta az apjától. Mindezt azért írtam le, hogy megkérdezzem, hogyan hat ez a felnövekvő gyerekre, és hogy nem lehetne-e a szülőket jobb belátásra bírni abban, hogy mit NE tegyenek egymás és a kisgyerekeik ellen egy nehéz szakítás után? A fiam ártatlansága bebizonyosodott, de amin keresztülmentünk, azt nem kívánom senkinek.”
Vád
Egyszer, régebben már beszéltünk erről: igen, „ez az új módi”. Kétségbeesett, gyűlölködő – vagy éppen nyerészkedő – anyák (általában anyák) láthatási perekben nemegyszer folyamodnak ilyen vádak megfogalmazásához, általában az apát, de nemegyszer a nagyszülőket illetően is, talán mert a védekezést nehezen bizonyíthatónak gondolják.
(Szerencsére ma már a rendőrség is óvatosabban jár el, mint a kezdet kezdetén.)
A gyerekekre – és nem is csak a megvádolt apához fűződő kapcsolatukat illetően – ez roncsoló hatású, akkor is, ha szóban nem is értesülnek a vádaskodásról, és az e körüli hercehurcáról. Az anya – és esetleg a többi bevont családtag – fantáziálása, képzetáramlása, az e körüli titkos megbeszélések igenis betegítő légkört teremtenek a gyerek körül.
Ahogyan az is kárára van, ha azt érzi: anyja, akivel együtt él, akinek ki van szolgáltatva, azt várja el tőle, hogy „ne szeresse” az apját, hogy ne akarjon vele találkozni. A gyerek úgy érzi, azt éli át, hogy neki eleget kell tennie ennek a kívánságnak, el kell nyomnia, el kell fojtania természetes gyermeki vágyait arra, hogy apjával is kapcsolata lehessen, és ez, bármilyen kitartóan mutatja azt, amit az anyja elvár tőle, tartósan megviseli őt.
Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy a gyerekek szexuális kihasználása, megrontása családon belül a leggyakoribb! (De úgy tűnik, éppen nem az elvált apák, hanem az együtt élő rokonok részéről!)
Emlékszem, mikor jó néhány évvel ezelőtt Angliában jártam, lépten-nyomon óriásplakátok fogadtak, amelyek azt kérdezték: „Te is a 35% okozói közé tartozol?” Akkoriban zárult kutatások azt állították, hogy a családon belüli abúzusok (visszaélések) a gyerekek 35%-át érintik! Meghökkentően magas szám!
Azt mindenkinek tudnia kell, hogy a gyerek számára még oly keserves válás vagy szakítás esetén is egyedül az lenne a kedvező, ha mindkét szülővel fenntarthatná háborítatlanul a kapcsolatot a másik szülő faggatózásai, gyanakvásai, támadásai, szitkozódásai nélkül.
Hogy azonban rábírhatók-e a kétségbeesett, magukat elhagyottnak érző – vagy éppenséggel kihasználtnak, kijátszottnak érző, bosszúszomjas – egykori partnerek erre a minimális együttműködésre, az nagy és nehéz kérdés.
A pszichológus mindennapos – meghökkentő – tapasztalata, hogy emberek tíz-tizenöt együtt töltött év, és akár két-három gyerek után is úgy tudnak egymásról beszélni, mintha mindig is gazembernek, betegesnek, gyűlöletre és megvetésre méltónak látták volna a másikat.
Az önismeret és a lelki (szellemi) egészség kultúrájának teljes hiánya ordít ezekből a kifordult kapcsolatokból, és gyakran tapasztalhatjuk, hogy ez aztán messze túlterjed negatív hatásaiban a két egymásra acsargó fél küzdőterén, és nem is csak a gyereket károsítja (súlyosan), hanem egy, sokkal szélesebb társadalmi környezetet is elér tovagyűrűző hullámaival.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- „Nagyon féltem a lányaimat!”
- Könnyűségem története
- Életre szóló barátság lett a vége
- Dr. Vekerdy Tamás rovata
- Fűszeres Eszter
- Eljárások a pigmentfoltok ellen
- A bennünk élő istennő
- Miben értek egyet Damu Rolanddal?
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!