Felfüggesztettet kapott a volt pasiját zaklató nő

nlc | 2011. Október 13.
Jogerősen egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte – három év próbaidőre felfüggesztve – a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság azt a nyíregyházi nőt, aki szakításuk után hónapokon keresztül folyamatosan követte és zaklatta korábbi élettársát.
Felfüggesztettet kapott a volt pasiját zaklató nő

A vádirat szerint a nő szakításuk után egy szűk esztendőn belül folyamatosan kereste a férfit, több mint nyolcezerszer hívta fel telefonon. A férfi sokáig türelemmel viselte a számára egyre kellemetlenebbé váló közeledést, de az később eldurvult: a középkorú asszony az autójával több alkalommal hazáig követte a férfit, és váratlanul felbukkant annak munkahelyén is.

A nő egyik alkalommal az autópályán haladó férfi autója előtt állt meg, majd a legközelebbi benzinkúton megöléssel fenyegette korábbi szerelmét.

A férfi az után kezdeményezett eljárást a korábbi élettársa ellen, hogy az egyik este autójával hazáig követte, kiszállt a kocsijából, és a férfi autójának ablakát ütötte ordítva. Később visszatért, bevilágított a házba és dudált, majd azt kiabálta, hogy ne merjen elaludni, mert rágyújtja a házat. Néhány hét elteltével a rendőrség előtti parkolóban támadt rá a férfira, és a lehúzott ablakon át rángatta, kiabált vele; a feldühödött asszonyt a rendőrök fogták le.

A perben első fokon eljáró Nyíregyházi Városi Bíróság elé kerülő szakértői vélemények szerint a vádlott a cselekmények elkövetésének idején súlyos mértékben korlátozva volt tettei következményének felismerésében. A nő a meghallgatásakor elismerte a történteket. A zaklatás miatt kiszabott egy év hat hónapos, végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönbüntetés ellen az ügyész fellebbezést nyújtott be.

A másodfokon eljáró tanács a minősítést egyrendbeli, folytatólagosan elkövetett zaklatásra változtatta, és a városi bíróság által kiszabott ítélet helybenhagyása mellett – ügyészségi indítványra – két évre eltiltotta a nőt a járművezetéstől.

Exit mobile version