A hír: Jogerősen egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte – három év próbaidőre felfüggesztve – a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság azt a nyíregyházi nőt, aki szakításuk után hónapokon keresztül folyamatosan követte és zaklatta korábbi élettársát. A nő folyamatosan kereste a férfit, több mint nyolcezerszer hívta fel telefonon. A férfi sokáig türelemmel viselte a számára egyre kellemetlenebbé váló közeledést, de az később eldurvult: a középkorú asszony az autójával több alkalommal hazáig követte a férfit, és váratlanul felbukkant annak munkahelyén is. Egyik alkalommal az autópályán haladó férfi autója előtt állt meg, majd a legközelebbi benzinkúton megöléssel fenyegette korábbi szerelmét. A férfi az után kezdeményezett eljárást a korábbi élettársa ellen, hogy az egyik este autójával hazáig követte, kiszállt a kocsijából, és a férfi autójának ablakát ütötte ordítva. Később visszatért, bevilágított a házba és dudált, majd azt kiabálta, hogy ne merjen elaludni, mert rágyújtja a házat. A felfüggesztett büntetés mellett a nőt az autóvezetéstől is eltiltották.
Egyszer egy hosszú cikket írtam a témáról, és a végén ugyancsak elkeseredve szűrtem le a tanulságot: alig van remény. Egész konkrétan akkor kezdtem el feldolgozni a témát, amikor nekem magamnak akadt egy zaklatóm. Több hónapon át követett, várt reggelente az ajtóm előtt, a munkahelyemre ocsmány leveleket küldözgetett, rettegésben tartott. Első körben nyilván a rendőrséghez fordultam, akik cinikusan annyit kérdeztek, folyt-e már vér, na látom, nem, addig ők tehetetlenek. A cikk miatt megkerestem nővédő szervezeteket, pszichiátereket, és nyilvánvaló lett, hogy a baj nagyobb, mint gondoltam, csak ugye az esetek rejtve maradnak (főleg a családon belüli erőszak esetei – mert ugye nem kell hangsúlyoznom, hogy erőszaknak kell tekintenünk a követést, zaklatást, a verbális terrort is), és igen sok esetben csak akkor kerülnek nyilvánosságra az ügyek, ha már megtörtént a baj, például ha meghal, megsérül valaki, és gyakran még ilyenkor is a nőt, a bántalmazottat ítélik el, aki pedig már tényleg csak visszacsapott, amikor az ellene vagy a gyerekei ellen elkövetett dolgokat nem bírta már elviselni.
Mindenki környezetében vannak nők, akik félelemben élnek: volt férjük, élettársuk nem akar leszállni róluk, hiába van ellenük távolságtartási végzés, vagy éppen egy ismeretlen őrült jár a nyomukban, liheg a telefonjukba, száll rájuk a közösségi oldalakon. Egy másik ismerősöm már többször jelentette fel egykori férjét (öt éve elváltak), hogy fenyegető üzeneteket irkál, hogy fotókat tesz be róla a levélszekrénybe, amelyekről kivágja a fejét. És mi történt? Semmi. Egészen addig, míg ez az úriember baltával neki nem esik az ismerősömnek, a rendőrség nem fog lépni.
Egy másik barátnőmet két és fél éven át ijesztgette egy ismeretlen, naponta tízszer hívta (nem szólt bele), és a nyomasztás nem akart abbamaradni. Ő is megtette a maga feljelentését, kérte a hivatalos szervektől, legalább a számot és a nevet adják már ki neki, szeretné tudni, honnan jöhet a támadás. Természetesen mindenféle ködös indokokra hivatkozva nem kapott segítséget. Költségesen, és tegyük hozzá, törvényellenesen kellett megvédenie magát végül, sajnos nem adhatok tippeket, de bevált, egy életre leszállt róla a fickó.
Egyszóval az a tanulság, hogy fű alatt, magánakciókkal és nemtelen eszközökkel tudta csak megvédeni magát, mert hivatalos segítségre nem számíthatott. Majd ha lesz megoldás az ilyesféle esetekre (és ne legyünk naivak, tömegesen terrorizálják a nőket), ha biztonságban érezhetjük magunkat, akkor esetleg tudok majd másképp tekinteni az ilyen hírekre. Amíg ez nem következik be, marad a szomorúság: miféle cinizmus áll ennek a hátterében? Ha történik egy fordított eset, tehát ha véletlenül nő zaklat férfit, akkor jöhet a megtorlás. De ellenkező esetben csak a hallgatás, a tűrés és a tragédiák…