A hír: „A szülés a legmagasabb művészet” – e gondolat jegyében döntött úgy Marni Kotak performance-művész, hogy egy New York-i művészeti galériában, a látogatók nyilvánossága előtt szüli meg gyermekét. z asszony hetekkel ezelőtt meghirdette a sajátos előadást, a szülés mindenféle komplikációk nélkül, viszonylag rövid idő alatt le is zajlott egy szülészorvos és egy dúla segítségével. A szülésnél jelent volt Kotak – szintén művész – férje, édesapja, a galéria tulajdonosai, valamint az eredeti terveknek megfelelően egy nagyjából 20 fős nézőközönség.
Karafiáth Orsolya véleménye: Az a művészet, amit elfogadnak művészetnek. A Vojna művészcsoport akciói például megmozgatták az egész világsajtót. Emlékszünk még a hatalmas péniszre, amit egy felnyitható hídra festettek, és ami – amikor a híd kinyílt – közszemlére bocsátotta a gigantikus erekciót? Vagy arra a videóra, amit egy galériában forgattak és egy orgiát rögzített, szándékuk szerint az elnök tiszteletére? A csoportosulás neve egyébként háborút jelent, és valóban: szinte valóságos művészeti háborút robbantottak ki Moszkva és Szentpétervár utcáin. Ám a karhatalom nem tartotta művészetnek az ügyet, a rendőrök bántalmazták és rács mögé tették az aktivisták egy részét.
Vagy tekintsünk egy kicsit távolabbra, mondjuk vissza 1957-ig, amikor is Hermann Nietsch kitalálta az O. M. színház (orgia-misztérium színház) eszméjét (első megmozdulása 1961-ben volt) és merengjünk el azon, hogy többen azóta sem tudtak napirendre térni véres performance-ai felett. És rögtön hozzá kapcsolódnak – az ő neve is összefonódott a csoportéval – a Bécsi Akcionisták (Weiner Aktionist); tavaly mutattak be nálunk is egy dokumentumfilmet (Die Kinder vom Friedrichshof. Die Kommune Otto Mühl – Gyerekek Friedrichshofból, Otto Mühl kommunája, 2009) a Mühl által vezetett kommunaszerű csoport életéről. Az akcionisták szembementek a társadalmi előítéletekkel, hatásuk máig gyűrűzik, a szexuális tabukat döntögették, sajátos videomunkáik és előadásaik szintén magukra vonták a hatóságok figyelmét. Olyannyira, hogy Otto Mühlt el is ítélték kiskorúak megrontásáért… (A dokumentumfilmben a ma már felnőtt gyerekek mesélnek arról, milyen volt az élet ezek között a keretek között, ahol mindent arra tettek fel, hogy az emberi testet és jellemet a művészet eszközeivel jobban kiismerjék, a határokat tágítsák. Például a gyerekeknek meztelenül kellett masírozniuk és részt venniük a különös szertartásokon…)
De ne is menjünk ilyen messzire se térben, se időben. Bizonyára sokan emlékeznek még arra, amikor 2008-ban felkerült a VAM Design falára egy stencillel és festékszóróval készült graffiti: Wash your dirty money with my art, Sugár János alkotása. Az intézmény kártérítést követelt a művésztől, a vezető, Vincze Miklós szerint ráadásul művészetnek nem elég mély a mű. Ezzel szemben áll a tény, hogy ugyanez a munka aktuálisan éppen (2008-ban) a Műcsarnok kiállításán szerepelt. A művész sorsa még nem dőlt el, a vita a mai napig nem rendeződött, miközben sokan nagyra értékelik ezt az egyesek szerint nettó rongálást, mások szerint viszont kitűnő public art alkotást.
Az olyan műfajok, mint ez, vagy akár a body art, eat art rendesen megosztják a közvéleményt. Ám kevesebbel is lehet vihart kavarni, gondoljunk Reza Művészet című darabjára, ahol a szereplők egy üres fehér vászon (amit az egyikük egy halom pénzért megvett a művészet nevében) felett mennek ölre, hogy akkor az mi is valójában: egy halom semmi, vagy a művészet maga. Nos, ha valaki a szülést tartja a legnagyobb művészetnek, akkor valóban szíve joga egy galériában világra hozni a gyermekét. Aki csatlakozik hozzá, és szintén elismeri művészetként az akciót, csak tegye. Szerintem nem sok különbség van a Vojna csoport orgiája és e között, mindkettőben a test a főszereplő, és mindkettő tabukat döntöget. Ezzel a performance már el is érte a célja, kiállnak ellene és mellette, megkérdezik, hol húzódnak a művészet határai, és pontos választ természetesen nem fog tudni adni senki sem… És akkor vissza is térhetek a nyitó mondatomhoz.