Melltartója mentette meg az életét

nlc | 2011. November 12.
Alaposan kitömött melltartójának köszönheti egy fiatal nő, hogy túlélte súlyos autóbalesetét.
Lisa Somerville

Lisa Somerville

Kép: thesun.co.uk 

A 28 éves angol Lisa Somerville szakadó esőben autózott hazafelé a munkából, amikor megcsúszott az úton és frontálisan ütközött egy másik járművel. Ráadásul nem volt bekötve a biztonsági öve, és az autójában nem voltak légzsákok sem. A tűzoltók vágták ki a roncsból; négy bordája elrepedt, kilyukadt a tüdeje és az orra is betört. Az orvosok szerint egyedül a szilikonpárnákkal duplán kitömött melltartójának köszönheti, hogy egyáltalán életben maradt, azok ugyanis az ütközéskor megvédték a mellkasát, a szíve csak ezért nem sérült meg.

Lisát tinédzserkora óta nagyon zavarta, hogy kicsik a mellei, ezért hordott többszörösen kipárnázott melltartókat. Azóta felépült súlyos balesetéből, és úgy döntött, hogy mellnagyobbító műtétet csináltat, így ma már nincs szüksége a melltartóba helyezhető párnákra. „Sokkal magabiztosabb és boldogabb vagyok az új melleimmel. Mindig hálás leszek azonban a szilikonpárnáknak, hogy megmentették az életemet” – nyilatkozta a The Sun című bulvárlap pénteki számában.

Exit mobile version