Dr. Vekerdy Tamás rovata

Dr. Vekerdy Tamás | 2011. November 16.

Egy mítosz vége

Kérdés: „Szeretném a tanácsod kérni az iskolánkban tiltott focijátékkal kapcsolatban. Hatodikos koruk előtt nem focizhatnak a gyerekek, labdát nem rugdoshatnak. Solymárra levelező Waldorf-tanár képzésre jártam, és az egyik órádon egy német nyelvű újságot mutattál, ami ezzel az üggyel foglalkozik, hogy honnan, kitől ered ez a tilalom, dogma. Akkor kértél minket, vigyük haza a hírt: a waldorfos gyerekek is focizhatnak. Idén kerültem alkalmazásba, és javaslatot tettem, hogy töröljük ezt a tilalmat a házirendből.
Rád is hivatkoztam. Nem fogadták el a javaslatot.
A következő tanári konferencián lesz szó a sportról, de már többek véleményét hallottam, hogy ettől nem lesz változás.
A tilalom indoklásaként el szokott hangozni, hogy hatodikos kor alatt nem tudnak csapatjátékot játszani, egymásnak esnek, mert nem tartják be a szabályokat, elvonja az energiát a kezüktől és ez hátráltatja az írástanulást… Vannak, akik komolyan hisznek a tilalom jogosságában, vannak, akik csak elfogadják, hogy itt ez van, és alkalmazkodnak, egypáran viszont ellenzik.
Ha esetleg tudsz segíteni, mivel lehetne meggyőzni a többséget, vagy esetleg, ha az én elmém torzít, vagyis szerinted is helyes a tilalom, kérlek, írd meg, előre is hálásan köszönöm. Tanácsodat is szívesen fogadnám, érdemes energiát fektetni ebbe az egészbe? (Szerencsére nekünk csak lányaink vannak…)”

Válasz: „A Waldorf-iskolában futballozni tilos.” Miért? „Csak.” Na de mégis… „Mert Rudolf Steiner ezt mondta.”

De miért mondhatta ezt a mester?
És akkor jönnek a különféle magyarázatok. Időnként értelmesebbek, máskor „elszálltabbak”. A figyelem a lábakra terelődik, a szellemi és lelki erők „lehúzódnak”, az alsótest válik fontosabbá… stb. És a futball durva. Versengő. Rossz útra viszi a gyereket… Utat nyit a földből feláramló negatív erőknek…

Hol mondta ezeket Rudolf Steiner? Mikor? Kinek? Válasz nincs.
Az Info3 című németországi „steineriánus” folyóirat 2005. évi januári számában nagy cikk jelent meg Christian Grauer tollából, ezzel a címmel: Egy mítosz vége. A Waldorf-iskolákban szabad futballozni! (54–55. oldal.) A cím a címlapra is kikerült.
A Steiner-életmű 368 kötetét ma már a neten is lehet tanulmányozni. És így a futball szó beírásával könnyen kideríthető, hogy a szerző mikor és hol beszélt a futballról, és mit mondott róla.
Kiderül: semmi olyasmit nem mondott, amit a fenti idézetek tartalmaznak. Soha nem hozta semmiféle kapcsolatban egymással a futballt és a Waldorf-iskolákat! Christian Grauer kiderítette, hogy az 1950-es években dolgozott Németországban egy Waldorf-tornatanár, aki gyűlölte a futballt, és ezt a sportról szóló könyvében is megírta. Nyilván erre vezethető vissza a mítosz, a dogmaképzés. És mi sem könnyebb, mint minden ilyesmit szegény Rudolf Steiner nyakába varrni.
Persze mi azért elgondolkozhatunk azon, hogy például melyik életkortól javasolt inkább a futball.
Valószínűnek tűnik, hogy a szabad, kötetlen, játékos mozgást kínáló, és szerencsés esetben nem versengő, hanem szabadon játszó kisgyerekkorban esetleg kevésbé helyénvaló, mint mondjuk tizenegy-tizenkét éves kor után. (De én tilalmat nem vezetnék be! Legfeljebb: nem szerveznék ebben az életkorban focicsapatot.)
Elgondolkozhatunk a futballban előbukkanó durvaságon is – ami persze elsősorban mégiscsak a szurkolótábort jellemzi, és nem a játékosokat.
Persze azt is megkérdezhetjük, hogy vajon gyerekeink hol tanulják meg a fair play – a becsületes, tiszta játék – oly fontos fogalmát, ha nem éppen az ilyen vagy hasonló játékokban? Hol tanulják meg azt, hogy játszani fontos és nem nyerni – illetve, hogy játszani fontosabb, mint nyerni. (Naiv vagyok? Hol van ez már!)
Jó, felőlem még azon is elgondolkozhatunk, hogy ez a „lábra irányított figyelem” mennyiben befolyásolja lelki-szellemi tevékenységünket, vagy mennyiben „degradálja” (minősíti kisebb fontosságúvá) a kéz tevékenységét. (Grauer is idézi az érvek közül ezt a példát, aminek éppen úgy nincs háttere a steineri életműben, mint a többi kijelentésnek.)
Csak ne mondjuk, hogy Rudolf Steiner megmondta, hogy a Waldorf-iskolában tilos a futball! Mert nem mondta meg. És nem tilos.
Angliában például az angol Waldorf-, illetve Rudolf Steiner-iskolákban mit sem tudnak erről a tilalomról, a gyerekek vidáman rúgják a labdát szünetekben az udvaron, mert nem ismerik Rudolf Kischnick, a futballgyűlölő német tornatanár könyvét, a Testgyakorlatok és tudati iskolázás-t (megjelenés: 1955), melyben a szerző a futballt ördöginek minősítette. (Jóllehet ez egykor a maja papok rituális sorsjátéka volt…)

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából:

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Exit mobile version