Házkutatást tartottak a hét végén a fővárosi Uzsoki utcai kórház fül-orr-gégészeti osztályán. A rendőrség morfiumtúladagolásban elhunyt betegek ügyében vizsgálódik. Emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folyik a nyomozás, még senkit nem gyanúsítottak meg. A nyomozás egy, a korábban a kórházban dolgozó munkatárs feljelentése alapján indult. Az illető azt állította, hogy a kórházi osztályon gyakorlat volt, hogy végstádiumban lévő daganatos betegeknek a fájdalomcsillapításhoz szükséges morfiumadag négy-ötszörösét adták be, amelytől az érintettek néhány napon belül meghaltak. A rendőrök egyelőre orvosi dokumentációkat foglaltak le és nővéreket hallgattak ki.
Az igazgató nem érti
Az intézmény főigazgatója közleményt adott ki, amely szerint értetlenül állnak a történtek előtt. Golub Iván levele szerint munkatársai és az intézmény vezetése megdöbbenéssel értesült az intézményünk gyógyító tevékenységét és szakmai tekintélyét súlyosan sértő vádakról, melyek szerinte sértett személyek rágalmain alapulnak. „A szakmai szabályokat illetve törvényeket bizonyítottan nem tisztelő munkatársakkal nem kívánunk azonosulni és egy közösségben tevékenykedni” – szól a levél.
Ezzel párhuzamosan került a laikus nyilvánosság elé az a szakmai berkekben nagy felzúdulást keltő cikk, amely áprilisban jelent meg egy orvosi szaklapban, Szándékos morfintúladagolás Magyarországon címmel. Márkus Attila itt arról ír, hogy az egyik magyar kórházban rendszeresen túladagolják a végső stádiumos rákbetegeket. „Az ismertetett eljárás lényege, hogy olyan daganatos betegeknél, akiknek gyógyulása esélytelen, és várhatóan két-három héten belül bekövetkezik a vég, a fájdalomcsillapításhoz szükséges morfinadag négy-ötszörösével érik el, hogy néhány órán belül kómába essenek, és néhány napon belül meghaljanak” – írja. A cikk szerint a kezelések során áthatotta az orvos-beteg kapcsolatot a paternalizmus, ami egyebek mellett abban nyilvánult meg, hogy csak annyi információt közöltek a beteggel, amennyit az orvos elegendőnek talált ahhoz, hogy a beteg jó kezekben érezze magát.
„Kezdjük el!”
„Olyan magyarországi kórházi osztályon dolgoztam, ahol nagy esetszámban fordultak elő daganatos esetek. A munka légköréről és a dolgozók hozzáállásáról elmondható, hogy első helyen szerepelt az értékrendben a beteg gyógyulására vagy az adott körülmények között biztosítható jóllétére való törekvés. A beteg kezelésének halál közeli időszakában azonban már teljesen más felfogás uralkodott. Tilos volt kiejteni az osztályon azt a szót, hogy »halál«, jóllehet az osztályon magas halálozási mutatójú betegségeket kezeltek, amelyeknek gyakran volt ilyen kimenetele. Tilos volt tájékoztatni a beteget a kezelések esetleg halálos, ritka szövődményeiről. Itt a fő motívum az volt, hogy nem tudtak mit kezdeni az orvosok az elmúlás tényével. Tilos volt nyilvánvalóan kilátástalan helyzetben tájékoztatni a beteget arról, hogy végérvényes, folyamatos állapotromlásra számíthat, amelynek halál a vége. Konkrét kérdésre tilos volt azzal kapcsolatban válaszolni, hogy a szakemberek szerint a betegnek mennyi ideje van még hátra az életből. Az újabb és újabb, egyre kisebb eséllyel kecsegtető eljárásoknál olyan kifejezéseket használtak, hogy »megpróbálkozunk egy új módszerrel« (ez volt a műtétről a palliatív kemoterápiára való áttérés), »adunk egy másik gyógyszert« (ez volt az erősebb fájdalomcsillapítóra való áttérés). Amikor az orvosok látták, hogy romlik a beteg általános állapota, és valószínűsíteni lehetett, hogy két-három héten belül meghal, egyszer csak halkan elhangzott a viziten, hogy »kezdjük el« vagy »adjunk MO-t«. Ilyenkor, az egyébként fájdalom nélküli betegnél leállították minden más fájdalomcsillapító adását, és a súlyos fájdalmat csillapító ópiátterápiához szükséges fájdalomcsillapító adag négy-ötszörös dózisáig emelve morfininjekció adását rendelték el. A beadott morfintól néhány órán belül kómába esett a beteg, és a növekvő morfinadagok mellett egyre jobban megjelent a morfin légzésdeprimáló hatása, ami néhány napon belül halálhoz vezetett” – írta egyéb ijesztő részletek mellett az orvos.
A Nők Lapja Cafénak többen is azt állították, hogy nem lepődtek meg a dolgon, hiszen ha nem is ennyire rutinszerűen, de más kórházakban is előfordul ilyesmi – a rokonokkal egyeztetve, emberségből. Nevével azonban senki nem vállalta a kijelentést: az ilyesmit nehéz bizonyítani. A rendőrség most a 2004 és 2007 között kezelt mintegy száz daganatos beteg kórtörténetét vizsgálja, legalább egyharmaduk kapott morfinterápiát. S hogy meg lehet-e halni így morfintúladagolás miatt? A toxikológus szerint igen, de a végstádiumú betegeknél a terápiás és a halálos adag között nagyon árnyalatnyi a különbség. Nehéz megmondani, meddig tart a fájdalomcsillapítás, és hol kezdődik a végzetes mellékhatás.
„Az eutanázia bűncselekmény”
| Önkéntes alapon Az orvosi eutanázia egy beteg életének szándékos kioltása az orvos által azért, mert az illető elviselhetetlenül szenved egy gyógyíthatatlan betegségben. Fajtáit értelmezhetjük az önkéntesség és a kivitelezés módja szerint. Önkéntesség esetében a beteg maga kéri az orvosi segítséget. Nem önkéntes akarat érvényesül, amikor a beteg nem kéri ezt, ugyanis nincs olyan állapotban, hogy kérhesse (például újszülött vagy öntudatlan). A kivitelezés módja szerint beszélhetünk aktív és passzív eutanáziáról. Az előző esetben valaki tesz valamit, az utóbbiban nincs tevőlegesség. Jelenleg Hollandiában működik az aktív eutanázia intézménye, sőt ott már házhoz is hívható a „mobil eutanáziacsapat”. Svájcban úgynevezett asszisztált öngyilkosságra van mód, vagyis orvosi segédlettel, szaktanácsadással kísérik a maga keze által halálba menőt. |
Muszbek Katalin, a Hospice Ház igazgatója szerint a most kipattant ügy, s főleg ahogy a nyilvánosság elé került, az nagyon sok kárt okoz a betegeknek: félnek.
„Most jött hozzám egy asszony remegve, hogy nem engedi, hogy a férje fájdalomcsillapító-adagját megemeljék, merthogy ebbe bele lehet halni. Beláthatatlan következményei vannak egy ilyen, egyelőre rémhírnek” – mondja a vezető, aki szerint minden orvos és szakember a segítségre esküdött fel, miközben a cikkek azt sugallják, mintha kényükre-kedvükre emberéletekről döntenének. „Sokkal inkább jellemző a magyar orvosi gyakorlatban, hogy kevesebb fájdalomcsillapítót adnak, enyhébbet a szükségesnél, nehogy valamit rosszul csináljanak. Ugyan megvan a fájdalomcsillapítás pontos menete, a fokozatok, amik elmennek egészen a legerősebb ópiátszármazékok alkalmazásáig, de ezt a legritkább esetekben merik alkalmazni. Jóllehet a betegnek elsődleges és jogos igénye, hogy nem akar szenvedni, s az orvostudomány mai eszközeivel a fájdalmak 95 százaléka jól csillapítható, komoly gondok vannak ma az ehhez szükséges szaktudással, de szakképzéssel is” – mondja a szakember. Muszbek Katalin szerint az itt vázolt, nem túl hiteles jelenség egyértelműen az aktív eutanázia, ami színtiszta bűncselekmény. Arra viszont már létezik joggyakorlat, amivel a beteg maga szabályozhatja, nyilatkozhat arról, hogy a betegsége folyamán mikor mi történjen, történhet vele. „A legfrissebb felmérések szerint az elmúlt időszakban mindössze egy ember élt ezzel a lehetőséggel, jóllehet azzal a kéréssel viszont szinte minden beteg megkeresi a szakembereket, hogy szenvedésnek, sem fizikai, sem szellemi értelemben ne legyen kitéve” – mondja Muszbek Katalin. Ebben az előzetesen rendelkező nem arról nyilatkozik, mit ne tegyenek, hanem arról, hogy mihez járul hozzá, például a fájdalom megszüntetéséhez, a folyadékpótláshoz, a légszomj megszüntetéséhez, a kényelemérzetet biztosító beavatkozáshoz. Az életfenntartó kezelések visszautasítása viszont teljesen pontosan szabályozhatatlan.
„Létezik emberhez méltatlan állapot”
A bioetikusok körében sem egyértelmű egyébként az eutanázia vagy az aktív eutanázia megítélése. Szebik Imre, a Semmelweis Egyetem Magatartás-kutató Intézetének munkatársa szerint eleve tisztázni kell, hogy még a kezelésről, terápiáról sem az orvosok döntenek, ők legfeljebb ajánlanak, a végső szó mindig a betegé. Az életről, halálról folyó vita a legsúlyosabb orvosi etikai kérdés.
„Teljesen egyértelmű és alapvető, hogy az egészségügyben dolgozók feladata a segítségnyújtás, ha pedig ez már nem a gyógyításról szól, hanem arról, hogy az emberhez méltó állapotot biztosítsák, már komoly etikai kérdések kerülnek szóba. Az emberi élet kioltása semmiképpen sem lehet cél, a legemberségesebb körülmények biztosítására viszont törvény is kötelezi az egészségügyben dolgozókat. Még az aktív eutanázia legnagyobb ellenzői is elismerik, hogy van olyan emberhez nem méltó állapot, amikor a kezelés abbahagyása vagy a drasztikus életmentő kezelés el nem kezdése a legemberségesebb döntés. A magyar törvények értelmében amikor az emberi méltóság oly mértékben sérül, hogy az élet már elviselhetetlen, akkor sem megengedhető az emberi élet szándékos megrövidítése. Főképp nem úgy, hogy erről a beteg kihagyásával döntenek” – tette még hozzá a bioetikus.