Gombos Edina: “Végre nyugodtan várjuk a karácsonyt!”

Koronczay Lilla | 2011. December 07.
Legutóbb akkor jártam a TV2 műsorvezetője, Gombos Edina otthonában, amikor Miranda, a kislánya nyolc hónapos volt. Albérletben laktak, Edina hajnalban járt dolgozni, és kubai férje, Alberto még kereste a helyét. Kemény időket éltek. Mára azonban kisütött a nap! Végre felépült a házuk, és Mirikével együtt boldogan várják a karácsonyt...

A Gombos–Costafred-lakot egy óriási fenyőfa rejti. Edina állítólag kinézett az ablakon, de én csak egy feketerigóra lettem figyelmes, aki a kapuban rám fütyült. Képzelem, egy háromévesre mennyi kaland vár egy ilyen kertben!

Fotó: Lukács Dávid

– Láttad Csilit is? – rikkantja a tüzes kislány, amikor benyitok hozzájuk.
– A paprikát? – kérdezek vissza. Erre szégyenlősen a mamája mögé bújik, onnan nevet kifelé.
– Ő nem paprika, hanem a kiskutyám!
– Ez az új szenzáció Mirike életében – vág közbe Edina. – De van cicánk is, mióta ideköltöztünk.
– És múltkor a nagypapival vakondot is láttunk! – igyekszik tudósítani a kert élővilágáról a kislány.
– A szüleim sokszor vigyáznak Mirire, ideköltöztek az öcsémék után az Alföldről. Most, hogy végre felépült a házunk, és mi is itt lakunk Diósdon, a lányom számára kikerekedett a világ.
– A karácsonyt is együtt ünneplitek?
– Igen, együtt lesz a nagycsalád, ráadásul most itt lesz velünk Tia Vivi is, a férjem húga Kubából. Mirike alig várja, nagyon szeretik egymást. Már látom, ahogy anyukám főzi a tízfogásos vacsorát, mi meg ott nyüzsgünk körülötte. Anyu egyébként is mindennap készít főtt ételt apukámnak, egy diós bejgli nem kihívás neki.
– És neked?
– Talán már nekem sem. Mióta gasztroműsorokat vezetek az FEM3 csatornán, elég jól megtanultam főzni. Akár lila hagymából is tudok lekvárt készíteni!
– Ó, natyon finomakat fősz, nészd meg, hoty meghísztam! – paskolja meg kis, kerekedő pocakját Alberto. Mióta nem találkoztunk, egész jól megtanult magyarul.
– Nálatok, Kubában megünneplik a karácsonyt?
– Igen. De csak titokban, a kommunizmus miatt. Anyukámék hálószobájában áll feldíszítve egy kis műfenyő.
– Pont úgy néz ki a szovjet giccseivel, mint a mi gyerekkorunk karácsonyfái – kuncog Edina. – Mirike három hónapos volt, amikor az ünnepeket anyósoméknál töltöttük. Furcsa volt, hogy ugyanazt ették, mint más hétköznapokon. Nem volt ünnepi menü… Jézusom, fel kell tennem a borsólevest! Háromra megyek dolgozni.
– Azért szoktunk kubai ételeket is készíteni itthon – mentegetőzik Alberto, amikor egyedül maradunk. – Az alapanyagokat, a jukkát, a zöld banánt, a trópusi fűszereket már Budapesten is be lehet szerezni.
– Nagy terveink vannak Albertóval! Gyűjtjük a latin recepteket, kérdezgetjük a nagymamát, lassan összegyűlik egy szakácskönyvre való – kiabál ki a konyhából Edina.

– Hogy tudsz így fogyókúrázni?
– kiabálom vissza.
– Úgy, hogy este öt után nem eszem!
Amíg a mamája tüsténkedik, Miranda uralja a terepet. Boldogan mutogatja az asztaldíszeket, aranydiókat és fenyőtobozokat egy tálban.
– Ezt mi szedtük a mamival a kertben. Aztán meg… meg lefújtuk. Én is segítettem!
– Nem is keveset, Mirike – dicséri meg Edina, amikor visszatér a nappaliba. – Az ablakokat is fel fogjuk díszíteni. Csillagokat, hópelyheket vágunk ki papírból, és hósprével körülfújjuk a sablonokat. Nincs függöny, a kertre néznek, gyönyörű lesz. Nem kell több ezer forintos díszeket, sőt játékokat sem venni. Legutóbb két vécépapír-gurigából készítettem távcsövet Mirinek, szépen összeragasztottam őket, aztán kifestettük, szalagot kötöttünk rá. Egy háromévesnek tökéletes.
– A lányod babanaplóját még vezeted?
– Szorgosan. Az lesz az érettségiajándéka. Számomra sem lett volna nagyobb meglepetés, mint ha oldalakon át a gyerekkoromról olvasgathatok, ráadásul az anyukám kézírásával.
– Hiába, anyának születtél! Mikor jön a kistestvér?
– Még várnék vele egy kicsit. Nagyon nehéz éveket hagytunk magunk mögött. Minden rokon, barát segített, anyu etetett bennünket, nagyon kemény időszakok voltak. Aztán megszűnt a Sláger rádió is, ahol tizenkét évig dolgoztam. Nagy sokkot jelentett. De szerencsére azonnal csörögni kezdtek a telefonok. Előbb Joshi Bharattal készítettem műsort, újabban pedig Sági Szilárddal főzünk a tévében. Áprilisban pedig visszahívtak az Aktívba is. Mostanra álltunk talpra. Még egy kicsit hadd élvezzem!
– Alberto, te hogy érzed magad? Befogadott Magyarország?
– Én nagyon szeretek itt élni. Szép a táj, jók a kaják, és itt van a családom. Egy amerikai informatikai cégnél dolgozom, ha egy gyorsétterem pénztárgépe elromlik Spanyolországban, innen indítjuk újra. A munkatársaim között vannak kubaiak is, jól érzem magam… Most egy kicsit nehéz a magyaroknak, de gyorsan változnak a dolgok. Ki kell bírni ezt az időszakot.

– Szóval mégsem költöztök külföldre?
– Mostanában nem került szóba – válaszol Edina. – Talán ha az anyósomék kivándorolnának Spanyolországba. De az ő mentalitásukkal ezt nehéz elképzelni. A kubaiak nem valami vállalkozó kedvűek, a rendszer lenevelte őket erről. Megszokták, hogy mindent felülről kapnak.
– Ebben nagyon hasonlítanak a magyarokra – állapítja meg Alberto.
– Igazad van. De ami engem jobban bánt, hogy a magyarok időnként rosszindulatúak is. Sok külföldi ismerősünk van, mindegyik ezt mondja. Múltkor például azt találták ki, hogy megplasztikáztattam a mellem. Kénytelen voltam bebizonyítani egy mammográfiás vizsgálattal, hogy nincs benne szilikon – mondja szomorúan Edina. – De szerencsére Albertót még nem érte támadás. Valahogy meg tudja szerettetni magát.  
– A papi is magyar lesz! – jelenti ki ekkor Mirike csillogó szemmel, azzal befészkeli magát az apja ölébe.
– Bizony! Letettem az alkotmányos alapismeretek vizsgát, és remélem, hamarosan megkapom a magyar állampolgárságot – nevet Alberto. – A lányom nagyon büszke rám.
– És el tudja ezt spanyolul is mondani?
– Hogyne. Ugye, mi amore? Mi lett a papi?
– Papi kubano – válaszolja szemrebbenés nélkül a kislány.
– Hát így vagyunk. Spanyolul kubano vagyok, magyarul ungaro. Két ember.
– Ahogy a lányunk is – mosolyog Edina. – Két nyelven ért, és most már kettőn is kezd beszélni. Persze a magyar jobban megy neki, válaszolni az anyanyelvén szokott, de például a kedvenc meséjét, a Dóra, a felfedezőt, kizárólag spanyolul akarja nézni. Talán a mexikói zenék miatt, nem tudom. Hihetetlen ritmusérzéke van, úgy salsázik, mint egy profi táncosnő.

„Mirike három hónapos volt, amikor az ünnepeket
anyósoméknál töltöttük. Furcsa volt, hogy
ugyanazt ették, mint más hétköznapokon.
Nem volt ünnepi menü…”

– Apja vére…
– Meg fogsz lepődni, nekem is pont ilyen fekete hajam volt kiskoromban! – replikázik Edina.  
– Ezt csak azért mondja, mert féltékeny rám – húzza Alberto.
– Egyezzünk ki egy döntetlenben – javaslom, mielőtt hajba kapnának. – Alberto egy higgadt latin, Edina pedig egy tüzes európai. Félúton találkoztatok.
– Ez valóban így van – bólint Edina. – Nézz körül, az egész lakást a férjem rendezte be. Teljesen európai ízlése van. Az enyém inkább színes, délies, az övé elegáns, hűvös. Te érted ezt?
– Végül is a mediterrán vidékeken is minden épület ilyen tágas, az alapanyagok nemesek… A közös karácsonyfa milyen lesz?
– Festek rá aranytobozokat, együtt feldíszítjük, és ideállítjuk a nappaliba. Szép lesz. Nem hiszem, hogy titkot kellene csinálnunk belőle a gyerek előtt, engem sem úgy neveltek. A lényeg, hogy meleget sugározzon az ünnep.
– És az ajándékot ki hozza, Mirike?
– A Mikulás! – vágja rá a kislány.

Névjegy – Gombos Edina
• 1975. nov. 30-án született Debrecenben. Több Kazinczy Szépkiejtési Versenyt nyert.
• A Kodolányi János Főiskola kommunikáció és rádió szakán diplomázott.
• 2002-től hat éven át az Aktív és a Magellán című műsorok vezetője.
• 2004-ben ismerkedett meg kubai férjével, Alberto Costafredával.
• 2008-ban megszületett kislányuk, Miranda.
• 2010-től a FEM3 tv-csatorna Boszorkánykonyha című főzőműsorában tűnt fel újra.
• 2011 áprilisa óta ismét a TV2 Aktív műsorát vezeti.

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

 

Exit mobile version