– Legelőször az az emlék jut eszembe, amikor… Elég kellemetlen emlék! Anyu kézen fogott és elvitt a Gerbeaud cukrászdába, ahol találkoztunk apuval. Ott mindenféle süteményeket kaptam, és a legvégén, amikor az epernél tartottam, akkor bejelentették, hogy el fognak válni. Ez nagyon rossz volt. Borzasztó emlék a mai napig is. De azt hiszem, hogy azért pont ez jut eszembe, mert alapjában véve nagyon jó, nagyon szép gyerekkorom volt, és ez a rossz dolog viszont… nem tudom.
A riporter megkérdezi:
– És hány éves voltál, amikor ez történt?
– Hét-nyolc. Nyolc voltam.
– És egy jó, vagy a legjobb emlékedet is el tudnád mondani?
– A nyarak. Majdnem minden évben Balatonlellén nyaraltunk négyesben. Akkor már megvolt az öcsém is. Tulajdonképpen itt nincs is semmi kiugró dolog. Ezek a nyaralások mind csodálatosak voltak, mindig négyesben…
– Kisgyerekkorodban ki volt az az ember, akihez legközelebb álltál, emlékezeted szerint?
– Egész kiskoromban anyu volt.
– És most?
– Most… most is anyu. De ez nem olyan régóta van így, mert a válás után átpártoltam. Nem is az, hogy átpártoltam, hanem talán, mert apuval ritkábban találkoztunk… Apu elment, és én apuhoz éreztem attól kezdve nagyon közel magam. Nagyon sokáig. És most talán egy fél éve, megint anyu…
Film
Egy régi filmből idéztem, a nyolcvanas évek legelején dokumentumjátékot játszottunk 12–16 éves kis- és nagykamaszokkal (a Magyar Televízióban, ha jól emlékszem, öt részben). A gyerekek jeleneteket adtak elő az életükből, és azután beszélgettek velünk ezekről a jelenetekről. A sorozatot nemrég meghalt kedves kollégánk, Sós Mária rendezte. (Később könyvben is megjelent, címe: Kamaszkor körül.)
Az „első” gyerekkori emlékéről beszélő lány 16 éves. Később még elmondja, hogy szerinte a szülei nem vették észre, hogy őt a válás megviseli, és csodálkoznának, ha hallanák, hogy a válás bejelentése az először eszébe jutó, legrosszabb emléke – mindmáig.
Gondolnák-e a szülők, akik azt hiszik, hogy egyáltalán nem törődnek már velük kamasz gyerekeik, hogy legmélyebb, legmegrázóbb élményük még most is szüleikhez, a család egészének emlékéhez kapcsolódik, a váláshoz, amikor ez a családi egész szétbomlott? A szülők többnyire csak azt élik át, hogy akarva-akaratlanul folyton vitába keverednek kamasz gyerekükkel. És nehezen hiszik el, hogy ugyanez a gyerek érzelmileg legjobban még mindig hozzájuk ragaszkodik.
Vagy szerencsétlen esetben: szeretne ragaszkodni, de nincs módja erre, és ilyenkor valódi dühvel fordul a szülő és a felnőtt világ felé, és a rossz, vagy éppenséggel legrosszabb emlék súlyos szemrehányássá változik. És ami még nagyobb baj: kialakul az „ilyen a világ” depressziós hangulata.
Nincs miben bízni (ha már a szülőkben sem lehet).
Még egy jelenetet szeretnék ideidézni ebből a dokumentum-játékfilmből. Iskola, osztályterem. A padban egy fiú meg egy lány ülnek egymás mellett. A lány ír valamit. A fiú egy darabig nézi a lányt – végre a lány megszólal: – Mi van? – Hogyhogy mi van? Egész nap nem szólsz semmit, és akkor még megkérdezed, hogy mi van?! – Tessék? – Miért vagy ilyen szomorú? – Csak. Minden összejött. – Otthon van valamilyen balhé? – Szakítani akarnak. – Nem olyan nagy dolog, az enyémek is elváltak. Azért ne tedd magad tönkre.
A lány lecsapja a ceruzáját, a szeme könnyes. – Hát inkább váljanak, mint hogy öljék egymást!
Ezt mondják a kutatások is. Sokkal jobb egy „jó” válás, mint egy fenntartott házassági pokol.
De van-e „jó” válás?
Azt tartják ilyennek, amikor a szülők egymás iránti csalódott gyűlölete nem fűti fel az amúgy is nehéz helyzetet. Kölcsönösen belátják, hogy valamiért nem megy tovább, nem akarják a gyereket az egymás iránti bosszú eszközéül felhasználni, nem megnehezítik, hanem megkönnyítik egymás számára a gyerekkel való kapcsolattartást – és ez sokszor nekik is „jól jön”, szabad időt, önálló életet biztosít, amire szükségük van újonnan kialakult, jelenleg még társtalan magányukban. Az anyagiakról már nem is beszélek, hogy ezt sem használják egymás ellehetetlenítésének eszközéül. És a felnövekvő gyerek egyre szabadabban jár a két ház között, mindenütt van pizsamája, fogkeféje, netán ágya és esetleg szobája, miközben az egyik helyen biztos állandó lakása is van.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Básti Juli: „Me
- Szimbólummá vált tárgyak a világból
- Holtomiglan-holtodiglan Hollywoodban
- Kutyaterápia a tanórán?
- Elmarad idén a tél?
- Lehet boldog a gyerek?
- Anya főz
- Dr. Vekerdy Tamás rovata
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!