Már iskolába és templomba is beengedik a fegyvereket

Soma | 2012. Január 24.
Engedélyezzék-e a fegyvertartást annak, aki meg akarja védeni magát, vagy ez csak tetézi az erőszakot? Soma különvéleménye.

A hír: Az amerikai fegyvertartók több jogot akarnak, pedig az Egyesült Államokban ma minden korábbinál könnyebb fegyvert viselni nyilvános helyen. A fegyverlobbi nyomásának hatására a legtöbb államban csupán egy alapszintű ellenőrzéshez és rövid fegyverbiztonsági oktatáshoz kötik az engedély kiadását. Bizonyos államokban már olyan helyekre is beengedik a fegyvereket, ahonnan korábban ki voltak tiltva: bárokba, az egyetemek területére és templomokba. A szenátus várhatóan az idén szavaz az engedékenyebb törvényről, amely mellett a legfőbb érv az, hogy az állampolgároknak lehetőséget kell adni arra, hogy megvédhessék magukat. Ám a fegyverviselési engedéllyel rendelkezők közül az utóbbi öt évben több mint 2400-at elítéltek valamilyen bűncselekményért vagy szabálysértésért. Az elítéltek közül kétszázan komolyabb bűncselekményért kerültek börtönbe, tízen gyilkosságért vagy emberölésért. A gyilkosok kettő kivételével lőfegyvert használtak.

Soma különvéleménye: Hogy is van a mondás? Nincs az a fegyver, ami előbb utóbb el ne dördülne.  A másik erre vonatkozó, Bibliából vett mondás:  „Aki fegyvert fog, fegyver által vész el.” (Nekem innentől már bejön a karma fogalma is.)
De nem kell ehhez se Biblia, se karmatan, elég a józan paraszti ész és a tényekkel való szembenézés. Olvashatjuk a tényeket:  tízen gyilkosságért vagy emberölésért kerültek börtönbe, és a gyilkosok kettő kivételével lőfegyvert használtak. Azzal, hogy hagyják a fegyverlobbi erősödését és egyre több helyen engedélyezik a gyilok eszközét terjedni, egyre több erőszakos halállal eltávozott ember és egyre több börtönlakó lesz.

No de mit is üzen az, hogy egyre többen akarnak fegyvert maguknak? Az egyik üzenet az, hogy a fegyvergyártóknak igen nagy a hangjuk – hiszen ebben érdekeltek –, a másik, hogy az emberek ennyire befolyásolhatóak és ennyire félnek. Az, hogy amerikai fegyvertartók több jogot akarnak, csakis a rá épülő igényből fakadhat, ami mögött szorongás, félelem, bizonytalanságérzet rejlik. Úgyhogy ha én lennék ott a Nagy Megmondó néni, akkor semmiképpen nem a fegyverek jelenlétét szaporítanám, hanem arra mennék rá, hogy valamiképpen csökkentsem az emberekben levő félelmet, és növeljem a biztonságérzetüket. Ez utóbbinak a leglátványosabb módja a közbiztonság megerősítése lenne, de ezt is olyan formában, hogy az ne paráztató legyen, hanem tényleg azt érezzem, hogy a rendőr a rend őre. Megnövelném ennek a munkának a renoméját azáltal, hogy a felvételi minden szinten komolyabb lenne (pszichésen alkalmas-e rá az illető, milyen az intelligenciaszintje, milyen a szakmai képzettsége, adottságai…), és nyilván ehhez a munkabéreket is emelném. Csakis így nőhet egy szakmának a renoméja. Több az elvárás, viszont több a suska is. Ez a kívülről jövő biztonságérzet, de ami legalább ilyen fontos – ha nem fontosabb – a belülről jövő.

„A félelem vonzza a félelem tárgyát”, tartja a régi mondás. Az amerikaiak ezt pontosan tudják is, hisz ők népszerűsítették világszerte a Titok című könyvet, filmet, ami a vonzás törvényéről szól, de mintha az ebből származó információkat mindenki elsősorban a saját meggazdagodására szeretné csak használni, sőt értelmezni is csak erre tudja. A nagy pozitív gondolkodás közepette mintha csak a pozitívumokra értelmeznék ezt a világszinten terjedő tant, és mintha a negatívumokra ez nem is lenne érvényes. Miszerint a félelem, agresszió, paráztatás… következmények nélküli érzések lennének. (Egyébként a Titok alapjaiban az egó és akarat diadalára épít, de sok nagyszerű technikát is használnak.)
Én bevezetném már az általános iskolákban (világszerte, nem csak Amerikában) a különféle korosztályoknak leginkább megfelelő stresszoldó módszereket, a meditációt azért, hogy az embereknek kiskoruktól legyenek olyan módszereik, amivel a saját belső stabilitásukat, belső biztonságérzetüket erősíthetik.  Emellett kötelezővé tenném a kommunikáció oktatását, amiben persze az is benne van, miként érdemes a különféle helyzetekben úgy kommunikálni, hogy a lehető legjobban gyere ki belőle. Vagyis ha valaki agresszív veled, és erre te agresszívan reagálsz, az nagy valószínűséggel tovább erősíti az agressziót. („Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj’ Isten.” – Úgy látszik, ma ilyen mondásidézgető napom van…) Egyre inkább azt látom, hogy égető szükség van az önismeret tanítására, aminek az emberi játszmák tudatos meglátása is része. Szembesülni azzal, hogy az alapvető viselkedési mintákra milyen válaszreakciók lehetnek, és hogyan dolgozhatunk azon, hogy optimális és erőszakmentes kommunikációban érintkezzünk a többiekkel. (Magyarországon már van olyan óvoda és iskola, ahol ezt tanítják is. Példaértékű!)

Többször végiggondoltam, hogy vajon mit tennék, ha betörnének hozzánk. (Azért olyan sokat nem agyaltam rajta, nem kívánok ilyesmibe energiát rakni.) Az első az lenne, hogy – bízva a lélekjelenlétemben – valahogy kilépnék az adott szerepszituációból, és egy másikat teremtenék helyette. Tehát a betörő és (megijedt) áldozat helyett mondjuk a kalandvágyó háziasszony vagy lélekmentő terapeuta szerepéből szólnék ki, lehetőleg minél barátságosabban. Több kínos helyzetben megcsináltam már ezt az alaptrükköt. (Mindamellett nem szeretném gyakorolni.)
Szóval nem engedném a fegyverek szaporítását, viszont segíteném az embereket abban, hogy kívül-belül egyre inkább biztonságban érezzék magukat a világban. Szépen, lépésről lépésre építve ezt.
 

Exit mobile version