Béres Alexandra: “Jöhet akárhány gyerek!”

– Lehet még hozzád menni tornázni, tartasz még órákat?
– Hetente hármat, de ennyi most elég is a gyerek miatt. Ha elmondom, mi mindennel foglalkozom, rögtön látod, hogy nem is férne bele több.

– A honlapodon annyi mindent láttam, nem is értem: ez egy cég, vagy…?
– Három fő irány van. Az egyik, hogy szakmai igazgatója vagyok azoknak az edzőtermeknek, ahol az óráimat is tartom. A második egy animátorokat képző program. Az animátorok várják a vendégeket a külföldi szállodákban, gyerekeket, felnőtteket, és különböző programokat ajánlanak, tartanak nekik. A harmadik irány a média, ez most további forgatásokat jelent, elsősorban a TV Paprikánál, aminek én vagyok az egyik arca. Ja, és szeretném befejezni a PhD-met, már csak két publikáció hiányzik. De ami ezek után a legmeglepőbb lesz: a napom nagy részét a gyerekemmel töltöm.

– Ez tényleg meglepő.
– Úgy alakítottam ki mindent, hogy a jelenlétemre csak ritkán legyen szükség. Persze az órákon és a képzésen ott vagyok, de mindenhol vannak munkatársaim, és van telefon, e-mail. Amikor
Panna alszik, írom a képzési, szakmai programot, ilyesmit. A másik fontos döntés, hogy most nem nyitok új dolgok felé, legyen az a világ legnagyobb csodája, legjobb üzlete. Nem akarok úgy legózni a gyerekkel, hogy közben a fülemen a telefon. Bár ez még így is előfordul.

– Azt mondtad, amikor hívtalak, hogy bölcsődébe jár.
– Csak kéthetente, három órára. Most nincs körülöttünk annyi gyerek, én viszont szeretném, ha lenne társasága is.

– Hogy telik a napotok?
– Rajzolunk, mondókázunk, matricát ragasztunk, olvasunk, tornázunk, építünk. És én ezt imádom! Teljesen el tudok benne merülni.

– Milyen kislány Panna?
– Egy tünemény! Értelmes, jókedvű, kiegyensúlyozott. Okos! Elolvasok neki egy könyvet kétszer-háromszor, és azt veszem észre, hogy szóról szóra visszamondja a babáinak. Amúgy nem simulékony alkat, olyan, mint az apja: ha valamit nem akar, akkor kár próbálkozni. Határozott véleménye van, én meg felesleges dolgokon nem vitatkozom vele. Egy dackorszakát élő kétévessel minden pillanatban lehetne csatázni. Nem akarja megenni a borsólevest? Akkor ne egye, ez nem olyan fontos. De vannak dolgok, amikben nem engedek, Például ha el kell valahová indulnunk adott időben, akkor el is indulunk, ez nem kérdés.

– Nem kell küzdened olyasmivel, hogy valamit másként szeretnél Pannával, mint ahogy a szüleid tették veled?
– Életem legnagyobb szerencséje, hogy ilyen szüleim vannak. Szerettek, támogattak, mindig meghallgattak, nem kell traumákkal küszködnöm. Illetve mégis van valami, amit el akarok kerülni: ők elváltak, amikor tizennégy éves voltam. De más nincs. Úgy érzem, én a családi létre lettem teremtve. Jöhet akárhány gyerek, vállalom és élvezem.

– És jön?
– Majd igen, biztosan, de csak ha Panna kicsit nagyobb lesz.

– Itt a Nők Lapjában mondtad el, hogy Panna lombikprogram segítségével született. Van egy – talán – előítélet, hogy akik sokat vártak a gyerekre, nehezebben birkóznak meg a neveléssel, kényeztetnek, túlaggódnak…
– Lehet… Az én térdemen gyerekkoromban hatalmas sebek voltak, mert ritmikus sportgimnasztikásként folyton a térdemen forogtam. De ha Pannának kiserken egy csöpp vére, fizikai rosszullétet érzek. Tényleg! Amúgy az élet nagyon bölcs ám. Mi tényleg sokat vártunk erre a kislányra, már féltem, csak ne érkezzen túl későn. Tudjak még vele játszani. Nagyon játékos vagyok, nem akartam ezt elveszíteni, mire megszületik. De szerencsére nem így lett. A várakozásban nyugodtabbak és érettebbek lettünk.

– Milyen az apa-lánya viszony?
– Ez az egyik legmeghatóbb élményem. Látni őt Krisztiánban, Krisztiánt meg benne. Remekül elvannak, például amikor Moszkvába utaztam a curling-Európa-bajnokságra, ők kettesben maradtak itthon. Persze anyukám azért segített.

– Fontos lehet a curling, ha helyet kapott az életedben.
– Ez egy igazi szerelem! Heti három edzés van, általában este, amikor Panna már alszik, ha meg napközben, akkor eljön velem, nagyon szeret ott lenni. Nézegeti a könyveit, vagy megnézi a kedvenc filmjét, a Hamupipőkét.

– A versenyzést szereted ennyire?
– Igen. Imádom azt, hogy kockáztatok, próbálkozom, úgy jön a siker. Éles, tiszta helyzetek, nagy tét. Ez az életemben a „másik oldal”. Az ismertségnek kell, hogy legyen ellensúlya. Ha folyton előtérben vagy, kell egy közeg, ahol nem. Mert különben már magad sem tudod, ki is vagy ahhoz a képhez képest, amit látnak rólad. Egy versenyen én csapattag vagyok, senki sem ismer, a többiek is akkora eséllyel indulnak, mint én, és pont annyi vagyok, ahogyan ott teljesítek.

– Azon gondolkodom, a sok fitneszversenyző közül miért éppen te tudtad ezt a pályát befutni…
– Kellett hozzá a jó indulás, a Schwarzeneggertől átvett világbajnoki cím… Érdekes, hogy ezt kérdezed, éppen egy tárgyalásról jövök, és ott is ezt kérdezte tőlem valaki. Hogy lehet, hogy én, akinek a fürdőruhás képe valószínűleg autószerelő műhelyek falára is felkerült, most olyan leveleket kapok, amilyet például egy anya írt, hogy csak bennem bízik, segítsek a lánya súlyproblémáján, akinek pajzsmirigygondjai vannak? Miért van, hogy hozzám bizalommal fordulnak? Nincs erre válaszom. Ez így nem is volt cél, egyszerűen csak dolgoztam, igényesen, mert így neveltek.

– Ehhez nemcsak az kell, amit megteszel, hanem az is, amit nem…
– Ezek sem voltak nehéz döntések. Ami vállalható, azt vállaltam, ami nem, azt nem. A pénz soha nem változtatott ezen. Annak idején bankhitelből kezdtünk, most meg annyi legyen, amennyi ahhoz kell, hogy úgy éljek, ahogy szeretnék.

– Nagyon sok nő kérdez, keres téged. Milyennek látod a magyar nőket?
– A magyar nők nagyon szépek, de alulértékelik magukat. A legcsinosabbak is olyanokat mondanak, hogy itt teltebb vagyok, ott vékonyabb lennék! Majdnem húsz éve jönnek hozzám, és egyre inkább lebeszélném őket, hogy ilyen apróságokon változtassanak. Mert sokan azzal a kis hájjal pont egyensúlyban tudnak lenni, de amire vágynak, olyan állapot, amit nehéz elérni, még nehezebb fenntartani, és ez az erőlködés látszik rajtuk. Szomorú, de olyannal, aki elégedett lenne magával, szinte nem is találkozom.

– De ennek nem a zsír vagy egy testrész az oka, gondolom.
– Éppen ezért, ha jön hozzám valaki, hogy itt kicsit ilyen vagy olyan, nem mondom, hogy ne törődjön vele, mert úgyis addig megy, míg olyat nem talál, aki hajlandó azzal az egy testrészével foglalkozni. Inkább elkezdünk dolgozni. És ha már kialakult a bizalom, akkor van esély, hogy elfogadja, amit mondok.

– Nem tervezed, hogy mindennek a lelki részével kezdesz foglalkozni?
– Nagyon érdekel, az biztos, sőt egyre jobban. Minden az agyban dől el. Vegyük például a fogyást…

– Vegyük!
– Amikor kislány voltam, az édesapám írta össze az étrendemet, hogy adott időre versenysúlyomnál legyek. És egy idő után azt vette észre, hogy mindegy, mit ír le, én annyi lettem, amennyit megbeszéltünk. Mert annyira bíztam benne. Mindig hoztam a csúcsformát, két hét vagy két hónap alatt, mert elhittem, hogy azon az úton oda lehet érni. Ezt látom a hozzám betérőknél is. Eljönnek, részt vesznek egy órán. Na, most egy óra alatt semmi, de semmi nem változik – fizikálisan. Talán egy kis víz megy ki. És mégis azt mondják, már jobban érzik magukat, hisznek, bíznak. Pusztán attól, hogy tudják, valamit tettek önmagukért. A másik a sok kesergés, elégedetlenség, abból sem lesz változás. A futás tökéletes példa. Van egy cél, ahhoz mindig csak a következő lépést kell megtenni. Erre mindenki képes. Kitartóan, egyenletesen. Rohanni sem érdemes, mert hamarabb fáradsz el, és akkor sem érsz oda. Vagyis lépni kell, és erősen gondolni arra, amit el akarunk érni.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

• Béres Alexandra: „Jöhet akárhány gyerek!”
• 3 fantasztikus halas recept a sztárbloggertől
• Szeretnél vegyszermentes háztartásban élni? – Így kezdj hozzá!
• Varró Dani: Misi és a túlbuzgóság
• Hét tévhit a méregtelenítésről
• Azonnal abbahagyni az otthoni tanulást!
• Kamarás Iván: „Szembe kellett néznem önmagammal”
• Fantasztikus képek a cirkusz titkos világából

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!