„Ami engem igazán érdekel, azt az elméleti órákon nem tanítják”
Fábián Éva (38) – sminkes
Eredetileg grafikus szerettem volna lenni, de nem vettek fel. Nem próbálkoztam újra, mert beláttam, hogy valószínűleg nem ebben vagyok igazán jó, és ma már nagyon örülök, hogy így alakult. Először fodrásznak tanultam, amiben elsősorban a versenyek érdekeltek, sikerült is sorban megnyernem a magyar bajnokságokat, így a kötelező idő előtt mesterképzésre is beengedtek. De az álmom sokkal inkább az volt, hogy sminkes legyek. Úgy éreztem, fodrászként már megtettem, amit lehetett, ezért eljött az idő, hogy váltsak. Elkezdtem sminkesnek tanulni, és azért, hogy ehhez átfogóan értsek, stylistnak is képeztem magam. Eleinte zavart, hogy nincs diplomám, mert minden páromnak volt, én pedig attól tartottam, ettől kevesebb vagyok. Időközben fodrásznak már főiskolán is tanulhatnék, de nem akartam négy évet elszórakozni, ennyi idő alatt két nyelvet is megtanulok. Arra szívesebben szánok pénzt és energiát, mert a nyelvek segítenek abban, hogy ne legyenek határok. Ami engem igazán érdekel, azt az elméleti órákon nem tanítják. Ahhoz mentor kell, aki terelget, és akinek adok a véleményére. Illetve a tehetség és érzék mellé folyamatos fejlődés és szakmai alázat kell: mindig van mit tanulni és soha nincs vége a képzésnek. Imádom a munkám, kiteljesedek benne, egész nap pörgök és kreatív dolgokat hozok létre, kikapcsolódom és jókat beszélgetek. A sminkelés nekem kreativitás, önmegvalósítás és meditáció.
„Nem érdekel a papír: az a fontos, hogy megmutasd, mit tudsz!”
Demeter Andrea (31) – női szabó, ruhaipari modellező
Édesanyám mellékesként otthon varrt, házhoz hozták neki a munkát, mikor gyerek voltam, úgyhogy megfertőzött: már szinte könyörögtem, mikor ülhetek én is a gép elé. Nagyon tetszett, ahogyan a varrógép működött, hogy micsoda csodákat lehet varázsolni egy egyszerű anyagból. Egyértelmű volt, hogy ebbe az irányba induljak, meg is próbáltam az Iparművészetit, de a hatalmas túljelentkezés miatt sajnos nem sikerült. Jól jött volna, hogy a négy év alatt olyan ismeretségeket szerezzek, amivel nagyokat lehet előrelépni. De ezek ma már ugyanúgy megvannak. És nem bánom, hogy nem lett diplomám, a papír nem érdekel, a kétkezi munkánál az a fontos, hogy megmutasd, mit tudsz. Az alkotást szeretem a munkámban a legjobban, hogy ránézek egy rajzra, és végül formát ölt. Gyakran több fotóval érkeznek hozzám, abból rajzolok meg és készítek el egyetlen ruhát. Egy nagy, kutya-macska eledeles áruház promóciós jelmezét például névjegykártyából kellett megvalósítanom, ez volt az első igazán nagy kihívásom. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos tisztelni a szakmámat, és képezni magam. Sok helyet megjártam: dolgoztam fürdőruhásnál, ami kőkemény fizikai munka volt szalag mellett, illetve a Nemzeti Színháznál is jelmezkészítőként, ami nagyon izgalmas és kreatív feladat. Hasznos volt mindent végigkóstolni és olyan szakemberekkel együtt dolgozni, akikre mesteremként nézhettem.
„Nem cikiztek az egyetemre készülő osztálytársaim: látták, milyen erős bennem a lelkesedés”
Nagy Kriszti (28) – intimkozmetikus
„Gyerekkoromtól tudatosan készültem arra, hogy kozmetikus legyek. Számomra egyértelmű volt, hogy érettségi után szakmát szerezzek, bár katolikus gimnáziumba jártam, ahol körülöttem mindenki egyetemre, főiskolára készült. Egy pillanatig sem volt bennem kisebbségi érzés előttük, és ők sem cikiztek, látták, milyen lelkes vagyok. Sőt az osztálytalálkozónkon, amikor mindenki mesélt magáról, nekem szavazták meg a legnagyobb fejlődést és előrelépést az indulásunkhoz képest. A képzés során eszembe sem jutott, hogy az intimkozmetika legyen a specialitásom, de csúnyán elbántak velem egy gyantázás során, ami komolyan elgondolkodtatott. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ne lehessen ezt jobban csinálni. Kidolgoztam egy saját intimgyanta-technológiát. Romantikusan hangzik, de nekem a szenvedélyem volt a kezdőtőkém, tényleg egy fillér nélkül vágtam bele. Kollégáim visítva röhögtek rajtam, senki sem hitte, hogy ez sikeres lehet. Ma már saját szalonban dolgozom, alkalmazottakkal, és újabb üzletek nyitását tervezem. Mitől működik? Őszintén tisztelned kell azt, aki hozzád érkezik. Néha egy pillantás, egy megnyugtató mosoly elég. Szakmailag és emberileg is nagy felelősség, hogy bizalmat kapok, hiszen egy kitárulkozásról van szó testi és lelki értelemben, ami hihetetlenül megtisztelő és felemelő.”
„Más területtel foglalkozom, mint ahová a diplomám szól, de egy valóra vált álomban élek”
Raj Ráchel (31) – tortatervező
| Fotó: Reviczky Zsolt |
Imádtam rajzolni és divatlapokat bújni, a diplomámat is ezen a területen szereztem, de még a tanulás alatt elfordultam a pályától. Édesanyám megnyitotta a kávézóját, ami nagy álma volt. Sokat kószáltam be, helyben kezdtük sütni a süteményeket, az utcáról pedig egyre többen jöttek be, ahogyan megérezték az illatokat. Egyre többen szerettek volna tortát is rendelni, így kezdődött, hogy jobban belemerültem a tortakészítésbe. Létrehoztunk egy honlapot, ahonnan házhoz is lehetett rendelni, egyre izgalmasabb formák iránt alakult ki igény, és engem is napról napra jobban érdekelt a dizájn. Szüleim régiségekkel foglalkoztak, sok porcelán és más, gyönyörű tárgy került az évek alatt a kezembe általuk, és egy becsüs tanfolyam által, amit elvégeztem. Ezek inspirálnak igazán. Hamarabb merítek ihletet egy oroszlános témánál a Lánchíd oroszlánjairól, mint egy mesefiguráról. Férjem segítségével felújítottuk az üzletet, ma már elmondhatom, hogy van egy gyönyörű tortaszalonom, ahol finom zene mellett, gyönyörű helyen alkothatom a tortákat úgy, hogy azt a vendégek is látják, akikkel sokat beszélgetek. Most váltom valóra azt az álmom is, hogy az embereknek workshopon mutathassam meg, milyen csodákat tudnak akár ők is készíteni marcipánból. Formáztam már meg szitakötőt, szalonna-kolbász-paprika tortát és virágdobozt is – ez egy mese, hogy így élek, és ez a munkám.