“Elmennék egy magyar bajnoki meccsre”

nlc | 2012. Március 26.
Tizenöt éves kora ellenére még mindig általános iskolába jár Dávid, merthogy jó pár hónap valahogy "kimaradt" neki a suliból. Most javul, és igyekszik komoly felnőtté válni.

Nyolc hónapja él Dávid a csanádpalotai lakásotthonban, de alig várja, hogy hazakerüljön. Ám tudja, hogy ezért tennie kell: egyfajta próbatétel, figyelmeztetés ez neki.

– Hát úgy végül is elvagyok, de azért jobb lenne otthon – mondja. – Nem fogadom el ezt a helyet, nem is fogom elfogadni sosem – mormolja.
– Ezek szerint nem a te döntésed volt…
– Hát nem. Csak majdnem két hónapig nem jártam iskolába, és ez lett a vége. Tesóm meghalt, rá két hónapra nagyapám is, aztán meg nem jártam be, szóval ez így már elég sok hiányzás volt. Volt egy tárgyalás, az iskolaév végén tudtam meg, hogy ide fogok kerülni.
– Ugyanebben a megyében éltél, de messze innen. Tudtad, hol van Csanádpalota?
– Megnéztem a térképen, mert azelőtt fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen hely. De hát most ez van.

Dávid megértette a „leckét”, úgyhogy most minden áldott nap bejár a suliba, maga miatt is, mint mondja, meg hogy minél előbb hazaengedjék. Most csak kéthetente mehet, ilyenkor végiglátogatja édesanyját, édesapját és főként a barátnőjét. Nem is akármilyen barátnőről van szó, ezt jelzi egy félbetört szív-medál Dávid nyakában, és a gyűrű, amit jelentőségteljesen megmutat, amikor a lányról kérdezzük.
– Nehéz így külön – mondja –, otthon minden nap találkoztunk…

De nemcsak a kapcsolat szenvedett csorbát, Dávid kiszakadt a focicsapatából is. „Kétnaponta volt edzés és péntekenként meccs, de így a hobbim is elveszett…” – mondja. Nagyobb, élvonalbeli hazai csapatok meccsén még sosem volt, de ha valaki adna rá lehetőséget, most elmenne egyre.

Dávid két szakmát szeretne – kőműves és ács-állványozó. Ha kitanulta, az építőiparban dolgozó apjánál helyezkedne el, nyáron úgyis mindig segít neki.
Kérdezem, ha tehetné, másképp csinált volna-e bármit. Azt mondja, a napon, amikor a testvére feladta az életet, úgy volt, hogy ő otthon marad. Aztán máshogyan alakult. „Valamiért talán így kellett lennie” – mondja.

ŐK JELENTKEZTEK A KÍVÁNSÁG TELJESÍTÉSÉRE:

Nagy Dénes

„Dávid kívánsága megérintett, úgy érzem, tudnék segíteni neki abban, hogy a kérése teljesüljön. Én szerencsésnek mondhatom magam, mivel egyrészt fővárosiként, másrészt fociszerető család sarjaként már gyermekkorom óta kijárok magyar bajnoki focimeccsekre. Az elmúlt 15 évben közel 100 bajnoki, válogatott- és BL-meccsen voltam kint, egy meccs élőben sokkal jobb, mint tévé előtt. Kedvenc csapatom a Ferencváros, de Dávid kedvéért más csapat meccsére is szívesen kimennék. Családos emberként jelenleg nekem is egyre kevesebb időm van meccsre járni, így nekem is jó kikapcsolódás lenne.”

Orosz Pál    
vezérigazgató, FTC Labdarúgó Zrt.

 „A Fradi már nem először és persze nem utoljára segít hátrányos helyzetű fiatalokon. Hiszen élőben végig szurkolni egy bajnoki mérkőzést… Soha nem fogom elfelejteni, milyen hangulat volt az Üllői úton a 90-es években, amikor elképzelhetetlen volt, hogy a Fradi 10 000 nézőnél kevesebb előtt játsszon. Nem is beszélve azokról az időkről, amikről Édesapám szokott mesélni, amikor szerda délután, munkaidőben 70 ezer néző előtt játszottak a Honvéd ellen a Népstadionban. Száz szónak is egy a vége: mindenkinek meg kell tapasztalnia milyen egy Fradi-meccs élőben, nem a tv előtt ülve… Ezért határoztunk úgy, hogy valóra váltjuk Dávid álmát, és meghívjuk őt egy soron következő hazai bajnoki mérkőzésünkre az Albert Stadionba. Bízom benne, hogy egy életre szóló élménnyel gazdagítjuk őt, és még egy fővel gyarapítjuk a Fradi-szimpatizánsok milliós nagyságrendű táborát!”

Balajcza Szabolcs
Újpest FC

„Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a 33 kívánság elnevezésű akciót. Rendkívül fontos, hogy minden lehetséges eszközzel segítsük a nehéz helyzetben lévő fiatalokat. Ezért szeretném meghívni Boda Dávidot a csapat nevében egy hazai bajnoki mérkőzésre. Remélem, hogy sok örömet tudunk neki ezzel szerezni, és maradandó élményekkel fog gazdagodni! Ezen felül mint csapatkapitány, szeretném meglepni Dávidot egy, a csapat által dedikált Újpest FC labdával, és egy mezt is átvehet majd tőlünk a mérkőzés előtt.”

Sólyom Sándor
Puebla Tanácsadó Kft.

Cégünk 2005-ben kezdte meg tevékenységét. Fő profilunk az utalványkibocsátás és -forgalmazás. Több labdarúgó csapat (például: UTE, FTC, Honvéd, REAC, Kecskemét, EFC Eger…) szponzoraként biztosítani tudunk két főre ingyenjegyet egy bajnoki mérkőzésre. Dávidnak van lehetősége választani, melyik csapat mérkőzésére menne el barátjával és mikor.”

Deutsch Tamás

„Mivel magam is sportbarát vagyok, azon belül is a labdarúgás szerelmese, tökéletesen megértem Dávid kívánságát, aki egy focimeccsre szeretne kimenni. Az MTK elnökeként szeretettel ajánlom fel, hogy a fiatalembert vendégül látjuk egyik mérkőzésünkön, esetleg a mérkőzés után a focistákkal is találkozhatna, illetve hazai meccs esetén megmutatnánk a stadionunkat is.”

 

A(z) “Ki segítsen Boda Dávidnak?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Orosz Pál

Vissza a többi kívánsághoz!

Dávid kívánságának közvetítésében és további gyermeksorsok jobbra fordulásában segít:

ÁGOTA Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány

Exit mobile version