Miért írsz blogot a munkádról lassan négy éve?
Azért, hogy ne őrüljek meg, és ne a családomat traktáljam a mindennapok élményivel.
Milyen gyerekek kerülnek hozzátok az átmeneti otthonba és miért?
Ha bármi probléma van otthon, például a szülő egyedül neveli a gyerekeket, kórházba kerül, és nem tudja hová tenni őket. Rosszabb esetben a családgondozó eljárást indít, mert nincs otthon kaja, ruha, a gyerek nem jár iskolába, csavarog. Ilyenkor kap időt a szülő, hogy változtasson. Ha talál munkát, albérletet, akkor visszakerül hozzá a gyerek. Ha nem, akkor jön az állami gondozás vagy a nevelőszülő. Valaki azt hiszi, hogy csak cigány gyerekek kerülnek ide, de ez nem igaz, ők eleve nem adják be a gyereküket a kulturális sajátosságok miatt, tőlük inkább elveszik. A történetek vége általában az, hogy visszamegy a családba, és semmi nem változik. Vagy most jött egy tizenhét éves srác, aki háromszázezer forintos telefonszámlát csinált otthon, mert interneten kötött fogadásokat. Ilyenkor nekünk kellene pótolni a nevelést, de akit tizenhét éves korára nem sikerült a szüleinek megnevelnie, azt mi sem tudjuk.
Hogy élitek meg, amikor elmennek tőletek?
Most ment el például egy testvérpár. Még az elején a hetedikes csak annyit mondott, hogy „takarodj innen a …….-be”, amikor megkértük, hogy ágyazzon be most már, mert tíz óra van. A négyévest gyakorlatilag mi tanítottuk meg beszélni, az elején csak próbáltuk kitalálni, mit mond. Végül annyira megszerettük, hogy mindenki arról beszélt benn, hogy hazavinné. Ment a szájtépés, hogy várjunk, mielőtt nevelőszülőhöz adjuk, mert majd amikor anyuka kijön, rendeződik minden. Mondogattam, hogy ne szarozzunk, mert csak rosszabb lesz a gyereknek. Anyuka aztán összejött a börtönben egy nővel, és hát nem apukával és a gyerekkel tervezte el a jövőt. Apuka még egy darabig jött látogatni, aztán ő is eltűnt. Kiderült, hogy börtönben van. Végül két hete mentek el nevelőszülőkhöz. A búcsú mindig könnyes, nagy, kemény csávók bőgnek ilyenkor.
Ha végleg nincs visszaút haza, nem lenne jobb, ha minél hamarabb örökbe lehetne őket fogadni?
Az örökbefogadás ma annyira nehéz Magyarországon, hogy a kommentelőim szerint csak Terry Blacknek sikerült. Ha megpróbálnám, nekem sem menne, mert nem felelek meg a feltételeknek. Ha például albérletben laksz, szóba sem jöhetsz. Pedig ahhoz, hogy segíteni lehessen, hamarabb kellene rájönni arra, hogy valaki alkalmatlan a nevelésre, és lépni. Mert egy 3-4 éves gyerek még megmenthető, de ha nálunk tölt másfél évet, majd visszaengedjük a régi közegébe, onnantól elveszett.
Azért nagyon erős döntés kimondani valakiről, hogy alkalmatlan.
Számtalan ilyen eset van, amikor egyértelmű, hogy az. Volt, akinek a gyereke majdnem meghalt tüdőgyulladásban, mert nem váltotta ki a gyógyszert, és mikor rákérdeznek, mondja, hogy máskor is ki szokta izzadni. Aztán hagyja, hogy a fűtetlen szobából szaladgáljon a fűtöttbe. A jelenlegi formájában nem működik a rendszer. Minden jel arra mutat, hogy pénzt kell belerakni, és átalakítani, de pénz nincsen, és folyamatosan zárják be az intézményeket. Így meg aztán nem lesz megoldás.
A nálatok lakó hátrányos helyzetű gyerekek hogyan boldogulnak az iskolában?
Rosszul, de miután délután nálunk nevelőtanárok dolgoznak, onnantól, hogy bekerült hozzánk, megcsinálja a házit, lesz felszerelése, és felkészülten megy iskolába. Mi bepótoljuk vele a lemaradásokat. Van, aki bekerül hozzánk, és csodálkozik, hogy tanulni kell, de aztán amíg itt van nálunk, addig láthatóan eredményessé válik. Ha előtte mondjuk ötből bukott, akkor nem bukik meg. Már csak azért sem, mert a tanár észreveszi, hogy hoppá, a gyereknek van házija és felszerelése, megvan a kettes. Sokszor gond az is, hogy tanulhatok én a másodikos Erikával, ha hazaviszi a füzetét, és nem hozza vissza, mert apukája azzal gyújtotta be a kályhát. Amíg nincsen ott az a szülői magatartás, és nem értik meg, hogy a tanulás az egyetlen, ami kiemel őket, addig csak a szart pofozzuk.
Milyen lemaradásokat kell behozniuk ezeknek a gyerekeknek?
Diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, a „háromdé” ott van majdnem mindenkinél, tehát nehezebben megy az olvasás, gyakori a betűtévesztés, ugyanez megmutatkozik az írásban is. Ez elég gyakori probléma, amit izzasztó gyakorlásokkal ugyan, de lehet orvosolni. Viszont általában felmentik őket az adott tantárgyból, onnantól fogva nem osztályozzák őket és nem kapnak jegyet. Sajnos ezt általában mindkét fél úgy értelmezi, hogy innentől nem kell tanulni, pedig ez azt jelenti, hogy háromszor annyit kell tanulnod.
Nem foglalkozik velük valaki?
Délutánonként jön egy fejlesztőpedagógus félállásban, de ő nem tud tíz gyerekkel rendesen foglalkozni, mindenkire heti pár órája jut. Pedig csak többet kell dolgozni náluk azon, hogy menjen az olvasás meg az írás, és ha nem is lesznek könyvtárosok, lehetnek bármik. Ehelyett az marad, hogy ötödik osztályra magántanulóvá minősítik a gyereket, egyre jobban lemarad, frusztrált, kiközösítik. Persze hogy leüti, ha valaki hozzászól.
Te hogy látod, létezik a szegregáció?
Törvényileg nem. Csak nem mindegy, hogy a könyvtárban sepregetünk, vagy szépen énekelünk és cigánytáncolunk és akkor megvan a kettes, vagy tanulunk. Ez szegregáció, csak az iskolán belül. Amíg összevesznek a szülők azon, hogy ki mellé ne üljön a másik gyereke, addig elsőben cigányként biztosan szívsz. Óvoda után nem a megerősítő, támogató dolgok jönnek sorban, hanem éppen ellenkezőleg. Sokan szenvednek, mert anyának sem ment, és apának sem ment, és nincs, aki vezesse a kezüket. De a társadalom legalján édes mindegy, hogy cigány-e vagy sem valaki; a lemaradás számít. A barátom lánya most megy iskolába, és már tud olvasni. Ez milyen előny ahhoz képest, aki második osztályosan sem fog?
A jogvédők mennyit segítenek az ügyön?
Felemás a véleményem. Nálunk bezáratták a telepi iskolát, és azóta olyan iskolákba kell hordani a gyerekeket, ahol rossz szemmel nézik őket. A pedagógusgárda sem volt felkészítve az ő fogadásukra: itt mindenképp kárt csináltak. A telepen elkötelezett pedagógusok voltak, ismerték a szülőket, ott lehet, hogy nagyobb fokú eredményességgel tudtak dolgozni, mintha beleteszik őket egy mobiltelefonokkal rendelkező, már zárt osztályközösségbe. De egy országban élünk, nyilván az integráció a cél.
A régi tanítványaid mire jutottak az életben?
| Rajzok: Stark Attila |
Kevés sikersztorink van. Mondani szoktam, hogy sajnos nagyrészt kurvákat meg bűnözőket nevelünk, és igazából kurvák meg bűnözők gyerekeit. Ha a lányok az állami gondozás keretében lakásotthonba kerülnek, ott a rokon meg a rokon barátai nagy valószínűséggel előbb-utóbb megjelennek, és ha stricik, akkor nem lesz könnyű dolga. Volt egy kedves tanítványom, a nővérét is tanítottam, aki kurva lett. Egy darabig kitartottak, hogy isten őrizz, hogy a húga is a nyomdokaiba lépjen, aztán már hallom, hogy megtörtént. A lányok mindig a szeretetet keresik, ami hiányzik nekik. Mi nem tudjuk, milyen az, amikor egész életedben nem kaptál semmit, aztán hirtelen adnak nyolcezer forintot, és vehetsz egy nadrágot a kínaiban.
A fiúk klasszikus története sem jobb. Ripsz-ropsz beleviszik egymást valami zűrbe, menőzésből könnyen feltörik a kocsikat, vagy kibontják a posta tetőszerkezetét és betörnek. Aztán lehet menni Tökölre a fiatalkorúak börtönébe.
Melyik tanítványodat szeretted meg a legjobban?
Van nekem egy kedvenc kis tanítványom, Erika, akivel négy évig mentünk egymás idegeire. Mindenkit gyűlölt, engem is, de évekkel később már azt mondta, hogy engem szeretett a legjobban. Van amikor megmarad az, hogy hol jó lenni, és ki az, aki jót akar. Erika négyes-ötös tanuló volt, ösztöndíjakat kapott, de most félévkor ötből bukott. Amint kikerült tőlünk, és nem fegyelmezték, megjelentek a fiúkák, és ha megérzi a könnyű pénz és a viszonylagos szabadság ízét, akkor már mindegy. Most 17 éves, hamarosan újra találkozom vele, mert nyert egy tanulmányi ösztöndíjat, így újra velem tanul. A következő években dől el, milyen irányt vesz a sorsa.
 |
