– Vaskos könyvet kellene írni e városról, nem cikket –, mondtam a páromnak az utolsó nap reggelén, amikor már rongyosra gyalogoltuk a lábunkat, és még mindig hosszú volt a listánk a szerintünk kötelező látnivalókról. – Párizsban megbolondul az idegen – folytattam felindultan, mert feldolgozhatatlan volt az a sok, egymásnak ellentmondó élmény, amely az előző négy nap alatt ért. Megcsodáltam a tudatosan megkomponált, széles sugárutakkal, terekkel, parkokkal és szépen karbantartott palotákkal hódító várost a Diadalív tetejéről, amelyet Napóleon építtetett, de csak a halála után „mehetett át” alatta. Díszmenet kísérte a koporsóját… Mélyen a szemébe néztem Rodin világhírű szobrának, a Gondolkodónak, és földbe gyökerezett a lábam a Louvre-ban, Mona Lisa előtt. Az eltávozott szeretteimre gondoltam a korinthoszi oszlopokkal díszített Madeleine-templom méltóságteljes falai között, aztán a Pigalle-on végignéztem a szexboltok kirakatait. Annyi van, hogy az ember megunja egy idő után. Rokonszenves festővel alkudoztam a Montmartre-on, de az üzlet hatalmas nevetésbe torkollt, hiszen az eredeti ár fele is csillagászati volt. Néhány perccel később meghatódtam a hófehér Sacré-Coeur (Szent Szívbazilika) áhítatos csendjétől.
Ruhapróba éjfélkor
Ha a látogatót még a divat is érdekli, akkor nagyon mérges, hogy Párizsban is csak huszonnégy órából áll a nap. Mert sok-sok órát lehet eltölteni Champs-Elysées fényes üzleteiben, ahol hatalmas tömeg hömpölyög, vagy az Avenue Montaigne-on, a világ leghíresebb divatutcájában. Hölgyeim, jó és rossz hírt hoztam a fény városából! Egyrészt vonzó, virágos, nőies az idei nyár divatja, viszont a kirakatok telis-tele vannak azokkal a rémes „holdjárókkal” – hihetetlenül vastag talpú cipőkkel, szandálokkal –, amelyeken a nyolcvanas években ingott a világ nőtársadalma. Hozzánk is eljutnak majd… Mindenesetre itt akkor is vennünk kell valamit, ha kevés a pénzünk! Én például éjfélkor próbáltam egy gyönyörű, méregdrága nyári ruhát az Étoile (Csillag tér) közelében, majd másnap vettem egy hasonlót – olcsón – Toulouse-Lautrec és Edith Piaf „hazájában”, a Place Pigalle-on.
Az öreg hölgy
Furcsa, hogy ez a szabályos város rendszeresen produkál olyan építményeket, amelyek fenekestül felforgatják a közvéleményt. Ilyen volt a hipermodern Pompidou Központ vagy a Louvre udvarára épített üvegpiramis. Az 1889-es világkiállításra készült Eiffel-torony is úgy felháborította párizsiakat, hogy tiltakozó jegyzéket írtak a város „szégyene” ellen. A tiltakozók között volt Dumas, Maupassant, Clemenceau… Aztán a torony belenőtt a városképbe, ma már öreg hölgyként emlegetik a franciák. Nem azért, mert nőiesen kecses a maga hétezer-ötszáz tonnájával, inkább a kora miatt. Mi késő este látogattuk meg, és a második emeletéről csodáltuk a Szajna hídjait meg az éjszaka is fényárban úszó várost. Felemelő szépség, mintha az ember megérintené az örökkévalóságot… No, ekkor még nem sírtam, pedig tudtam, rövidesen válni kell, de másnap, a Bois de Boulogne fái alatt sírva fakadtam. Talán
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Borbás Marcsi: „Ösztönlény vagyok, nem tehetek róla!”
- Párizs, ahonnan szerelmesen érkezel haza
- 3 fantasztikus süti a sztárcukrásztól
- Tavaszi nagytakarítás természetes szerekkel
- Iskola vagy játék? – Törvény dönti el?
- A gyermektelenség lelki okai
- Tud élni a jogaival, aki beteg?
- Varró Dani: Misi és a személyi kultusz
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!