“Alapvető karakterünkön nem tudunk változtatni”

Különvélemény | 2012. Április 11.
25 tonnányi irodaszert lopott össze munkahelyéről egy férfi harminc éven át, mégis megúszhatja a büntetést. Soma különvéleménye.

A hír: Büntetlenül megúszhatja egy férfi Németországban, hogy ellopott 25 tonnányi irodaszert a stuttgarti városházáról. A 67 éves hivatalsegéd 30 éven át cipelt haza munkahelyéről írópapírtól borítékon át vécépapírig, létrától körömkefén keresztül irattartókig mindent, néha még kisebb bútorokat is. A rendőrség lakossági „bejelentés” nyomán tartott házkutatást a hivatalsegédnél, akinek otthonában a pincétől a padlásig minden dugig volt irodaszerrel. Az ügyészség úgy véli, hogy valószínűleg büntetlen marad a városháza szarkája, mivel lehetetlen megmondani, hogy pontosan mikor tett szert a zsákmányát képező tárgyakra, és haszna nem származott belőlük.

Soma véleménye: No kérem, a pszichológia szakkifejezésével élve ez a tipikus anális karakter, hozzáfűzöm, némi morális deficittel megspékelve, bár az is lehet, hogy az úr lopásszenvedélye már kleptománia volt. Mit is jelent ez, és mit lehet mindezzel kezdeni?

Freud felosztotta az emberi életet úgynevezett pszichoszexuális fejlődési szakaszokra, ennek a 2. állomása az anális szakasz, azaz a szobatisztaságra szoktatás időszaka. (Az első az orális, 2.: anális, 3.: genitális, 4.: latencia, 5.: fallikus. Ezután már a felnőttkor jön.) A bili az első olyan dolog egy gyerek életében, amikor megjelenik a kontroll. Gondoljunk csak bele! Addig minden szabadon folyik belőle: pisi, kaki, sírás, takony, bármely érzelmi megnyilvánulás. És akkor kétéves kor körül megjelenik a bili, és ezzel együtt a büntetés és jutalmazás. Ez igen meghatározó korszak a gyermek alakulóban levő karakterére nézve az elengedés és benntartás tekintetében. Azt, hogy mennyire tartunk meg dolgokat, mennyire ragaszkodunk, illetve mennyire tudunk elengedni, nagyrészt az határozza meg, hogy ebben az életszakaszban mi mindent éltünk át, illetve mennyire voltak velünk szigorúak a minket felnevelő emberek, ha esetleg bepisiltünk, bekakiltunk. (Nyilván ez csak egy szempont, több minden más is közrejátszik a karakterünk kialakulását illetően. Ezek a freudi szempontok.)

Úgy tűnik, a 67 éves hivatalsegédet a szobatisztaságra nevelés időszakában meghatározó lelki sérülések érhették. A gyűjtögetés kifejezetten anális tulajdonság. Mit üzen ez? Azt, hogy bent tartom a dolgokat, nem engedem el. Szorulás, szorongás (félelem a büntetéstől). Ugyanezen dolog másik pólusa a hasmenés, amikor egyszerre rengeteg minden kiszakad az emberből. Hogy jobban érzékeltessem, mi minden jellemző az úgynevezett anális karakterre, íme néhány példa: A nagypályás üzletemberek alapvetően anális karakterűek. Azaz egészen részletező aprólékossággal képesek belemenni a folyamatokba, akár szőrszálhasogató szintig. Egyszerre jellemző rájuk a megtartom és elengedem két véglete, vagyis a „szarrágás” (hogy stílusos legyek), és a grandiozitás. Ugyanazon üzletember képes a lángossütőnél visszakérni az 5 forintot, majd a délutáni tárgyaláson már szállodaláncot álmodik meg. Freud egyik legolvasmányosabb műve (ezúton ajánlom, aki erről a karakterről többet szeretne tudni) a Leonardo-tanulmány, ami a híres művészt analizálja. Leonardo da Vinci tipikus anális karakter volt. Feljegyzések őrzik, hogy már-már pitiáner aprólékossággal számoltatta el a (kizárólag fiatal, szép és fiú) tanítványait az utolsó milliméter vászonnal, utolsó ecsetszőrszállal, emellett grandiozitása, elképesztően zseniális nagyléptékűsége köztudott.

Szóval, a 67 éves úr ezen karakter egyik mintapéldánya. Ő viszont nem tudta ezt jól használni – merthogy MINDEN tulajdonságunkat hasznosíthatunk, de rosszkor, rossz időben vagy rossz módon is megélhetjük, mint ez az úr. Nem tartott az önismeretében azon a szinten, hogy rálásson: talán másban kellene megélni a gyűjtőszenvedélyét. Az otthonában a pincétől a padlásig minden dugig volt irodaszerrel, aminek valójában nem is vette hasznát. De ott volt benne a kényszer, hogy gyűjtsön, felhalmozzon, megtartson. Gyűjthetett és felhalmozhatott volna tudást is. Az ilyen karakterűek kiválóan alkalmasak aprólékos kutatómunkára. Tanulmányozhatott volna rovarokat, állatokat, mikrobákat. Vagy gyűjthetett volna népdalokat, szólásmondásokat, régi, vagy akár új kifejezéseket. Műtárgyakat, bélyeget, de elkötelezett harcosa lehetett volna a szelektív hulladékgyűjtésnek. És még sorolhatnám a végtelenségig úgy az anyagi, mint a szellemi szinten való gyűjtögetés úgy társadalmilag, mint egyénileg hasznos megnyilvánulásait. De ő erre nem volt képes. Így múlt el eddig az élete, hogy nem volt képes eme tulajdonságát értékes dologban kamatoztatni.

A pszichológia azt állítja, hogy a karakteren nem lehet változtatni. Az egyetlen, amit tehetünk: felismerjük, azaz megismerjük magunkat, és a saját egyéniségünkre szabva megtaláljuk azt vagy azokat a dolgokat, megnyilvánulásokat, amelyek értékesek és önbecsülést adnak.

Nagyon izgalmas időnként kívülről néznie magát az embernek. Én magam is anális karakter vagyok (a kis gyűjtögető, szorgalmas, precíz énemet hívom Klárának, már megtanultam szolgálatba állítani), és mint egy életre szóló kísérlet izgat az, hogy valóban nem lehet változtatni a karakteren? Tényleg nem lehet megszelídíteni? Egyáltalán milyen szintig lehet/érdemes/kell változni? Ez több évtizedes téma… A lényeg, hogy ismerjük fel magunkban, amit fel kell, és használjuk éberen a tulajdonságainkat!

Exit mobile version