…(Korábban is jártunk zenebölcsibe, babaúszásra, játszótérre stb.) A problémák akkor kezdődtek, amikor eleinte rövid időre, majd hosszabban egyedül maradt a csoportszobában. Nagyon anyás, mivel a férjem külföldön dolgozik, így leginkább velem volt eddig. A beszoktatást nehezítette, hogy sajnos beteg lett, így több napra megszakadt a folyamat, aztán jártunk pár napot, de ismét beteg lett. Így jutottunk el oda, hogy először fél napig, majd uzsonnáig maradt a bölcsődében. A gondozónők elmondása szerint nagyon jól eszik, ebéd után alszik, és szerintük nem lesz itt semmi gond; én mégis aggódom, mert reggelente kínszenvedés elindulni, minden létező módon kifejezi, hogy nem akar bölcsődébe menni. Átadáskor kegyetlenül sír, pedig mindig elmondom neki, hogy megyek majd érte, jó helyen van, őt itt várják, és a búcsúzást is röviden, nyugodtan igyekszem lebonyolítani, mégis nagyon nehéz! (A gondozónők kedvesek, bár elég leterheltek, mert hét kisgyermek jut mindegyikükre.) A kérdésem az lenne, hogy ez mind így normális? Egyáltalán mikortól ajánlott közösségbe járatni a kisgyermeket? Vajon tényleg érett rá a kisfiam, és ez csak átmeneti nehézség? Vagy jobb lenne, ha kivenném, és 3 éves koráig otthon lennék vele? Tudom, hogy nem szabad látnia rajtam az aggodalmat,
igyekszem nem mutatni neki, de persze lehetséges, hogy megérzi.”
Bölcsőde?
Első kérdésem az, hogy maga már dolgozik-e, vagy még csak tervezik, hogy munkába áll? Azért kérdezem ezt, mert – ahogy erről már régebben beszéltünk – a gyerekek jobban viselik, hogy „leadjuk” őket, ha már tényleg nem vagyunk otthon. (Tévedés az, hogy „előbb be akarom szoktatni, hogy akkor már, ha dolgozom, minden flottul menjen”…) A gyerekek valamiképpen megérzik, hogy „tényleg” ott kell-e maradniuk, vagy csak „próbálkoznak” velük. (Igen, a mi belső elszánásunkat, bizonytalanságainkat élik át.) A másik kérdés: kell-e dolgoznia, vagy maga nagyon szeretne már dolgozni? Mind a két esetben indokolt, hogy dolgozni menjen! De ha maga is úgy érzi, hogy nem szeretne dolgozni, jobban szeretne a gyerekkel maradni, akkor, ha módja van rá – nincs égető szükség a maga keresetére –, ennek a belső hangnak kellene engednie. Az törvényszerű, hogy akár bölcsődében, akár óvodában kezd a gyerek, kezdetben „végig kell próbálnia” az összes bacilust, amivel eddig nem találkozott, de ott, a környezetben fellelhető. Ez mindig így van (vagy majdnem mindig). „Fix időpont” nincs arra, hogy mikortól ajánlott közösségbe járatni a gyereket. Az ő szempontjából igazából még az óvodára se volna szükség, ha egyébként anyagilag és lelkileg kiegyensúlyozott, ingerdús környezetben él. Persze ilyenkor is feltételezve, hogy a gyerek játszótéren, szomszédban, testvérek vagy unokatestvérek között azért rendszeresen van gyerektársaságban. A maga aggodalmát a gyerek mindenképpen megérzi, akkor is, ha színészi ügyességgel tudja leplezni. És akkor ő is aggódik persze. Még jobban, mint e leplezés nélkül.
Én éppen ellenkezőleg, azt mondanám, hogy valódi belső érzéseit inkább határozottan mutassa ki – még ha sokan ennek épp ellenkezőjét is mondják –, semmint hogy leplezni igyekezzen, ami persze nem szól a rövid búcsúzás ellen. De láthatja rajtam, hogy szomorú vagyok! A gyerek sírása az ottmaradáskor a kezdeti hetekben indokolt. Ki lehet bírni! A gyerekek általában nem szívesen vannak idegenben – persze nagyon nagy különbségek is lehetnek ebben is a gyerekek között. Nemrégiben dr. Futó Judit kitűnő előadását hallottam az Óvodai Nevelés című folyóirat által rendezett konferencián. Változás – szelíden? – ez volt az előadás címe. Nagy nemzetközi kitekintésben tudhattuk meg, hogy a gyerekek fejlődését valóban befolyásolhatja negatívan, ha egyéves koruk betöltése előtt nagyon sok időt töltenek nem anyai gondozásban, viszont kétéves kortól már a közösségi gondozás pozitív hatásai is érvényesülnek. De ilyenkor is fő kérdés marad, hogy az anya hogy érzi magát kialakult élethelyzetében, mert „a gyermek akkor van jól, ha az anya (elsődleges gondozó) jól van”.
Tagadhatatlan, hogy a legideálisabb a gyerek jelzéseire érzékeny otthoni, anyai gondozás, de két-három éves kortól a legtöbb gyerek érett a közösségre.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Lilu: „Szeretnék még egy gyereket!”
- Mikortól érett egy kisgyerek a bölcsire?
- 3 könnyű tavaszi recept
- Tavaszi nagytakarítás fillérekből
- Bántalmazott nők kilátástalan helyzetben
- Mikor lép félre a férfi?
- Enyedi Ildikót egy csimpánz tudná eljátszani
- Ha az orvos sem tudja, miért fáj…
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!