3 szuper fogás gyerekeknek – paradicsomos tészták

Ugrai-Nagy Tünde, az Ízbolygó blog szerzője | 2012. Április 25.
Már gyerekként is imádtam a paradicsomot. Paradicsomleves betűtésztával, bazsalikomos-paradicsomos spagetti, paradicsomlé csak úgy magában. Leginkább azonban úgy ízlett (és ez így van a mai napig), amikor a bokorról letéptük, a pólónkba töröltük, és beleharaptunk. Azt a friss, zamatos paradicsomízt szerintem csak a házilag termesztett paradicsomoknál érezhetjük, ezért minden évben termesztünk paradicsomot az óvoda kiskertjében is.

Ritkán jut be a konyhára a termés, az apró praclik már korábban leszüretelik… Munkám során viszonylag sok gyerekkel hoz össze a sors, és az a tapasztalatom, nemigen akad olyan lurkó, aki ne kedvelné a paradicsomos tésztát. Ez a fogás az, amit rendkívül sokszínűen el lehet készíteni, jól variálható, illetve elég jól bírja azt is, ha olyan zöldségeket is „elrejtünk” benne, amit a gyerekek különben nem hajlandóak megenni. Ismét a botmixert, hű konyhai segítőnket hívjuk segítségül, hogy gazdagítsuk a szószt, és a „nemszeretem” zöldségeket már el is fedi a paradicsom élénkpiros színe. Ajánlok néhány tápláló és finom paradicsomos tésztát, amit a család minden tagja szeretni fog!

Zöldséges fusilli

Hozzávalók 4 személyre:

A tésztához felteszünk sós vizet forrni. A hagymát megpucoljuk, finomra vágjuk. A cukkinit és a padlizsánt megmossuk, végeiket levágjuk, majd a cukkinit almareszelőn lereszeljük, a padlizsánt pedig kis kockákra vágjuk. Egy száraz serpenyőt felmelegítünk, ebbe öntjük az olívaolajat, majd (mivel az olaj rögtön felveszi a serpenyő hőmérsékletét) hozzáadjuk a finomra vágott hagymát és megfonnyasztjuk. Beletesszük a cukkinit és a padlizsánt, belereszeljük a fokhagymát, és ráöntjük a paradicsomot. Addig főzzük, míg besűrűsödik, ekkor sózzuk, borsozzuk, majd botmixerrel turmixoljuk. Ha szükséges, a tészta főzőlevével hígítjuk a mártást, és morzsolt kakukkfűvel ízesítjük. A tésztát a dobozon megadott ideig főzzük, majd leszűrjük, összeforgatjuk a szósszal, és parmezánt reszelünk a tetejére.

Spagetti mini húsgombócokkal és sült paradicsommal

Hozzávalók 4 személyre:

A húsgombócok összeállítása: A hagymát finomra vágjuk, és összekeverjük a darált hússal, valamint a zúzott fokhagymával. Hozzáadjuk a tojást, a zsemlemorzsát, sózzuk, borsozzuk, majd kézzel mini golyókat készítünk belőle. Egy kerámiatálat kivajazunk, ebbe tesszük a gombócokat. A konzerv paradicsomba reszeljük a sajtot, sózzuk, borsozzuk, és a mini húsgombócokra öntjük. 200 fokon 25 percig sütjük. A friss koktélparadicsomokat egészben meglocsoljuk kevés olívaolajjal, és 200 fokon 15 perc alatt „megrottyantjuk” őket a sütőben. A spagettit sós, forrásban lévő vízben a dobozon megadott ideig főzzük, majd leszűrjük. Ezután a paradicsomos húsgombócokkal elkeverve, a sült paradicsomokkal együtt tálaljuk, szórhatunk rá parmezánforgácsokat is.

Gombás-csirkés lasagne

Hozzávalók 4 személyre:

A besamelmártáshoz:

Vastag falú serpenyőbe olívaolajat öntünk, és üvegesre pároljuk rajta a megtisztított és finomra vágott hagymát.
A fokhagymát ráreszeljük és megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a kis kockákra vágott csirkehúst. Megpirítjuk, és hozzáadjuk a megmosott, feldarabolt gombát. Sózzuk, borsozzuk. Beleöntjük a paradicsomot, ízesítjük oregánóval, bazsalikommal, és felforraljuk. Takarékra vesszük, és kb. 30 percig főzzük. Közben összeállítjuk a besamelt: megolvasztjuk a vajat, rászórjuk a lisztet, átpirítjuk, majd lehúzzuk a lángról, apránként hozzáöntjük a tejet, és visszatéve a lángra, besűrítjük. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük.
Amikor minden kész, kivajazunk egy tűzálló tálat. Először a besamelből teszünk az aljára, erre rányomkodjuk a teljesen nyers tésztalapokat, majd jön egy réteg húsos-gombás töltelék. Erre megint besamel, tészta és hús-gomba kerül, addig rétegezzük, amíg el nem fogynak a hozzávalók. Arra figyeljünk, hogy a tetejére tészta, arra pedig besamel kerüljön. A parmezánt lereszeljük, és a tetejére szórjuk. 180 fokon 45 perc alatt készre sütjük.

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

 

Exit mobile version