A Nagy Verseny – Érdemes-e hajóval munkába járni?

A BKV közleménye szerint júniusban indul a menetrend szerinti hajójárat a Duna fővárosi szakaszán. A meglévők (Meder utca, Jászai Mari tér, Batthyány tér, Petőfi tér, Boráros tér) mellé további (Újpesten, az Árpád hídnál és a Haller utcánál) kikötőket állítanak be, és – elvileg – úgy közlekedhetünk majd a vízen fel s alá, mintha csak villamosra szállnánk. Nem rossz ötlet, hiszen a folyón nincs dugó, jó a levegő. Már csak pár kérdés marad: vajon mennyi idő alatt lehet majd egy kikötőből a másikba jutni, és nem mellesleg mennyiért? Ettől függ ugyanis, hogy versenyképes-e a hajó bármely más közlekedési eszközzel. Nem elégedtünk meg elméleti fejtegetéssel, a kézbe stopper, és irány a helyszín! Szerkesztőségünk kiállított egy gyalogos, egy biciklis, egy autós és egy tömegközlekedő versenyzőt: lássuk, mire mentek a hajóval szemben! A pálya a Boráros tér – Batthyány tér közti szakasz – reggeli forgalomban.

1. Villamos, busz

Versenyzőnk a Boráros térnél egy kis sprinttel pont elkap egy 2-es villamost, így pár szippantással megússza azt a szagot, ami a Petőfi híd alatt gyűlő szemét- és galambürülékhegyekből  párolog (és még némi előnyre is szert tesz). Innen így számol be az eseményekről: „Egy éles váltással külföldi turistának éreztem magam. Egyértelmű, hogy a 2-es villamos a legjobb városnéző járat a budai oldalra nyíló kilátással, és az utazóközönség is előkelőbb az átlagnál. A reggeli népsűrűség nem haladja meg az elviselhető szintet, azaz nem kellett összedörgölőzni idegenekkel. Kicsit kockáztattam, amikor a lelki békém érdekében metró helyett busszal vágtam át a Duna túloldalára a Lánchídon, ahol rendszeresek a dugók. Megúsztam, talán a benzinár-emelkedés miatt. Ránéztem az órámra, oké, jól állok: 18 perc alatt teljesítettem a távot.

2. Autó

 
Autós versenyzőnk a győztesek magabiztosságával pörgeti a slusszkulcsot, de aztán… „Mindenre felkészültem, korábban indultam, mert ki tudja, az ördög nem alszik, de én még tudtam volna. Ellenem volt a reggeli csúcsforgalom és a valószínűleg lamantinok által megálmodott forgalomszervezés. Zugló -> Boráros térig maga volt a pokol, felszívódtam egy tunyán mozgó, metálszínű biomasszában. Az indulás utáni negyvenedik percben kezdett el idegesíteni a rádiós műsorvezető pörgős és hangos stílusa, kapcsolgattam, de nem lett jobb (a sor újabb 30 centimétert mászott előre). Újabb 20 perc után a klasszik rádió is idegesített (haladás kb. 10 méter), aztán jött az apátia, már a Mária rádió sem tudott kimozdítani a teljes lelki sivatagból. Feszengés… mi lesz a Petőfi hídon? Többször futottam bele ott kellemetlen araszolásba. Na és a budai rakpart? (Onnan indul majd a stopper.) Tovább már nem volt értelme görcsölni, itt a felhajtó. Csakhogy… az előttem haladó hölgy, aki valami rejtélyes oknál fogva 35 km/h-t lőtt be mint biztonságos sebességet, engem is belassított és felidegesített. Ám még így is 11 perc 40 mp alatt sikerült letudnom a távot, többet szoktam állni a sorban abban a kajáldában, ahova ebédelni járunk.”

3. Kerékpár

Bár bringás versenyzőnk kimondottan jó esélyekkel indul, ront a dolgon, hogy nincs pályaismerete: „Bringával járok, de a megszokott útvonalon szoktam közlekedni.  A Petőfi hidat legszívesebben kihagytam volna, bár az a gyorsabb útvonal, de számomra fekete lyuk. Ezért a Borárosról a Nehru-part mentén mentem végig egészen a Vásárcsarnokig, ott a Sóház utcán tekertem, amíg ki nem lyukadtam a Fővám térre. Onnan sima volt az út, át a Szabadság hídon, majd végig a rakparton. Ez már ismerős pálya. Reggel kényelmesen lehet rajta haladni, de déltől megjelennek a járókelők és osztozkodni kell.  A lomha bringámmal 8:17-kor indultam a Borárosról és 8:43-kor már a Batthyány téren voltam, bár ez elég rossz szintidő részemről, második alkalommal valószínűleg menne 20 perc alatt is.”

4. Futás

Hős versenyzőnkre kellő tisztelettel tekintenek a többiek, de győzelmében kevesen hisznek. Pedig… „Mivel a kollégák elvitték a bicajt meg a kocsit, nekem nem maradt más, mint a futócipő – de egy kis kollegiális hecc kedvéért szinte bármekkora őrültségre hajlandó az ember. Futás közben persze már nem így gondoltam. Nem vagyok edzett futó, na. Sőt futni se nagyon szeretek, néha egy szigetkör vagy pár sprint a Ligetben, ha van kivel. Általában rémesen unatkozom közben, meg az oldalam is folyton szúr. Nem volt ez másképp a Boráros – Szabadság híd – Batthyány távon sem. Bár a figyelmet itt leköti a szép látkép, meg az akadálypályának is kiváló járdák, az unalmat csak a piros 7-es nyomta el kis időre, amikor hatalmas szmogfelhőt küldött rám. Ekkor esett le, hogy ezen a szakaszon miért is futnak ilyen kevesen. Szmog, kemény talaj, száguldó biciklisek. Miközben ezen agonizáltam, hirtelen azon kaptam magam, hogy nincs levegőm. Bár hősként küzdöttem a centiméterekkel, szégyen, de a Platánnál le kellett állnom. Azt hittem, kiszakad a tüdőm. Mínusz 2 perc. Ettől picit ideges lettem, szent meggyőződésem volt, hogy jó a kondim. De nem. Amint éreztem, hogy biztos eséllyel nem halok meg, újra felszívtam magam, és a maradék távot »csak azért is« elven, idegből futottam le – de így is 32 perc kellett, ami valljuk be, nem egy csúcseredmény.” 

5. Hajó

És a nagy ellenfél:

„Rögtön becélzom a Boráros téri HÉV-megálló jegypénztárát, mert nem vagyok benne teljesen biztos, melyik kikötőben áll meg a BKV napi első, vagyis 8.45-ös menetrend szerinti hajójárata. „Mariiíí” – kiált a pénztáros csaj a szomszédban ülő másiknak, mert neki fogalma sincs, hol van itt a BKV-kikötő. Mellesleg onnan, ahol egész nap ül, 80 méterre, de legalább Mariiíí tudja, és útbaigazít.
Odaballagok a kikötőbe, megtalálom a menetrendet, de kicsit elbizonytalanodom, hogy tényleg jön-e ide BKV-hajó. Egyrészt a kikötőben rajtam kívül egy teremtett lélek sincs – a kapu, ami a stéget és a vizet elválasztja, pedig be van zárva.

Már épp a telefonom után nyúlok, hogy megtudakozzam intelligensen a BKV-tól, valóban járnak-e erre hajók, amikor egyszer csak kiköt egy – 10 perc múlva indulnia kéne, talán ez lesz az. Jön egy matróz, igaz, nincs matróznak öltözve, de kiderül, ez lesz a 8.45-ös hajó, jegyet pedig nála lehet venni.
Első feladat feljutni a hajóra, de ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A kapu nem nyílik, be van ragadva, végül a kapitány jön, és egy csinos kis piros csavarhúzóval benyomja a zárat. Végre bejutottam: a kapitánnyal és a matrózzal együtt már hárman vagyunk, aztán amikor kipengetem a jegyárat – a Borárostól a Batthyány térig hatszáz forint – értem már, miért vagyok egyedül. Ha – ne adj’ isten – még biciklim is lenne, plusz 700 forintba fájna a néhány kilométeres út. Egyébként ha elindul a rendszeres járat júniusban – a matrózok szerint szeptemberben –, reggel héttől este hétig csúcsidőben 30 percenként, egyébként 60 percenként közlekednek majd a hajók, a BKV-bérleteket is elfogadják, csak az alkalmi utasoknak kell külön fizetni.

A kapitány és a matróz borzasztó kedvesek, őszintén meglepődnek, hogy hétköznap reggel utasba botlottak. Felkísérnek a tetőteraszra, és ha zavarna, még a rádiót is lehalkítanák a kedvemért. Nem zavar. Másodpercre pontosan indulunk 8.45-kor, a nyakamba süt a nap, az arcomba fúj a szél, és akkor elkap a fíling. Végigmennék Pünkösdfürdőig, az mondjuk már egy ezres, de esküszöm, annyira ellazultam, kifizetném… A rakparton lépésben araszolnak az autók, néha megelőzzük őket, de ez az illúzió csak a Szabadság hídig tart, utána lassúbbak vagyunk. A Duna-parti lépcsőn egy fürdőgatyás pasi napozik, jobb esetben fürdőgatyás. A Lánchídról meg turisták fotóznak – ilyet se láttak még, hogy ekkora hajón egyedül utazik valaki. Borzadva gondolok arra, hogy nemsokára fel kell szállnom a 86-os buszra, ahol bizonyára nem egyedül utazom majd. De most élvezem a napsütést, fotózgatok, sajnálom, hogy nem hoztam a reggelimet. 31 perccel később teszem újra a lábam a szárazföldre, a Batthyány téren. A Borárostól a Batthyányig indulással, kikötéssel úgy hoztuk össze a 31 percet, hogy a Petőfi téren, ami a Vigadónál van, és ahol menetrend szerint meg kellett volna állni – a kikötés érdeklődés hiányában elmaradt. És igaz, hogy lassan értünk ide, de olyan volt, mint a tantrikus szex – sokáig tartott, és nagyon jólesett. Munkába pedig majd csak azok járjanak vele, akik hajlandók egy kicsit korábban ébredni (és persze van bérletük).”

Eredményhirdetés