A hír: Elkészült az APA-füzet: a gyermeket várók mostantól kis ismeretterjesztő kiadványt kapnak a védőnőktől. A füzet az apákat szólítja meg, őket igyekszik felkészíteni az új szerepre. 
Emlékszem, Hajdúnánáson, ahol felnőttem, az volt az általam ismert férfiak hozzáállása a babájukhoz: „Majd amikor tud beszélni, foglalkozom vele, addig úgysem emlékszik semmire. Addig az anyja mellett a helye.” Különös lett volna abban a materialista, ateista, lelket tagadó időszakban egy füzetkét a kezükbe nyomni – vagy az asszonykájukkal hazaküldetni –, hogy kérem szépen, a pre- és perinatális időszak (azaz a várandósság ideje s a megszületést közvetlenül követő időszak) a gyermek egész életét meghatározza, amiben nyilván az apa is benne van, úgyhogy kedves apukák, kezdjenek el tudatosan is kapcsolatot épiteni a babájukkal, már az anyaméhben! Annyira dübörgött még akkor a patriarchális időszak, hogy szerintem a férfiak nagy többségének a sátortető méretű egója el sem bírta volna az apaságról való „kioktatást”.
Úgyhogy én értékelem ezt a kezdeményezést, még akkor is, ha a hangnem talán nem az igazi. Amire én még jobban rámennék, az az, hogy mit válthat ki a szülőkből az anyává, illetve apává válás, illetve hogy alapvetően milyen nevelési attitűdök, azaz magatartások léteznek, és hogy ezeknek mik lehetnek a következményei. Egész konkrétan én ezt már a középiskolák felsőbb éveiben oktatnám. (Az Új egyensúly – Fordulópont a férfi és nő viszonyában című könyvemben minderről részletesen is írok, hogy mit gondolok, mi lenne a férfi, a nő, és a társadalom feladata, ha egészségesebb és kiegyensúlyozottabb embereket szeretnénk látni a jövőben.)
Az természetesen bonyolítja a helyzetet, ha az egyik szülő ilyen, a másik olyan, és a szülők közt emiatt – is – feszültség van.
Azt persze, hogy ki milyen szülő lesz, meghatározza az, hogy őt hogy nevelték, ő mennyi szeretetet, melegséget, vagy nem elfogadást, hidegséget kapott. De tudatossággal, önismereti és öngyógyító munkával ezen lehet dolgozni. Ezt mindenképpen hangsúlyoznám úgy a füzetkében, mint az iskolapadban, az életre való felkészítés órán.
Az, hogy ki hogyan reagál gyermeke érkezésére, szintén nagyban függ a hozott élményektől. Rudolf Steiner ismert mondása, hogy: „Beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt.” Európában már több helyen van olyan gyermekorvos pszichológus, aki ha 5-6 éves kor alatti gyereket visznek hozzá, elsősorban a szülőkkel kezd el foglalkozni. (Megjegyzem, én egészen addig – 16 éves koromig – voltam krónikus légcsőhurutos, amíg a szüleim el nem váltak.)
Ha valaki nem tud bizalommal, örömmel hozzáállni a babája érkezéséhez, ott komoly feldolgozandó sérülések vannak a mélyben, amit igen nehéz egyedül feldolgozni. Nálunk még mindig igen elterjedt az a felfogás, hogy aki pszichológushoz jár, az biztos hülye, holott MINDANNYIAN sérültünk, ki jobban, ki kevésbé. (A kineziológus ebből a szempontból talán elfogadottabb.) Rengeteg módszer van annak, aki tudatos, az nyitott arra, hogy tegyen magáért!
Amikor várandós lettem, akkor jöttem rá, hogy életem legfelelősségteljesebb dolga előtt állok, és szinte semmit nem tudok róla, hogy kell jól csinálni. Elvágtattam a könyvtárba, de néhány dr. Spock- és Ranschburg-könyvön kívül szinte semmit nem találtam. Azt tudtam, hogy sok mindent nem úgy szeretnék csinálni, ahogy a szüleim. (Egyébként hálás vagyok minden tanításért, amit tőlük, általuk kaptam, épp így kellett lennie.) Egy mai fiatalnak viszont millió könyv, tréning, segitség és útmutatás áll a rendelkezésére.
Örömmel konstatáltam, hogy külön van az apáknak is site-juk, azon belül pedig találtam egy olyan leírást, ami arról szól, mik lehetnek a jó apa kritériumai.
Ez kissé idealisztikus, és nyilván csak akkor működhet, ha belülről jön. De törekedni mindenképpen lehet, sőt fontos is.
Ezúton ajánlom Bruno Bettelheim Az elég jó szülő című könyvét apáknak, anyáknak és leendő szülőknek egyaránt.
Kíváncsi vagy, mit szólt Soma az elmúlt hetek híreihez? Itt elolvashatod!