Hogyan gazdálkodj, hogy a hó végén is legyen még pénzed?

nlc | 2012. Július 09.
Tudatos pénzügyi tervezéssel nem csupán a hó végére, de a hosszabb távú, tervezett, sőt a váratlan kiadásokra is maradhat pénzed.
Hogyan gazdálkodj, hogy a hó végén is legyen még pénzed?

Mindenképpen érdemes családi költségvetést készíteni, hiszen ezáltal könnyebben nyomon tudjuk követni bevételeink, kiadásaink alakulását. Ha tudatosan tervezzük meg költségvetésünket, váratlanul felmerülő kiadások esetén sem kerülünk nehéz helyzetbe, ha például valami hirtelen elromlik a háztartásban, vagy ha egészségügyi célokból kell kisebb-nagyobb összeget kiadnunk, azaz a gondos tervezés és megtakarítás a biztonságot jelentheti – magyarázta Vasas Norbert, a Budapest Alapkezelő termékmenedzsere. – Ezen kívül legyen szó lakásvásárlásról, egy új autó vásárlásáról vagy akár utazásról, mindenképpen szükségünk lesz félretett pénzre, az előre megtervezett költségvetés ebben is segítségünkre lehet. 

Hogyan készítsünk költségvetést?

Írjuk össze várható bevételeinket és kiadásainkat egyaránt, hiszen ennek segítségével könnyen átláthatóvá válik a két oldal viszonya, valamint az is, hogy a rendszeres kiadások teljesítését követően mekkora összeg marad a büdzsénkben.

Költségvetés készítésekor gondolkodjunk akár egy évre előre is; a nyaralás, iskoláztatás vagy lakásfelújítás általában komoly költségekkel járnak, így érdemes idejében elgondolkodni azon, hogy ezeket miből fogjuk finanszírozni. Írjuk össze már év elején, hogy havonta mekkora összeget tudunk félretenni, valamint hogy milyen megtakarítási formában tudjuk a leghatékonyabban kamatoztatni pénzünket.

Ha hitellel rendelkezünk, különösen körültekintően kell eljárnunk: a törlesztőrészlet mértéke idővel változhat, valamint a határidőket is pontosan be kell tartanunk, így ezt sem hagyhatjuk ki a felelős tervezés folyamatából.

A költségvetés tervezésekor sokat segíthet a bankszámlakivonat, amellyel nyomon követhetjük a számlán történő pénzmozgásokat, ezáltal ellenőrizhetjük, hogy mennyi pénzt költöttünk a számlánkról, illetve hogy mennyi pénz érkezett rá.

Több pénzintézet rendelkezik olyan internetbankos szolgáltatással, amelyek segítségével ügyfeleink elemezhetik, hogy pl. egy adott hónapban a számlakifizetések, illetve a bankkártyás vásárlások milyen célt szolgáltak.

Életszakaszok és pénzügyi termékek

Az, hogy melyik befektetési lehetőséget válasszuk, mindig attól függ, hogy milyen céllal és milyen időtávra szeretnénk félretenni. Amennyiben egy éven belül tervezzük felhasználni az adott összeget, akkor érdemes kockázatmentes megoldásokat választani, mint például a bankbetét, vagy adott esetben valamilyen alacsony kockázatú befektetési alap, amely bankbetétekbe, diszkont kincstárjegyekbe fektet.

Minél hosszabb távra tervezünk, annál inkább javasolt kockázatosabb, ám magasabb hozam lehetőségét hordozó konstrukciókat választani, hiszen hosszú távon az esetleges időközi veszteségek is kiegyenlítődhetnek. Ebben az esetben már érdemes lehet vállalati kötvényeket és részvényeket vásárolni. Aki kevéssé ért a pénzügyekhez, bízza szakemberekre a megfelelő részvények kiválasztását, és alapkezelők által kezelt befektetési alapokat keressen.

Mivel az állam adókedvezménnyel támogatja a közép- és hosszú távú megtakarítási törekvéseket, érdemes számba venni azokat a konstrukciókat is, amelyek után adókedvezményt érvényesíthetünk. Ilyen megtakarítási lehetőségek a tartós befektetési számla és a nyugdíj-előtakarékossági számla.
Nem árt, ha minél előbb elkezdünk gondoskodni a majdani nyugdíjas évekről is. Ehhez segítséget nyújthat az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás is.

Mi alapján válasszunk a hasonló termékajánlatok közül?
 
Határozzuk meg rövid, közép- és hosszú távú céljainkat egyaránt. Mérlegeljük, hogy mennyi az a pénz, amely a mindennapi megélhetésünkhöz szükséges, valamint mennyi az, amiről hosszabb-rövidebb ideig le tudunk mondani. Ezt a részt ugyanis érdemes befektetési termékekbe helyezni.

Az időtávot érdemes megtakarítási céljainkhoz igazítani: egy lakás például jellemzően hosszabb távú takarékoskodást igényel, mint például egy kisebb műszaki cikk megvásárlása. A félretett összeget anyagi helyzetünk és egyéb kiadásaink határozzák meg, azonban általánosságban elmondható, hogy akár havi pár ezer forintos megtakarítással is milliós összeget gyűjthetünk össze néhány év alatt.

Pénzügyi nehézségek esetére…

Átmeneti pénzzavar megoldására az egyik legegyszerűbb megoldás a folyószámlahitel, amely a lakossági bankszámlánkhoz kapcsolódhat. A hitelkeret szabadon felhasználható, és minden, a számlára érkező jóváírással törleszthető. Amennyiben hiteltörlesztési problémánk adódik, a legfontosabb, hogy azonnal jelezzük bankunknak, hogy közösen találjuk meg a lehető legjobb megoldást.
 
Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával.
További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu, www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

Exit mobile version