Ember legyen a talpán, aki a munkahelyi liezonokra, pláne a munkahelyi szexre vonatkozó tilalmak és zöld jelzések útvesztőiben képes eligazodni. Még a nemzetközi „szakirodalom” is meglehetősen sokszínűen vélekedik: hol arról locsognak, hogy zsákutca az egész, és mindenki csak rosszul járhat (az érintettek és a vállalat is), hol himnuszokat zengnek arról, hogy a 21. század atombiztos találkozóhelye és fő-fő-fő társkereső centruma bizony a munkahely. Utóbbit, lássuk be, nem nagy meló megokolni: sokat gürizünk, sokat kell a munkahelyünkön ülni, és ha pénzt még tudnánk is szorítani a szórakozásra és a magamutogatásra az éjszakában, időt már garantáltan nem. Innen nézve pedig a kérdés, hogy megéri-e, nem is értelmezhető, de ugorjunk.
A sok okoskodás mellett nyilván nem árt a statisztikákra is kacsintani, amelyek sokatmondóbbnak tűnnek a vaskos törvénykönyveknél és vállalati etikai kódexeknél. A ténynél, hogy az emberek több mint harmada fantáziált már arról, hogy a kollégájával szexel (mondjuk szerintünk ennél sokkal többen), már csak az pikánsabb, hogy 10–25 százalékuk – országtól függően – már rég ki is pipálhatja ezt. (Tegyük is hozzá gyorsan, a pornóipar egyik kedvenc helyszíne is, mit ad isten, éppen a főnöki iroda.) És az sem titok, hogy a munkavállalók jelentős része – a harmada! – zokszó nélkül lépne intim kapcsolatba a felettesével az előrejutás reményében.
A főnök a legédesebb bűn
Innen indítunk, és akárhogy is nézegetjük a házi mérleget, az általunk megkérdezettek szerint inkább bukó a munkahelyi kapcsolat, és bőven elég egyszer az életben megcsúszni a saját hülyeségünkön. Gabriella szerint például mindent az idő ront el. „Az első időkben nagyon kényelmes. Lopott csókok a lépcsőházban, összenézések, titkolózás. Izgalmas úgy, ahogy van. Aztán szépen lassan átfordul az egész. Otthon nem tudtok beszélgetni, csak vitatkozni, mert ő máshogy látja a munkahelyi dolgokat, mint te. Elkezd idegesíteni, hogy nem válaszol a leveleidre, amiket munkával kapcsolatban kérdezel, pont úgy, ahogy másnak sem. Zavar, hogy nem tudod izomból szidni a főnöködet, mert a pasid az. Ráadásul mindenki azt gondolja rólad, hogy nem érdemled meg a pozíciódat, ezért tízszer annyit dolgozol, mint kéne…” Az alá-fölé rendeltségi viszony szinte mindenkinél vérző sebekkel végződött, és a szakításból – érthető okokból – szinte mindig az jött ki rosszul, aki beosztott volt. Gigantikus a rizikófaktor, mondhatni a munkahelyi viszonyok hierarchiájának „legalja”. Julit például nagyon megviselte, hogy a szerelme milyen kemény vele, amint beléptek a cég nagykapuján, de a kolleginák határtalan rosszmája, a nonstop folyosói sutyorgás is kiborította. A szakítás után visszaszokott a cigire, és fél évre elhúzott külföldre magához térni.
Ildikó már bőven a harmincas éveit taposta, komoly párkapcsolatban élt, de a rá szemet vető ifjú munkahelyi csikó közeledését – minden előzetes berzenkedés ellenére is – siker koronázta. „Először csak csókolóztunk a fénymásolónál, és én mindig iszonyú bűntudattal kullogtam haza. Később bent maradtunk estig az irodában, és rengetegszer lefeküdtünk. Utána már napközben is lejártunk a céges öltözőbe, és esküszöm, a mai napig iszonyúan felizgat a férfiöltözők szaga. A titkolózásnál nagyobb libidókorbács egyszerűen nem kell. A legnagyobb hiba az volt, hogy szerelem lett belőle, súlyos, mázsás szerelem, és hosszas vívódás után otthagytam a pasimat, rá két hónapra pedig a másik is kidobott. Két szék között… klasszikus. Soha, de tényleg soha többet nem kezdek senkivel munkahelyen: a párkapcsolatom és a jól fizető állásom is ugrott, és ennyit már rég nem ért az egész. Kábé két évembe telt, míg lábra álltam ebből a sokkból.”
No és a főnök felesége…
Hohó, de akad itt összetört szívű férfi is – a csalódás emitt is olyan mélyre ment, hogy a munkahelyi párkapcsolat és a happy end egy életre egymást kizáró fogalmak lettek a szótárában. „A főnök feleségét rajtam kívül mindenki le akarta fektetni. Én észre sem vettem, és ez nagyon imponált neki. Hát persze, hogy felszedett. Elcsábított, mondanám, de nekem meg a nyomulása tetszett nagyon, meg hogy a milliárdos főnökömnél nagyobb kakas lehetek – persze titokban. Szerelmesek lettünk, voltak nagy drámák, nagy kibékülések, és még arról is szó volt, hogy otthagyja a górét a kedvemért, ami persze sosem történhetett volna meg, de utólag már könnyen bölcselkedik az ember. Akkor reálisnak tűnt, hogy az úri kisasszony meg a vállalati kis lúzer majd boldogan, amíg meg nem halnak… A férjével maradt, én pedig úgy váltam el tőle, hogy azt mondtam, egy pénzéhes ribanc, és takarodjon az életemből.”
De nézzünk példát arra a szintén nem kicsit problémás szituációra is, amikor a szakító felek a mosolyszünetben és később is egymás mellett kénytelenek dolgozni. Kata szerint rémálomba illő jelenetek jutnak osztályrészül annak, aki hasonló csapdába sétál. „Iszonyúan megosztottuk és zavarba hoztuk a kollégáinkat is, mert mindegyikük kötelességének érezte, hogy valamelyikünkkel legyen a másik ellenében. Minden szakmai probléma csak a magánéleti drámánk, a szakításunk tükrében volt értelmezhető, és persze a teljesítményünk is romlott. Utólag alig értem, hogy a főnökünk nem vette-e észre, mekkora baj van, vagy tapintatból nem akart még rontani is a helyzeten azzal, hogy valamelyikünket kirúgja. Két hónapig szinte egymáshoz sem szóltunk a volt pasimmal, és több mint fél év után mondhattuk azt, hogy levegőhöz jutunk a munkahelyen egymás mellett. Hadd tegyem hozzá, én titokban kerestem másik állást, de ilyen jót sehol nem találtam. Végül ott maradtunk mind a ketten, és a hab a tortán, hogy most egy másik kolléganőnkkel jár éppen, ami szerintem vérciki, és nekem elég kínos is, pláne, hogy nekem nincs senkim. Kicsit mintha lesajnálnának a többiek, de ahogy elnézem, rájuk sem néz jó szemmel senki a történtek után. Meglátjuk, mi lesz.”
Szex, szerelem, adrenalin
Persze eszünk ágában sincs ilyen sötét és drámai képet festeni a munkahelyi kalandokról, csak mert megszólalóink ilyen kategorikusan elutasítók, szóval arról is faggattuk a népeket, akkor mégis mi a jó ebben az egészben – egy hármas listát mindenkiből kisírtunk. Az aranyérmet mindenkinél egyértelműen a szex vitte el: a lopott munkahelyi paráználkodásnál jobbat és emlékezetesebbet kevesen tudtak mondani. A második helyre – úgy mondanánk – az „egészlegesség” került: az érzés, hogy azonos érdeklődési körű emberrel, ugyanazon a munkahelyen, nagy szerelemben, rózsás kilátásokkal lehet nekifutni a jövőnek… A harmadik az adrenalin: csupa veszély, csupa kockázat, csupa féktelen erotika, ami az önbecsülésnek és az önérzetnek is olyan, mint a dopping (tart, ameddig tart). Ha tehát valaki hasonlókra vágyik, kifejezetten kockázatvállaló típus, és cikkünk elolvasása után is optimista, vágjon bele, és a következő céges partin ne fogja vissza magát. Aztán írja meg nekünk, mi lett a vége!