A következő életemben nagyságos asszony akarok lenni! – kiáltott fel nagy mérgesen a barátnőm, amikor szokás szerint összecsapni készültek a feje fölött a hullámok a munkahelyén. Ez milyen jó ötlet! – kiáltottam fel én, és egy cikk erejéig gyűjtögetni kezdtem, ki milyen, nyilvánvalóan soha valóra nem váló álmokat dédelget. Nagyon érdekes kollekció jött össze, akadt benne orosz nagyhercegnőtől zongoraművészen és a végzet asszonyán át toszkán vendéglőtulajdonosig mindenféle, közben pedig magam is elgondolkoztam rajta, vajon milyen alakban születnék újra a legszívesebben. Nem kellett sokat törnöm a fejem, hogy rátaláljak a válaszra: a következő életemben francia nő szeretnék lenni.
A francia nő nem bébi
Ebben a mostani életemben sajnos már nem leszek, bár az illúziójában volt részem, és igazán kellemes élménynek bizonyult. Emlékszem, egy szép őszi napon ballagtam épp egy sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló párizsi szálloda felé, amikor rám tört az a megmagyarázhatatlan érzés, hogy én itt a helyemen vagyok. Hogy hosszú, nyitott kabátomban, balerinacipőmben és a Lafayette áruházban előző nap vásárolt pólómban ugyanolyan vagyok, mint az Avenue de l’Opéra többi járókelője, sőt ha egy kicsit barátságosabb képet vágnék, még helybelinek is nézhetnének. És tessék, annak is néztek: egyszer csak odalépett hozzám egy fiatalember, és kérdezett valamit. Sajnos ekkor kiütközött a dolog szépséghibája, hogy tudniillik mindössze annyit beszélek franciául, amennyivel a pincérekkel meg a taxisofőrökkel elboldogulok, de a fiatalembernek ez kevés volt, így csak rám mosolygott és továbbsétált. A vágy, hogy én is francia nő lehessek, ekkor született meg bennem. Az olyan kellemes körülményeken túl, mint hogy a Lafayette áruház két sarokra volt a hoteltől, szemközt hangulatos boulangerie árasztott friss kenyérillatot, a fürdőszobában pedig verbénás termékek sorakoztak a polcon, az tett rám igazán mély benyomást, hogy reggelente a szálloda személyzetének minden egyes tagja vidáman rám köszönt: Bonjour, Madame! Ekkor tanultam meg, hogy a francia nő mindig és mindenhol asszonyom. Pontosabban élete egy rövidke, átmeneti szakaszában kisasszony, azt követően azonban életkorától és családi állapotától függetlenül átkerül a Madame kategóriába, és onnantól kezdve egy intim kör tagjain kívül soha senkinek nem jut eszébe másképpen szólítani. A francia nő tehát ifjúsága virágában nem bébi, kiscsaj, kisanyám, kiskegyed vagy kiskezicsókolom, valamivel később nem anyuka, drágám, aranyos, hölgy, úrhölgy vagy Kovácsné, túl a nyugdíjkorhatáron pedig nem néni, nyanya, mami, öreganyám, vén boszorkány vagy nagymama, hanem MADAME. Ha a francia nő belép egy üzletbe, senki nem üdvözli úgy, hogy szia, cica! (mint a barátnőmet a wellnessközpont recepciósa), vagy helló, bébi! (másik barátnőm gyűjtése egy étteremből). Nem rikkantanak rá, hogy csá, csocsi, szióka vagy csókolom, hanem jó reggelt, jó napot vagy jó estét kívánnak neki, és kész.
Titkok nyomában
Mindez tűnhet apróságnak, de nem az. Számomra rettenetesen bosszantó az a nálunk újabban
elharapódzóban lévő nagy lazaság, amelynek szellemében úton-útfélen letegeznek, vagy ami még rosszabb, letetszikeznek. A francia nőnek nem onnan kell megtudnia, jó napja van-e, hogy a kávézóban azt kérdezik-e tőle: szia, mit adhatok?, vagy azt: mit tetszik kérni? A bizalmaskodástól mentes kommunikációval nemcsak a verbális tisztelet kapja meg, hanem a tiszteletet általában, és ettől még százéves korában is nőnek érezheti magát. Kiváltságos helyzetének titkát számtalan népszerű könyv próbálta már megfejteni, boncolgatva az érintett hölgyek szépségápolási, öltözködési, étkezési, fogyókúrás, életvezetési és egyéb szokásait. Pedig a válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk. Először is a francia nő maga is sokat tesz azért, hogy a nőnek járó tisztelettel kezeljék, például mindig jól ápolt és jól öltözött. Ez nem azt jelenti, hogy még a szemetet is full sminkben viszi le, és vagyonokat költ ruhára. Ezzel szemben sosem lép ki az utcára gondozatlanul, az áruházak lélegzetelállító árudömpingjéből pedig kizárólag azt a néhány darabot választja ki mesteri kézzel, amely a legjobban illik a személyiségéhez. Ez lehetővé teszi, hogy ruhatárának alapját minőségi holmik alkossák, amelyeket jól tud variálni a legkülönfélébb kiegészítőkkel. A francia nő ezen kívül nem hízik el. Ezt alapvetően egészséges, mediterrán étrendjén túl annak is köszönheti, hogy az étkezésnek megadja a módját. Ha Franciaországban delet üt az óra, egy csapásra kiürülnek az irodák, viszont megtelnek a bisztrók, a vendéglők, a sarki kis éttermek. A francia nő ilyenkor kényelmesen hátradől a székén, végignézi az étlapot, megfontoltan rendel, majd élvezettel megeszi az elé tálalt finomságok – felét. Arrafelé amúgy sem az adagok méretével akarják becsábítani a vendégeket. Számos étteremben a fogások aprócska tányérokon, szögletes kis üvegtálakban, miniatűr poharakban feltálalt falatkákból állnak, amelyek elverik az éhségüket, de nem terhelik meg túlságosan a gyomrukat.
Néni helyett nagyasszony
Ezek után nem csoda, hogy a francia nő nem öregszik. Ahogy múlnak az évek, nem néni lesz
belőle, hanem grande dame, vagyis nagyasszony. Nem akar fiatalabbnak látszani az évei számánál, egyszerűen fiatalabbnak látszik, mert két kora van: egy hivatalos a személyi igazolványában, és egy biológiai az arcára írva. Tudja, hogy sohasem késő szépnek lenni, és minden életkorból a legtöbbet hozza ki. Például nem csináltat magának előnytelen frizurát, mint az oly jellemző az ötvenen felüli magyar nőknél – festetlen ősz, rövidre vágott, irgalmatlanul bedauerolt –, és nem mondja azt egy drága csipkeharisnya láttán, hogy „nem érek én már annyit”. Mert francia nőnek lenni nemcsak útlevél, hanem hozzáállás kérdése is.