Elrondította Jézus arcát az amatőr restaurátornő

nlc | 2012. Augusztus 23.
A nagymamának feltűnt a templomban, hogy csúnyán megkopott az egyik freskó a falon, ezért ecsetet ragadott. Nem kellett volna.

Egy 80 év feletti spanyol nagymama nem tudott beletörődni, hogy Jézus arca csúnyán megkopott a templom egyik freskóján. Mivel segítőkész hölgyről van szó, gondolta, megpróbálja kijavítani a hibákat, csak sajnos későn jött rá, hogy ez meghaladja a képességeit, írja a Gawker nevű hírblog.

A képeken az látszik, hogyan nézett ki a festmény két évvel ezelőtt, júliusban és a hobbirestaurálás után. Szegény Jézus most jobban hasonlít Hakapeszi Makira, mint önmagára.

 

Jót akart

Mint kiderült, az asszony teljesen a saját szakállára vágott bele a munkába, nem is szólt róla senkinek. Bár jó szándék vezette, útközben maga is rájött, hogy a restaurálás az egy komoly szakma, és meghaladja a képességeit, ezért végül töredelmesen bevallotta a tettét a helyi hatóságoknak.

Az Ecce Homo című freskó egyébként egy 19. századi festő, Elías García Martínez alkotása, akinek sokáig ez volt az egyetlen ismert műve. Néhány hete került elő tőle egy újabb kép, amikor a dédunokája egy művészeti központnak adományozta a festményt. A hírből nem derül ki, hogy sikerül-e majd helyreállítani a freskót, de reméljük a legjobbakat.

Exit mobile version